Tom Hanks ismét háborúba megy

  • Szabó Ádám
  • 2020. március 7.

Mikrofilm

Rettegjenek a nácik!

Amerika kedvenc színészének legújabb filmje mindenféle nagyobb hírverés nélkül készült, a Sony Pictures pedig szinte a semmiből dobta be az internet népének a film akciódús trailerét. Ez alapján a Greyhound egy tipikus látványos, ám nagyrészt zöld háttér előtt forgatott háborús mozinak néz ki, annyi különbséggel, hogy ezúttal a helyszín az Atlanti-óceán.

A film C. S. Foster The Good Shepherd című könyvéből készült, amely 1955-ben jelent meg; a mozi azért volt kénytelen nevet változtatni, mert ugyanezzel a címmel Robert De Niro már rendezett egy filmet (Az ügynökség) 2006-ban, aminek persze semmi köze a regényhez. A Greyhoundról viszont Amerikában mindenkinek az Államok legnagyobb busztársaságának neve ugrik be, de sebaj.

A sztori a Tom Hanks alakította kapitányról szól, akinek irányítása alá 37 hajó tartozik, konvojára azonban a II. világháború kezdetekor náci tengeralattjárók támadnak. Hanks nem csak a főszerepet játssza, de ő írta a forgatókönyvet is. Nem ez az első ilyen próbálkozása: néhány sorozatepizód (Az elit alakulat, A végtelen szerelmesei  Az Apolló-program) mellett saját rendezésű vígjátékainak könyvét is maga jegyzi. Ezek között akad remekül (Nyomul a banda) és kevésbé jól sikerült (Larry Crowne) darab is. A Greyhound rendezői székében azonban nem ő, hanem Aaron Schneider ül, ő főképp operatőrként ismert, Two Soldier című rövidfilmjéért azonban 2003-ban Oscart is nyert. Azóta egyetlen filmet rendezett: A temetésem rendezem című drámát Robert Duvallal és Bill Murrayvel.

Tom Hanks legutóbb 5 éve vonult harcba, az Ithaca nevű filmjét talán már ő is elfelejtette, de ugyanebben az évben mutatták be a Kémek hídját is. Előtte szintén Spielberggel dolgozott a Ryan közlegény megmentésén, producerként pedig részt vett Az elit alakulat és a The Pacific  A hős alakulat elkészítésében is.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.