Interjú

„Talán maradnom kellett volna”

William Friedkin filmrendező

Mikrofilm

Autós üldözések, ördögűzés és korhatáros csirkecombok kísérik pályáját – a Francia kapcsolat és Az ördögűző Oscar-díjas rendezőjét Los Angeles-i otthonában értük el telefonon, hogy nagy sikereiről és jelentős bukásairól, Gene Hackmanről, Fritz Langról és Henri-Georges Clouzot-ról is beszélgessünk.

Magyar Narancs: Tíz éve került a mozikba a Gyilkos Joe. Az amerikai korhatárbizottság a legsúlyosabb korhatár-besorolással büntette a filmet.

William Friedkin: Valószínűleg egy jelenet akadt a torkukon: a csirkecombos (Matthew McConaughey arra kényszeríti Gina Gershont, hogy fellációt végezzen egy rántott csirkecombon – K. G.). A korhatárbizottság hasznos intézmény, ha azzal foglalkoznak, hogy mi kerüljön, vagy ne kerüljön a gyerekek szeme elé. Az már kevésbé üdvös, ha elkezdik cenzúrázni a filmeket. Leromboljuk, hogy megmentsük – ezt mondta anno az USA Vietnamról, és ugyanez volt a hozzáállása a bizottságnak a Gyilkos Joe-val szemben. Ebből én nem kértem.

MN: Akárcsak a Gyilkos Joe, egy korai filmje is színdarab-adaptáció volt: A születésnap című Harold Pinter-darabot vitte filmre, ezzel indult a játékfilmes pályája.

WF: Több hónapon át dolgoztam Pinterrel, többet tanultam tőle a dráma természetéről, mint bárki mástól. Eléggé tartottak tőle az Államokban, félelmetes alak hírében állt, nyilván mert számos alkalommal elítélte az amerikai politikát, egyebek mellett Vietnam miatt is. Ki nem állhatta a legtöbb politikust, és úgy ahogy volt, a politikát. Még a feleségem is félt találkozni vele, de alaptalannak bizonyultak a félelmei. A halála előtt néhány hónappal együtt ebédeltünk Pinterrel Angliában: mint egy királynővel, úgy bánt vele. A születésnap után egyszer majdnem dolgoztunk újra együtt: A szerető című darabjából akart filmet csinálni az egyik stúdió, Paul Newman és Joanne Woodward játszottak volna benne. Pinter azt akarta, hogy én rendezzem, de már elköteleztem magam egy másik filmre, ki tudja már, melyikre.

MN: Fritz Lang is nagy hatással lehetett önre. Már ünnepelt rendezőként, a Francia kapcsolat és Az ördögűző után sikerült leültetnie a kamerák elé egy interjúra.

WF: Valakitől azt hallottam, hogy még életben van és itt él Los Angelesben, hát fogtam magam és felhívtam az Amerikai Rendezők Céhét, hogy megvan-e nekik a száma. Megvolt. Én meg felhívtam. Elég barátságtalan hang szólt bele, maga Lang. „William Friedkin vagyok, uram, filmrendező vagyok, nagyon szeretnék önnel találkozni” – így kezdtem. „Én viszont nem akarok magával találkozni” – vágta rá Fritz Lang, és letette a telefont. Végül mégiscsak megjött a kedve, mert néhány napra rá ő hívta fel a rendezők céhét: elkérte a számomat és felhívott. Időközben talán valaki súgott rólam neki valamit, ami felkeltette az érdeklődését. Mindenki odavan a Metropolisért vagy az M-ért, de Lang azt mondta nekem, egyáltalán nem érdeklik a német filmjei, csak egyik-másik amerikai filmjét tartja valamire. Pedig ezek valójában B filmek voltak.

MN: Hollywood nagyjai közül George Cukor kifejezetten ellenségesen lépett fel önnel szemben: a memoárja szerint Cukor mindent megtett, hogy elkaszálja Az ördögűző Oscar-esélyeit.

WF: Miután Az ördögűzőt tíz kategóriában jelölték Oscarra, Cukor és Robert Aldrich (leghíresebb rendezése A piszkos tizenkettő – K. G.) azzal a szöveggel járták körbe a kollégákat, hogy ha a filmem nyer, az Hollywood végét jelenti. Aldrich egyébként maga akarta megrendezni Az ördögűzőt. Szóval, ő és Cukor kampányt folytattak a film ellen. Szerintem valóban elborzasztotta őket, amit Az ördögűzőben láttak, hollywoodi stúdiófilmben ilyesmire nem volt példa. Csoda, hogy egyáltalán bemutatták úgy, ahogy megcsináltam. Ráadásul hatalmas kasszasiker lett. Cukor és Aldrich nagyon jó rendezők voltak, de ki nem állhatták ezt a filmet. Azt gondolom, őszintén féltek attól, hogy ha Hollywood megkoronázza Az ördögűzőt, azzal az általuk ismert Hollywoodnak befellegzett. Amikor a korhatárbizottság elé vittük, a Warner Bros. és én is abban a hitben voltunk, hogy vagy X besorolást kapunk (az akkori idők legsúlyosabb korhatára – K. G.), vagy mindent kivágatnak a filmből, de simán átment egy R-rel (17 év alatt szülői felügyelet szükséges – K. G.), ki sem kellett vágnunk belőle semmit. Ma biztosan X-et kapna. Akkoriban épp liberálisabb volt a vezetés, nem cenzorként viselkedtek, mint mostanában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.