Film

Visszahull

Céline Sciamma: Portré a lángoló fiatal lányról

  • 2020. február 9.

Mikrofilm

A pályája csúcsán lévő rendezőnő Cannes-ban díjazott, César-, Oscar- s még ki tudja, mi minden várományos filmjének alaphelyzete egyszerű, mint egy taoista történeté: két ember találkozik, e találkozás megváltoztatja őket, majd saját útját e találkozás életre szóló tapasztalatával folytatja a két ember – más-más irányban.

Egy 18. századi festőnő kellene, hogy portrét készítsen a távoli uraság feleségéül szánt, de a kényszerfrigytől irtózó s ezért modellt állni sem hajlandó nemes kisasszonyról. Titokban gyakorolt, merőben külsődleges megfigyelésre kell hát szorítkozzon az előző, férfi festőművész kudarcán okulva társalkodónőként bemutatott portréfestő, ám a felszínes kapcsolódásból csak felszínes kép születhet s megalázó lelepleződés. Az immár a modell tudatos részvételével újrakezdett munka is csak akkor valósulhat meg, a festő csak akkor tudja a nehezen megközelíthető lány valódi lényét megragadni, ha köztük valóságos, testi-lelki-szellemi kapcsolat jön létre. Beszélgetéseik egyre emelkedettebbek, egymásra hangolódásuk egyre személyesebb, a felébredő érdeklődést követő szerelmi megtapasztalás egyre merészebb – s az egymásban megtalált beteljesedés röpke napjainak a munka előrehaladtával szükségszerűen közelgő vége egyre fenyegetőbb. Hiszen a hölgyre sivár feleségszerep vár a továbbiakban, élethosszig egy idegen mellett, a művésznő pedig festheti akár a perzselő kapcsolat emlékét is – de csak mások, férfiak neve alatt.

Más referencia is akad a filmben: Orfeusz és Euridiké története. A két főszereplő egyre jobban azonosul a halott kedveséért az alvilágba alászállt, de őt az életbe visszavezetni nem képes költő, A Költő és szerelmese szerepével. A mítosz új megvilágításba kerül valódi szellemi izgalmaktól szenvedélyes beszélgetésükben. (A film aranymetszéspontján lévő jelenet harmadik résztvevője a szolgálólány is, rezonőri szerepben.) Vajon csakugyan gyenge volt-e a kedvesére visszanézve azt másodszor is elveszejtő férfi, vagy tudatosan választotta a hús-vér szerető helyett annak emlékét, a szerelem csak költőileg megfogható ideáját a poéta? Netán a nő maga áldozta fel magát, hogy a Műben nyerjen öröklétet a romlandó test s a múlékony szenvedély?

A szimbolikus jelenetet a valóságban realizálják a szeretők: a megbízatása teljesülte után távozó festőt kifejezetten kéri a visszanézésre az „alvilágba” saját elhatározásából visszatérő (vagyis a kényszerházasság előli menekülést végül feladó) lány. Hádész birodalma a férfiak uralta, a szabadságot, kreativitást, életörömöt megfojtó társadalom. Ebbe kell visszahulljon a sorsát vállaló lány, ebben kell szabadságáért küzdjön az érvényesülni neme miatt nem tudó festőnő.

Ha a festőnőé a lázadó, a nemes kisasszonyé az elfogadó-beletörődő attitűd, akkor a szolgáló a reflektálatlan női sorsot testesíti meg az időnként határozottan feminista kiáltvány formát öltő filmben. A megesett lány karaktere és a másik két aktor közreműködésével végzett magzatelhajtás mintegy ellenpontozza a művelt és érzékeny entellektüelek emelkedett társalgásokban és óvatos közelítésekben kibontakozó alaptörténetét. Az abortusz festői megfogalmazása pedig, még ha skicc is csupán a kép, a női sorsról és a női sors művészetben való megjelenítéséről tesz fontos állítást: hiszen a 20. századig aligha készült ilyen tematikájú festmény.

Az író-rendező sok szép és finom, hol szimbolikus, hol allegorikus, hol egyszerűen csak lenyűgözően esztétikus réteggel gazdagítja az összképet – akár a festőnő a maga újból és újból elölről kezdett portréját. Remekmű is lehetne a film. Ha nem volna a kibontakozó társadalomkép célzatosan egysíkú: a kárhozatos férfidominanciát kidomborítandó, kizárólag husángfejű tahók, távollétükben is fenyegető autoritások és sekélyes gnómok képviselik a másik nemet, a film gyengéd hangneméhez és óvatos ritmusához méltatlanul direkt módon. Ha nem lenne éppen a kulcsmotívumnak szánt Euridiké-párhuzam erőltetett: az áldozathozatal motívuma a mítosztól valójában idegen belemagyarázás. S főként, ha az együttlét szükségtelenül konkrét ábrázolása nem helyezné a megvalósult intimitás helyett a túlságosan is obligát szexualitásra a kapcsolat súlypontját. Sciamma nem látszik tisztában lenni vele, hogy az erotika bemutatása – nem erotikus. Filmen ilyesmit csak megteremteni lehet(ne), ám, ami sikerült Wong Kar-wainak (Szerelemre hangolva) vagy Peter Webbernek (Lány gyöngy fülbevalóval, ha már portréfestésről beszélünk) egyetlen gomb kigombolása nélkül, azt itt nem hordozzák sem a meztelen testek, sem a szuperközeliben felvett érintkezések.

Forgalmazza a Mozinet

 

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.