Tévésorozat

Teherán

Mikrofilm

Moshe Zonder ambiciózus kémsorozata sokat vállal. Erősíteni az iráni–izraeli kapcsolatokat, betölteni a Homeland hagyta űrt, és persze heroikus színekben feltüntetni a Moszadot. Az első szándék a legérdekesebb.

A főszereplő Tamar Rabinyan, a Moszad ügynöke Teheránba érkezik, hogy megcsáklyázza Irán nukleáris fejlesztési programját. A nő családja korábban Iránból költözött Izraelbe, ezért rokoni és érzelmi szálak is fűzik az országhoz – sorsa jobban összefonódik az ott lakókéval, mint amennyire ő maga vagy felettesei szeretnék. A sorozat egy szinte elviselhetetlenül feszült politikai és társadalmi közegbe érkezett: éppen az idei nyári bemutatásakor robbanások rázták meg az iráni Natanz urándúsító központot, amivel a teheráni vezetés Izraelt gyanúsítja, a két ország között egy ideje már kiberháború zajlik. A Teherán érzékeny e bonyolult államközi viszonyrendszer nüanszaira, de nem tud szabadulni az „Izrael mint a közel-keleti civilizáció és szabadság őre” képtől sem.

Ahogy az országban egyszerre idegen és ismerős Tamar (az őt játszó Niv Sultan végig kiismerhetetlen marad) felfedezi Teheránt, szokatlanul komplex kép tárul elénk a helyiekről. Az ügynök izgalmas ellenpontja Faraz, az iráni titkosszolgálat embere (Shaun Toub parádés alakításában), aki felesége és országa iránti lojalitása között vergődik. A cselekményt hatásos, de teljességgel képtelen fordulatok teszik izgalmassá, és bár a kezdeti lendület pár epizód után kissé megcsappan, a Teherán kísérteties aktualitásával és feszességével lebilincseli a nézőt. Csak a naivitás és az érzelgősség zavar bele néha a képbe.

 

Elérhető az Apple TV+-on

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.