Ma már senki nem merné árulónak nevezni Görgei Artúrt, de sokan lehettek az elmúlt 170 évben, akik eljátszottak a gondolattal – különösen a későbbi megtorlások ismeretében –, hogy 1849-ben érdemes lett volna az utolsó töltényig harcolni. Talán néhány filmes is akadt, aki lázálmában az Apokalipszis mostot vagy a Rambót képzelte huszáros közegbe, s ki tudja, mit tartogat a jövő.
Annyi biztos, hogy a hazai gyártású ’48-as filmek közül ma már nemcsak a szocreál Föltámadott a tenger (1953) vagy a tíz évvel későbbi Várkonyi-filmek tűnnek milliárdos szuperprodukcióknak, de az olyan, harminc-negyven évvel ezelőtti, alacsonyabb költségvetésű művek is, mint Sára Sándor 80 huszára (1978) vagy Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című filmje 1984-ből.
Ezért különösen meglepő az első filmes Kárpáti György Mór témaválasztása, a Guerilla ugyanis a Filmalap 64 millió forintos támogatásával készült, a szerencsésebbek nagyjából egy snittet forgatnak le ennyi pénzből.
| ||
Kárpáti a film meglehetősen erőltetett címével ugyan „továbbharcolást” ígér, de a főszereplő, Barnabás nem azért csatlakozik Világos után az erdőben bujkáló honvédekhez, mert nem tud belenyugodni a vereségbe. Csak az öccsét szeretné kimenteni és hazavinni. Egy ilyen felállásnál az lenne a kézenfekvő, ha a következő másfél órában pont Barnabás mutatná meg, hogy hol lakik a magyarok istene, de aki erre számít, az csalódni fog; a rendezőnek eszében sincs, hogy egy szuperhőssel feledtesse a történelmi vereséget, épp ellenkezőleg.
Mellőzve mindenféle pátoszt és magyarázkodást, az emberi esendőségre helyezi a hangsúlyt. Nemcsak azért, mert a főszereplőről ugyan kiderül, hogy otthon maradt a szabadságharc idején, ráadásul ezt el is titkolja a többiek előtt – őrmesternek hazudja magát –, de a „veteránok” sem olyanok, amilyennek az efféle hősöket megszokhattuk a vásznon. Céltalanul dekkolnak az erdőben, bár lelőnek olykor egy-egy muszkát – így ment ez.
Az már soha nem derül ki, hogy több pénzből mennyivel lett volna látványosabb Kárpáti filmje, még sincs hiányérzetünk, hiszen a Guerillában épp a látványosnak szánt mocskos-véres részletek a legfeleslegesebbek. Különben meg lehet azt mondani, hogy ez csak egy low budget kamaradarab, egy „tévéjáték”, amelyet végig egy helyszínen forgattak, és szinte minden mozzanata a tragikus befejezést készíti elő, de akkor is, minden hibája ellenére is figyelemreméltó.
Leginkább az „atmoszférája” miatt, egészen pontosan azért, mert sikerült olyan kiváló fiatal színészeket találni, akiknek meg sem kell szólalniuk, elég csak az arcukat nézni, a szemük csillogása érdekesebb dolgokat mond el a korról, mint egy kosztümös szuperprodukció.
Kárpáti György Mór szobrok helyett hús-vér embereket teremtett, kevés ilyet láttunk, ha az 1848/49-es szabadságharc került elő. Megrázó, hiteles emberi dráma, úgyhogy aligha kap dicséretet azoktól, akik mostanában a „igazi magyar” történelmi filmeket reklamálják.
Forgalmazza a Mozinet
