Interjú

„Nem szeretnék félni”  

Kizlinger Lilla színész, rendező szakos egyetemi hallgató

Mikrofilm

A Színház- és Filmművészeti Egyetem BA-s filmrendező hallgatója Janisch Attila és Nagy Viktor osztályában. Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjében nyújtott játékával a minap elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve díjat a Berlinalén. Szereplehetőségekről, rendezői elképzeléseiről, az SZFE-n folyó oktatásról és persze a freeSZFE mozgalomról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hogyan kerültél Fliegauf Bence második Rengetegjébe?

Kizlinger Lilla: A film gyártásvezetője, Bernáth Barbi ismert az egyetemről, beajánlott. 2020 januárjában tartottak egy castingot. Küldtem egy self-tape videót Bencének, nagyon tetszett neki, találkoztunk, beszélgettünk, szimpatikusak voltunk egymásnak. Aztán küldtem neki még videókat, és megkaptam a szerepet.

MN: Volt már színészi tapasztalatod?

KL: A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumba jártam, drámatagozatra, de nem igazán játszottam ott. Nem akartam színész lenni, nem is jelöltem meg az SZFE-n a színész szakot. Játszottam a saját felvételi filmemben, de az más. Ez volt az első igazi színészi feladatom.

 
Fotó: Németh Dániel

MN: Mi tette érdekessé számodra Fliegauf filmjét?

KL: Hét jelenetből áll a film. Amíg nem láttam az egészet, nem nagyon tudtam, miről szól a Végh Zsolttal közös epizódomon kívül a többi sztori. De a sajátom is úgy alakult, hogy Bence írt egy jelenetet 2020 januárjában, aztán próbafelvételeztünk, megismert, és újraírta az epizódot, majd kerestünk egy színészt az apa szerepére, aki először Vajdai Vilmos volt. Utána a Covid miatt átírta megint Bence az egész sztorit, és keresett egy másik színészt, mert annyira más lett az egész, így lett az apa Végh Zsolt. Szóval kacifántos volt. Tetszett a sztori, Bence jelleme, de megnéztem a 2003-as Rengeteg-filmjét is, és nagyon bejött. Úgy voltam vele, hogy rábí­zom magam.

MN: Az epizód, amiben játszol egy párbeszéd az anya haláláról.

KL: A film minden egyes jelenete egy olyan konfliktushelyzet, amely valójában nem egyértelműen konfliktus, inkább valamilyen probléma. Az epizódokban két álláspont feszül egymásnak, de úgy vannak megírva a jelenetek, hogy nem lehet tudni, legalábbis nehezen eldönthető, hogy kinek van igaza. Az én jelenetemben az van, hogy készítek egy beadandót az iskolába, s megbeszéltük az apukámmal, hogy a városi közlekedés zöld alternatíváiról fog szólni, de helyette arról írok, hogy az apám hogyan kergette halálba az anyámat. Egy tízperces monológgal kezdődik a jelenet, de csak a hatodik-hetedik percben derül ki, hogy van a szobában egy férfi is, akiről csak később tudjuk meg, hogy az apám. Könnyen lehet azonosulni a dacos tinédzserlánnyal. De ugyanúgy valid, ha nem érvényesebb az, amit az apa mond. Ki lehet jelenteni, hogy ez a legjobb értelemben vett, nagyon erős művészfilm.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A falnak is szeme van

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Radiohead különösebben sok vidámságot csalt volna az arcunkra, épp ezért furcsa a némiképp utódzenekarának tekinthető The Smile névválasztása.

Mélyen tisztelt publikum!

  • - turcsányi -

„Vándorcirkuszos szeretnék lenni, hóban-esőben a cirkusszal menni…” – köszöntötte az új évtizedet 1970-ben Karda Beáta.

Szabó, baka, kém

Hogyan válhatott a II. világháború kulcsfontosságú alakjává egy divattervező? Miért hízelegtek nagy hatalmú német vezetők egy töpörödött francia nőnek?

Elfordított arccal

  • SzSz

Hosszú percekig kitartott, éjfekete vászonnal indulunk, amelyet hirtelen vált fel az idilli kép: családi délután a folyóparton, a madárcsicsergést csak a játék és hancúrozás hangjai szakítják meg. Jonathan Glazer filmjében ugyanis a sötétség és a fényesség a szó szoros értelmében egymás szomszédságában honol.

Fejjel a falnak

A rasszizmus mindig újratermelődik, és már csak emiatt is elemi érdekünk, hogy újra és újra elővegyük a tiszaeszlári történetet, és beszéljünk róla.

A jelmez hatalma

A zalaegerszegi színház minden évadban műsorra tűz egy kötelező olvasmányból készült előadást; az idén a Tartuffe-öt a színház színművésze, Farkas Ignác állította színpadra.

Boldogan éltek, míg

Három, fehér menyasszonyi ruhába öltöztetett próbababa tájol minket a lépcsőfordulóban, körülöttük papírból kivágott virágok és levelek, mintha egy kicsit sután berendezett menyasszonyi szalon kirakatát látnánk.

A nem haszonelvű szeretet

Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.

A szomorú bohóc

  • Domsa Zsófia

Hjalmar Bergman a svéd próza és dráma egyik klasszikusa. A történetcsokor első darabjában egy svéd vidéki kisvárosban járunk, a múlt század elején, a szerző legjobban sikerült elbeszéléseinek idején. Bergman a realizmust fantasztikummal, a vígjátékot mély tragédiával vegyítő írásmód mestere. A Nagymama és az Úristen egy matriarcha életét és elmúlását, egy társadalom átrendeződését tárja elénk.

Az utolsók

Már az első magyarázkodásuk is átlátszó és röhejes volt: az tudniillik, hogy Svédország NATO-tagsága miatt „vita van” a kormány és a Fidesz-frakció között. Volt ám ilyen vita Finnország ügyében is! Aztán amikor Törökország, amellyel a baráti magyar kormány együtt mozgott a két ország tagságának a blokkolásában, bejelentette, hogy a finnek részükről jöhetnek, Orbán is meggondolta magát.