Magyar Narancs: Elképzelhetőnek tartod, hogy legközelebb már egy Oscar-díjas színésznővel beszélgetek ugyanitt?
Szőke Abigél: Óriási dolog lenne, de az esély reálisan nézve elég kicsi.
MN: A felmenőid között van holokauszttúlélő. Segített ez Klára, az árván maradt lány szerepének megközelítésében és a történet megértésében?
SZA: Gyerekkorom óta tudom, hogy ez a tragédia ott van a családomban, és bár furcsán hangozhat, örültem is, hogy ezt a tudást fel tudom használni a munkához. A dédnagymamám testvére, Szedő Zsóka holokauszt-túlélő.
MN: Súlyos korszakot, a háború utáni időszakot, majd az ötvenes éveket mutatja be az Akik maradtak. Mi volt a legnehezebb neked a filmben akár lelkileg, akár a szellemi-fizikai jelenlét szintjén?
SZA: Egyrészt az, hogy be tudjam osztani az energiámat, ne fáradjak ki hamar. Másrészt az, hogy azt a kamaszos dacot, ami Klárára jellemző, meg tudjam jeleníteni. Az volt a kérdés, hogy mit tudok a saját személyiségemből átvinni Kláráéba.
MN: Az egész világot bejárhatja a film, a világ egyik vezető filmes lapja, a Variety pedig azt írta az alakításodról, hogy reveláció. Ezenközben nem vettek föl a színművészetire, immáron a film forgatása után, másodszor sem.
SZA: Novák Eszter, aki az idén indított osztályt, azt mondta, érdekes vagyok, de még minden annyira kicsi bennem, meg kell érlelnem a bennem rejlő értékeket, fel kell nőnöm, tapasztalatokat gyűjtenem. Ez elfogadható, érthető és őszinte, azt hiszem. A színészet, tanuló és tanár, színész és rendező viszonya mindig is szubjektív dolog lesz. Novák Eszter valószínűleg úgy érezte, nem tudnánk kihozni egymásból a maximumot. Most a Pesti Magyar Színház akadémiáján az osztályfőnökömnél, Pál Andrásnál jó kezekben vagyok. De újra meg fogom próbálni a felvételit. Addigra két év akadémia lesz mögöttem mesterségórákkal, tapasztalásokkal, színpadi gyakorlattal. Ugyanakkor most 21 éves vagyok, még ha föl is vesznek, mire elkezdem, már 22 leszek és az úgy már egy kicsit hosszú lenne, főleg, ha ott sem engednének el még évekig forgatni vagy külsős színpadra.
MN: A Pesti Magyar Színiakadémia nem enged el?
SZA: Volt már olyan lehetőség, amelyet vissza kellett utasítanom.
MN: De ezt a szakmát nem lehet csak elméletben űzni.
SZA: Én ezt választottam, és ide köteleztem el magam. Ha persze egy kihagyhatatlan lehetőség jönne, és nem lenne valamilyen reális megoldás, akkor még mindig van választási lehetőségem. Most ez tölti ki az időm 95 százalékát, és ugyan még csak tanulom a szakmát, így is látom, hogy ez a pálya egész embert igényel, én pedig egyelőre még nem vagyok jó abban, hogy meghúzzam a határaimat.
MN: Hogy érted ezt?
SZA: Olyan képem van most, hogy a színház, a színészet önfeláldozást igényel. Én pedig szeretném megtalálni az egyensúlyt magánélet és színészet között, húzni egy határvonalat, hogy tudjak nemet mondani, és két lábbal állni a földön. Szeretnék kirándulni, utazni, családot is szeretnék, és megélni a színészetből. Azt akarom, hogy ez a csoda és varázslat, amely körülveszi a filmet és a színházat, befogadót és alkotót, meg tudjon maradni ilyen különlegesnek számomra. Tartok attól, hogy a nagyfokú lelki-szellemi-fizikai igénybevétel miatt egy idő után nem tudok teljességgel ott lenni, és hamar kiégek.
MN: Nemrég Gór Nagy Mária, aki épp bezárja évtizedek óta működő színitanodáját, nagyon keserűen nyilatkozott a pálya jövőjéről: a celebek uralkodnak, a színészek rengeteget güriznek, mégis alig élnek meg.
SZA: Nagyon szomorúnak tartanám, ha eltűnne az a minőségi kultúra, amely elgondolkodtat, és nem csak szórakoztat. Fájdalmas, ha jó színházak tönkremennek, és nem születhetnek új, minőségi társulatok. Jó lenne, ha a színház megfizethető lenne mindenki számára, nem pedig luxus. A meghatározó személyiségek támogathatnák az értékteremtést, a minőséget, utat mutatva és motiválva az embereket a kulturális értékek felé. Legyen szó a művészetekről, a környezetvédelemről vagy a fenntartható életmódról. Ma, ha valaki fejlődni akar, új dolgokat, új utakat kipróbálni, sokkal nehezebb dolga van.
MN: Hogyan vennéd, ha a fesztiválsikerek hatására külföldi lehetőségek nyílnának előtted?
SZA: Borzasztó boldog lennék. Én szeretem Magyarország hangulatát, de szívesen kipróbálnám magam külföldön. Mi nagy család vagyunk, három nővérem van, ők most épp mindannyian külföldön tanulnak. A családomtól nagyon sok támogatást kapok.
MN: Nem kerestek meg még művészeti menedzserek, hogy helyetted tárgyalnak pénzről, feltételekről?
SZA: A pénzügyeimet és a stratégiai döntéseket egyelőre a szüleimmel egyeztetve intézem. Az Akik maradtaknál is ők voltak a menedzsereim. Volt már, hogy frusztrálónak éreztem, hogy a saját művészetemről, a munkám áráról kelljen alkudoznom. De annyira még nem indult be a szekerem, hogy profibb menedzserre legyen szükségem.
