Tévésorozat

Tudhattad volna

  • - kg -
  • 2020. november 22.

Mikrofilm

Ha Nicole Kidman és Hugh Grant az egy élet munkájával kidolgozott mosolyukkal szupergazdag házaspárt játszanak egy gyilkosság körül bonyolódó New York-i sorozatban, ott bolondság lenne kisrealista ábrázolást, netán az elitek kíméletlen kritikáját számon kérni. Utóbbira ott van amúgy is az Utódlás, itt most egyszerűbb örömökért állunk sorba: egyes-egyedül a „ki tette?” kérdésre várjuk a választ, amelyet az utolsó részben, a hatodikban fogunk megkapni. Addig is mindenki gyanús: Hugh, Nicole, a fiuk, a fiuk iskolatáskája, Donald Sutherland ősz szemöldöke, az áldozat férje, a portás, a zöldséges, vagy valakinek a gonosz ikertestvére, akit eddig nem láthattunk.

Ilyen alapélvezeteket kínál a sorozat, minden poszton hétpróbás szakemberekkel – a rendező például a dán megbízhatóságot képviselő Susanne Bier. Minőségi, télies környezetben élvezhetjük, ahogy Hugh kétértelműen hunyorog, Nicole két és fél értelműen ráncolja homlokát, Édgar Ramírez pedig teljesen egyértelműen nyomoz. És akkor jön Donald Sutherland, akinek akkora a lakosztálya, hogy abban kétszer is elfér Nicole és Hugh manhattani kérója, pedig az se kicsi. És mindehhez úgy néz, ahogy csak Donald Sutherland (85) tud: azzal a tekintettel, mely csak a jóságos nagypapák és a véreskezű diktátorok sajátja. És még van egy maroknyi mellékszereplő, akik szintén szakmájuk legjobbjai – nekik jó, ők már olvasták a forgatókönyvet, tudják, ki tette, nekünk ott a várakozás. Jó, ne kerülgessük: a Tudhattad volna minőségi ponyva, príma időtöltés gondolkodásmentes estékre.

Elérhető az HBO-n, október 26-tól

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.