Film

Lufi

  • 2020. november 12.

Mikrofilm

A juhtenyésztésből szerényen, de a hagyományos életforma és szokásrend lelki biztonságában élő parasztcsaládba érkezne a negyedik gyerek. Az asszony elvetetné, a férfi megtartaná. Ez egy neorealista film szüzséje lehetne. Csakhogy ez egy tibeti film (hivatalosan kínai, a tibeti államiság átmenetileg szünetel), ahol a legnagyobb természetességgel megélt buddhizmus a mindennapok része. Itt törvény írja elő az abortuszt. A pusztai gazdaság ugyan nem tízmilliós nagyváros, amelynek veszélyes túlnépesedését hivatott kezelni a többgyermekeseket súlyosan büntető rendelet, de Tibetben nem is ma kezdték a sunyi genocídiumot a nők kényszersterilizálását napi gyakorlattá tévő megszállók. Innen nézvést más hangsúlyt kap Pema Tseden érzékeny, egyszerre rögrealista és költői, de politikamentes filmjének minden festői beállítása, apró színészi gesztusa és dramaturgiai fordulata. Ráadásul a láma közlése, amely szerint az elhunyt nagyapa a családban kíván újra megtestesülni, spirituális dimenziót is ad a konfliktusnak: a törvényileg megkövetelt küret az ős visszatérésének elutasításaként, s így a hagyomány, az identitás megtagadásaként értelmeződik, még akkor is, ha az asszony ellenállásában némi félénk feminizmus is megjelenik. Nálunk valaha magas fokon gyakorolták azt a fajta sorok közötti, képek mögötti művészi kommunikációt, amellyel a tibeti rendező él. Rafinált kameramozgatás, egyszerűnek tetsző, ám többértelmű párbeszédek, kifinomult szimbólumrendszer gondoskodik róla, hogy halk elégiának tűnjön a vigasztalhatatlan fájdalmú sirató.

 

Forgalmazza a magyarhangya

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.