Film

The Boy Who Harnessed the Wind

  • Szabó Ádám
  • 2019. augusztus 4.

Mikrofilm

Chiwetel Ejiofor rendezői bemutatkozása Malawiba röpít, ahol William Kamkwamba hobbiműszerész aprópénzért és barátai kedvéért pofoz ki régi kütyüket – például egy rádiót, amelyen épp 9/11-ről szólnak a hírek. A terrortámadás destabilizációs hatása az amúgy is ingatag afrikai országban egy végső pofoncsapással ér fel: a mezőgazdasági piac összeomlik, az árvíz, majd az azt követő száraz­ság pedig térdre kényszeríti a gazdálkodásból élő lakosság nagy részét. A Kamkwamba család is nyomorog, olyannyira, hogy a fiú iskoláját sem tudják fizetni többé – William azonban a kiskapukat kihasználva és régimódi apjával szembemenvén egymaga oldja meg a falu problémáját: szélgépet épít, amelynek segítségével öntözőberendezést készítenek.

Szinte halljuk a puha fedeles könyv lapjainak suhogását, melynek borítójára a szokásos, hatalmas „New York Times bestseller” és „Igaz történet alapján” feliratok mellé alig fért fel a szerző és a cím. Kamkwamba könyve 10 éve jelent meg, az író pedig sikertörténetével együtt bejárta az egész világot – kár, hogy a film sem nagyon akar többet mondani, mint egy író-olvasó találkozó vagy a fülszöveg. Már a címből és a pár soros tartalomleírásból sejthetjük, hogy az a bizonyos szélgép megépül majd, s az odáig elvezető út is kiszámítható és alig hatásos: a szegénység, a kisemberek hányattatott sorsa pont úgy jelenik meg, mint a hasonszőrű filmekben, a konfliktusok és megoldásaik sem tartogatnak semmi meglepetést. Egyedül Ejiofor és a főhőst alakító Maxwell Simba játéka marad emlékezetes.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.