Franz Biberkopfból Francis, a szabadult rabból bissau-guineai bevándorló lett Döblin regényének legújabb, a jelenkorba áthelyezett cselekményű filmváltozatában, amelyet Burhan Qurbani rendezett. Az átirat tehát egyszerre szabad és kötött, hiszen a reménytelenséggel terhes peremhelyzet így is megmaradt, és Franz-Francis útja is váltig felismerhető: bukástól bukásig, iszonyattól iszonyatig. Yoshi Heimrath kamerája ilyesformán nem a weimari köztársaság bűnös-izgalmas metropoliszát, de nem is a multikulti divatos fellegvárát idézi, hanem a mai Berlin félreesőbb, árnyékoltabb szegleteit mutatja. A főszerepben Welket Bungué imponálóan erős jelenléttel képes hallgatni, s ha megszólal sem vész el e tünemény java: arcán és tekintetében egy kontinensnyi szenvedésnek jut elegendő hely. Jók a körülötte mozgó filmszínészek is, akiknek csupán azzal akad némi gondjuk, hogy olykor az optimálisnál szájbarágósabb üzeneteket kell közvetíteniük a néző felé: különösen a fiókdémoni Reinholdot alakító Albrecht Schuch – jakuzziban elheverve előadott – globális kizsákmányoláskritikája hat kevéssé élet- és filmszerű rátétnek. Fassbinder vagy 15 órás adaptációjához képest Qurbani 2020-as változata 3 órába sűrítve kínálja fel a néző számára a kiútkeresések döblini kudarcsorozatát, s ez jóval kevesebb ugyan, de rövidfilmnek azért nem nevezhető. Mégis megéri az időt, mert bár a majd’ százéves képletek olykor kimódoltnak hatnak a mai berlini fél- és alvilág közegében, az optimizmust vajmi kevéssé sugárzó történet így is működik.
Figyelmébe ajánljuk
„Az a fajta hamis technológiai fejlődés, amit az OpenAI hajszol, csak a profitot célozza”
Elhunyt politikusa után nem delegál parlamenti szószólót a hazai románság a törvényhozásba
Jön a bolond!
William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.
Út a féktelenbe
Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.
Cica az istállóban
„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.
A hegyek hangja
„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.
A jóság hímpora
Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.
Krétaforradalom Szlovákiában, avagy minden autokrata gyáva és alattomos
Amit a tiszás adatlopási ügyben látunk, az a legsötétebb történelmi korszakokat idézi
Napokkal a Trump-Orbán találkozó után sem tudunk mindent a konkrétumokról
Főszerepben az Első sírásó
A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.
