Az előző hónapban megtanulhattuk, hogy hőségriadó idején érdemes a MÁV közléseire fókuszálni. Július 12-én jelent meg A vasúti járműveket és a pályát sem kíméli az extrém hőség című közlemény, amelyben azzal indítottak, hogy arra kérik a meleget nehezen viselő utasokat, hogy
„vonattal csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak”, ha mégis így tennének, inkább válasszák a buszt.
Nem lehetett volna erre egy rossz szavunk sem, ha mindezt valamely jó szándékú illetékes mondja, a tisztiorvos, a kórházi ügyeletes, vagy szomszéd néni, itt azonban arról volt szó – és ez példátlan a maga nemében –, hogy a szolgáltató kérte az utasait, hogy ne vegyék igénybe szolgáltatásukat, mert bajuk származhat belőle. Olyan volt ez, mintha a piaci kofa a saját portékájától zavarta volna el a vevőket.
Nem lett e dolog kevésbé abszurd attól sem, hogy a MÁV illetékesei igyekeztek valamiféle magyarázattal szolgálni. Ami röviden így foglalható össze: a problémák eredője a „huzamos idejű magas hőhatás”. Ebben az a legjobb, hogy e megállapítás felért egy hűsítő tapasszal, hiszen a telet juttatta az eszünkbe, amikor viszont a hideg az oka mindennek… Vagy valami más.
De a fentieken túl a vasúttársaság előállt egy öt pontba szedett magyarázatcsokorral is, amelyet vélhetően azért mondtak tollba, hogy mindenki tudja meg, végeredményben törvényszerű, hogy a vasúti szolgáltatások nem úgy működnek, ahogy azt az utas a jegypénztártól való távozás után elképzeli.
Ennek fényében a MÁV júliusi intelmei alapján
- ha lerobban a szerelvény, nyugtasson meg bennünket a tudat, hogy az illetékesek igyekeznek a lehető leggyorsabban reagálni, és a lehetőségükhöz képest pótlóbuszt, vagy tartalék szerelvényt forgalomba állítani (1. pont);
- ha túlzottan melegünk lenne a kocsiban, vegyük figyelembe, hogy a vasúti dolgozók „kiemelten felügyelik a légkondicionáló berendezésekkel ellátott járművek esetén az előhűtési tevékenység elvégzését”, bármit is jelentsen ez (2. pont);
- ha még ezek után is beledöglünk a melegbe, legyünk tisztában azzal, hogy „a járműpark jelentős része még nem klímával, hanem ún. légjavítóberendezéssel felszerelt, amelyek 35 fokos, vagy azt meghaladó hőséggel már nem bírnak” (3. pont);
- és azt sem árt tudni ilyenkor, hogy „a klíma miatti panaszok kivizsgálása után legtöbbször az derül ki, hogy a kérdéses készülékek működtek (!), csak a technikai korlátjaik miatt nem voltak képesek olyan mértékben lehűteni a levegőt, hogy az az utasok többségének komfortos legyen” (4. pont);
- végezetül pedig mindenki vigyen magával az útra vizet (5. pont).
Úgy véljük, hogy e megállapítások és figyelmeztetések mellett talán elfért volna még egy 6. pont is azzal, hogy akinek még ezután is kedve támad egy kis nyári vonatozásra, az meg is érdemli, de ne legyünk telhetetlenek. Már csak azért sem, mert a klíma- és egyéb infernók eredőjével a MÁV is tisztában van, mint írják, a legtöbb problémát „a többnyire túlkoros vasúti járművek és berendezések” okozzák.
De idézhetnénk a Vasutas Szakszervezet elnökének, Meleg Jánosnak a Népszavában közzétett megállapítását is, mely szerint „leírhatatlan munkahelyi feszültséget, bizonytalanságot és komoly belső érdeksérelmet hoz a MÁV átalakítása”, bár az mindennél többet mond, hogy
július 5-15. között, a hőségriadó tíz napja alatt több mint tízezer vonat késett, 560 pedig el sem indult.
Ehhez képest óriási előrelépés, hogy a mostani hőségriadóban – még – nem omlott össze a vasúti közlekedés. Sőt, a vonatozásról sem akarnak lebeszélni.
