Ilyen a vasszigorral hajléktalanított Budapest

  • narancs.hu
  • 2018. október 16.

Nagytotál

Eltűntek a hajléktalanok a fővárosi közterületekről. De hova lettek?

Varászütésre szinte teljesen kiürültek az aluljárók, a forgalmas közterek Budapesten: a Narancs.hu kedden kora reggel sehol nem talált már hajléktalanokat, viszont posztoló, fel-alá sétálgató rendőröket igen.

Itt még pár napja hajléktalanok feküdtek

Itt még pár napja hajléktalanok feküdtek

Fotó: Németh Dániel

Tény, hogy a hatóságok által az elmúlt napokban kiszivárogtatott nagyszabású razzia – amihez a hírek szerint a külső kerületekből, vidékről rendeltek be rendőröket – elmaradt ugyan, de az elmúlt napokban rendszeres volt a hajléktalanok vegzálása.

Négy rendőr igazoltat egy hajléktalant

Négy rendőr igazoltat egy hajléktalant

 

Igaz, a hírek arról szóltak, hogy tömegével szállítják majd be az utcán élőket a fertőtlenítőkbe, majd a szállásokra, a hatóság emberei pedig a következő napokban is razziázni fognak, hogy semmiképpen ne tudjanak visszatérni a közterekre.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Mint ismeretes, hétfőn lépett hatályba az új rendelet, ami lényegében betiltotta a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. A legdurvább esetben elzárás lehet a következménye, ha valakit rajtakapnak.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Úgy fest, az információk időközben – a hajléktalanellátó szervezeteket, civileken keresztül – az érintettekhez is eljutottak, esetleg belefutottak maguk is egy-egy igazoltatásba, így már hétfőre eltűnt a nagy többségük, de kedd reggel – amikor a hírek szerint a razziára sor kerülhetett volna – már azokban az aluljárókban sem találtunk senkit, ahol korábban nagy számban húzták meg magukat a hajléktalanok. (Az egyik olvasónk készített is egy képet - fentebb látható - hogy négy rendőr igazoltatott egy padon ülő idős hajléktalan férfit, de a nagyszabású razzia valóban elmaradt.)

false

 

Fotó: Németh Dániel

Üres volt a Keleti pályaudvar környéke, a Blaha, az Astoria és a Nyugati aluljárója is. Munkatársaink több civil szervezetet is megkerestek, hogy mi történhetett, hova húzódtak vissza a hajléktalanok, rövidesen beszámolunk a válaszokról.

Ez a vastörvény:

Aki megsérti a hétfőn hatályba lépett jogszabályokat, és a hatósági felszólítás ellenére sem távozik az adott helyszínről, az szabálysértést követ el. Ráadásul a szankcionálás is szigorodik. Eddig, ha egy hajléktalant elkaptak, akkor közmunkát szabtak ki rá, ha ezt nem vállalta, akkor pénzbírsággal sújthatták. Továbbá azokra, akik háromszor vétettek a törvény ellen fél éven belül, elzárás várt.Mostantól viszont már nem válthatja ki a közmunkát pénzbírsággal: aki nem akarja munkával leróni a büntetését, az mehet egyből a dutyiba.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Fidesz az elmúlt években többször próbálta kiszorítani a hajléktalanokat a közterekről, de a különféle rendeleteket a Kúria és az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette. Végül az újabb kétharmadot eredményező árpilisi választás után a kormánypárt módosította az Alaptörvényt, így az AB már nem tud akadályt gördíteni a Fidesz és a KDNP útjába.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.