SZEMREVALÓ

Berlin Alexanderplatz

Mikrofilm

Franz Biberkopfból Francis, a szabadult rabból bissau-guineai bevándorló lett Döblin regényének legújabb, a jelenkorba áthelyezett cselekményű filmváltozatában, amelyet Burhan Qurbani rendezett. Az átirat tehát egyszerre szabad és kötött, hiszen a reménytelenséggel terhes peremhelyzet így is megmaradt, és Franz-Francis útja is váltig felismerhető: bukástól bukásig, iszonyattól iszonyatig. Yoshi Heimrath kamerája ilyesformán nem a weimari köztársaság bűnös-izgalmas metropoliszát, de nem is a multikulti divatos fellegvárát idézi, hanem a mai Berlin félreesőbb, árnyékoltabb szegleteit mutatja. A főszerepben Welket Bungué imponálóan erős jelenléttel képes hallgatni, s ha megszólal sem vész el e tünemény java: arcán és tekintetében egy kontinensnyi szenvedésnek jut elegendő hely. Jók a körülötte mozgó filmszínészek is, akiknek csupán azzal akad némi gondjuk, hogy olykor az optimálisnál szájbarágósabb üzeneteket kell közvetíteniük a néző felé: különösen a fiókdémoni Reinholdot alakító Albrecht Schuch – jakuzziban elheverve előadott – globális kizsákmányolás­kritikája hat kevéssé élet- és filmszerű rátétnek. Fassbinder vagy 15 órás adaptációjához képest Qurbani 2020-as változata 3 órába sűrítve kínálja fel a néző számára a kiútkeresések döblini kudarcsorozatát, s ez jóval kevesebb ugyan, de rövidfilmnek azért nem nevezhető. Mégis megéri az időt, mert bár a majd’ százéves képletek olykor kimódoltnak hatnak a mai berlini fél- és alvilág közegében, az optimizmust vajmi kevéssé sugárzó történet így is működik.

Neked ajánljuk