Valószínűleg sokan elmerengtünk már azon, hogyan fogunk meghalni; persze a legtöbb esetben ez csak a psziché játéka, amit fejünkre hulló hűtőről, lépcsőn legurulásról vagy épp egy rosszul bevett kanyarról hordunk össze. Kirsten Johnson rendező nemhogy egy lépéssel, de egy egész utcával ment tovább ennél: filmet forgatott apja haláláról. Azaz halálairól.
Dick Johnson, ez a kedves, szelíd öregúr nyugdíjas pszichiáter, özvegyen maradt férj, szerető apa és nagyapa – és nagyon is életben van. Persze itt-ott fáj már neki, és ha az unokáival játszadozva fenékre huppan, segítség kell a fölálláshoz, s a fenyegető rém már ott ólálkodik a sarokban: az orvosok kezdődő demenciát állapítottak meg. Felesége ugyanebben szenvedett, ezért már évekkel halála előtt el kellett búcsúznia tőle. Kirsten Johnson, aki dokurendezőként egész életét azzal töltötte, hogy a körülötte lévőket filmezte, szomorúan vallja be, hogy anyjáról egyetlen felvétellel rendelkezik, azt is akkor készítette, amikor már beteg volt. Épp ezért szövetséget köt apjával: nem engedik, hogy vele is ugyanez történjen. A film gyakorlatilag ennek a projektnek hol vicces, hol morbid, hol drámai végeredménye.
A rendező kaszkadőrt vagy épp trükkcsapatot bérel, hogy eljátszassa apja legkülönbözőbb halálait a szívrohamtól a banális balesetig, de elképzelik, hogyan festhet a mennyország egy édesszájú nagypapa számára, s még előre hozott temetést is rendeznek. Persze a halált legyőzni nem tudják, de a film bebizonyítja, hogy megtréfálni azért lehetséges.
Elérhető a Netflixen
