Tévésorozat

Teherán

Mikrofilm

Moshe Zonder ambiciózus kémsorozata sokat vállal. Erősíteni az iráni–izraeli kapcsolatokat, betölteni a Homeland hagyta űrt, és persze heroikus színekben feltüntetni a Moszadot. Az első szándék a legérdekesebb.

A főszereplő Tamar Rabinyan, a Moszad ügynöke Teheránba érkezik, hogy megcsáklyázza Irán nukleáris fejlesztési programját. A nő családja korábban Iránból költözött Izraelbe, ezért rokoni és érzelmi szálak is fűzik az országhoz – sorsa jobban összefonódik az ott lakókéval, mint amennyire ő maga vagy felettesei szeretnék. A sorozat egy szinte elviselhetetlenül feszült politikai és társadalmi közegbe érkezett: éppen az idei nyári bemutatásakor robbanások rázták meg az iráni Natanz urándúsító központot, amivel a teheráni vezetés Izraelt gyanúsítja, a két ország között egy ideje már kiberháború zajlik. A Teherán érzékeny e bonyolult államközi viszonyrendszer nüanszaira, de nem tud szabadulni az „Izrael mint a közel-keleti civilizáció és szabadság őre” képtől sem.

Ahogy az országban egyszerre idegen és ismerős Tamar (az őt játszó Niv Sultan végig kiismerhetetlen marad) felfedezi Teheránt, szokatlanul komplex kép tárul elénk a helyiekről. Az ügynök izgalmas ellenpontja Faraz, az iráni titkosszolgálat embere (Shaun Toub parádés alakításában), aki felesége és országa iránti lojalitása között vergődik. A cselekményt hatásos, de teljességgel képtelen fordulatok teszik izgalmassá, és bár a kezdeti lendület pár epizód után kissé megcsappan, a Teherán kísérteties aktualitásával és feszességével lebilincseli a nézőt. Csak a naivitás és az érzelgősség zavar bele néha a képbe.

 

Elérhető az Apple TV+-on

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.