Jó ideig a Star Trek minden évada és alsorozata az optimizmust, a tudásszomjat és a felfedezési vágyat testesítette meg. Az univerzum ugyan rejtegetett veszélyeket és ellenségeket, de tele volt szépséggel és kulturális sokszínűséggel, s mindezek csak az erkölcsileg stabil, bajtársias és elfogadó szereplők felfedezésére vártak.
Ennek a világnak az alapját pedig a demokratikus értékeket és egyenlőséget képviselő Föderáció alkotta. Az új Star Trek: Discovery viszont már erősen elkalandozott a nyomasztóbb, pesszimistább hangnem felé – a Picard ezt folytatja.
Az új nemzedék nemes, elegáns kapitányát jóval virágkorán túl, szomorú, csalódásaitól és hibáitól meggyötört öregemberként látjuk. A Picard első néhány epizódjában meglehetősen sok időt tölt a Földön – meleg színekben fürdő szőlőbirtoka mintha a jelenünkben létezne. Persze a visszavonult felfedező nem maradhat sokáig nyugton, múltbeli hibái újra az irányítópulthoz szólítják.
Az újraindított ST-sorozatok paradoxona,
hogy egyszerre próbálják kielégíteni a régi rajongókat és az új nézőket, de a Picard különösen sokat bíz a nosztalgia erejére. Ha ezen túltesszük magunkat, akkor nyújt ezt-azt a sorozat: olyan kérdésekkel is számot vetnek az alkotók, amelyek felé a régebbi sorozatok kevésbé kalandoztak.
A multikulturális együttélés kihívásai, a népirtás, a vallási fundamentalizmussal összefüggő terrorizmus, a szintetikus életformák megalkotásának etikai dilemmái – ezek mind próbára teszik a Picard eredeti sorozatból átmentett moralitását és diplomáciai érzékét.
Magyar felirat: Bender & NocadLee
