Sorozat lesz az Oscar-díjas rövid animációból
hair-love-1-e1586440143807_top_story_lead.jpg
Hair Love

Sorozat lesz az Oscar-díjas rövid animációból

Mikrofilm

Bónusz: a díjnyertes kisfilm megtekinthető cikkünkben.

Az idei Oscar rövid animációs mezőnye még a szokásosnál is erősebb volt:

  • ott volt a cseh Daughter, mely egy apa-lánya kapcsolatot mutatott be stop-motionös stílusa ellenére szokatlanul realista módon
  • a Pixar szokásos vicces-aranyos filmje, a Kitbull, mely még viccesebb és aranyosabb, mint amit a stúdiótól megszokhattunk
  • a Mémorable című rövid animáció pedig elképesztő technikával mutatja be egy Alzheimerben szenvedő beteg leépülését
  • és persze a kínai "egy gyermek" politikát kritizáló Sister

A díjat végül mégsem ezek, hanem a Hair Love című animáció nyerte: ebben egy fekete apukának kell megküzdenie a gyermeknevelés problémáival, például azzal, hogy ráncba szedje kislánya gubancos haját. A film igazi szívet melengető mese, mely alatt nagyon is reális dráma húzódik. Az alkotó Matthew A. Cherry 2017-ben egy sikeres kickstarteres gyűjtőkampány után valósíthatta meg projektjét, melyből 2019-ben egy gyerekkönyv is született. Az animáció a mozikba is eljutott, az Angry Birds 2-vel párban vetítették.

A Hair Love karrierje azonban az Oscarral nem ért véget, az HBO ugyanis bejelentette, hogy nemrég indult streamingplatformja számára Young Love néven animációs sorozatot rendelt a rövidfilmből. A tervek szerint 12 rész készül, melyek az eredetiben bemutatott családról szólnak majd.

Az Oscar-díjas animációs rövidfilm itt nézhető:

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.