Lazán mobiloznak és telefonálgatnak a fideszesek a parlamenti vitában

  • narancs.hu
  • 2018. október 15.

Nagytotál

Ennyire érdekli őket az államtitkáruk válasza.

Miközben az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára már a sokadik ellenzéki kérdésre válaszolt a parlamentben, képviselőtársai semennyire nem figyelnek Rétvári Bence küzdelmére és mondanivalójára.

Mint ahogy az a képen is látható, a mögötte ülő Tury-Kovács Béla szemérmetlenül és hangosan telefonálgat közben – még ki sem megy a teremből, pedig nincs kötelező szavazás, megtehetné. A Rétváritól balra látható Jakab István – nem, a látszat ellenére ő nem alszik – pedig a pad alatt ugyan, de az okostelefonját piszkálgatta.

false

 

Persze az ellenzéket sem kell félteni. Amíg a DK-s Oláh Lajos a nők érdekében szólalt fel, az egyik társa (a kép bal szélén látható) vadul fotózta.

false

 

Közben Kövér László házelnök néhány plakát miatt az Országgyűlés méltósága miatt aggódik.

Kitiltotta Kövér a parlamenti ülésről Ungár Pétert és az LMP-s társait

A frakció bűne az volt, hogy Orbán-idézetekkel bizonygatták, korábban a Fidesz mennyire ellenezte a tandíjat. Először nem adott szót az LMP-s Ungár Péternek az Országgyűlés elnöke, majd pár perccel később és némi vitatkozás után kizárta a frakciót a hétfői ülésről.

Persze a telefon ma már nélkülözhetetlen a munkában, ezen a képen például Z. Kárpáti Dániel jobbikos képviselő a telefonjáról olvas fel gazdasági statisztikákat:

false

 

 

Csakhogy az alábbi képeken látszik, a kormánypárti képviselők nem éppen a felszólaló kollégájukat akarják kisegíteni azzal, hogy vadul mobiloznak.

false

 

false

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”