A vágyott férfi helyett annak jómódú barátjához kényszerített ifjú polgárlány azért is szíve választottjának karjaiban talál rá a szerelmi beteljesülésre.
A nem is oly titkos szerető tapasztalt nőfaló, nemcsak boldoggá teszi, de különféle illetlen pózokban le is fényképezi sűrűn váltogatott partnereit. Hősnőnk kifejezetten ambicionálja, hogy modellje legyen ezeknek a kor mércéje szerint pornográf fotóknak.
Szólhatna a film a férfi-alávetettségről: a gazdag és jámbor férj nem csak eltűri e viszonyt (rezzenéstelenül vállalva annak fiúgyerekként materializálódó gyümölcsét), de már az is boldogsággal tölti el, ha kihallgathatja a nyögdécseléseket, melyeket a tőle mindvégig megtagadott kéj kivált.
| ||
A kéj, a nemiség erejéről is szólhatna a film. Hisz a nagytermészetű szeretőtől roppant pajzán dolgokat lehet tanulni: pl. hogy örömet szerezni, ki gondolná, még hátulról is lehet (na, azért nem úgy), sőt önkezűleg!
Ám a film készítői nem tudták, mit akarnak. Az emancipációs szál éppoly vértelen, mint az erotikus. A fotózás, mint a művészlét allegóriája, nem működik. Ráadásul elébe kell olvasni a filmnek, hogy némi fogalmunk legyen róla, kik is a megidézett, moderált polgárok: a francia művészeti élet egykor ismert alakjai, akadémikus költők és sikeres írók.
Műveikről azonban nem esik szó, világképüket sem ismerjük meg: a főszereplők nem ők – hanem a tapéta. Meg a falon aláomló borostyán. A (múlt) századforduló esztétikus közege. Ahol a pucér női test is merő dekoráció.
Forgalmazza a Vertigo Média
