A sorsok házmestere – Schmidt Mária aggodalma a magyar állampolgárokért

  • narancsblog
  • 2014. február 3.

Narancsblog

A lényeg ugyanaz: akinek nem tetszik a kormány emlékezetpolitikája, bekaphatja.

Schmidt Mária feszít a Heti Válasz címlapján, alatta öles betűkkel: „Történelemhamisítás? Ugyan már!” Gondolhatnánk, hogy a „mértékadó” jobboldali hetilap szokásához híven most is csak egy önmagában értelmezhetetlen, ám hatásvadász mondatot ragadott ki a Terror és a Sorsok Háza főigazgatójával készült interjúból, pedig dehogy.

Mert mit is mond Schmidt Mária a készülő Szabadság téri emlékművel kapcsolatban? Azt, hogy „nemcsak zsidó tragédia, ami történt, hanem magyar tragédia is egyben. A magyar nemzet tragédiája volt, hogy magyar állampolgárokkal ez történhetett”. Később pedig ezt: „Március 19-én történt a náci megszállás. (…) Emiatt történt a magyar holokauszt, mert a zsidók szisztematikus, iparszerű, tömeges népirtására nem került volna sor, ha a nácik nem szállják meg Magyarországot. Ez a kiindulópont.”

Schmidt Mária szerint tehát március 19-e a kiindulópont, mégpedig azért, mert magyar állampolgárokkal „ez történhetett”. Ennyi. Arról egy szót sem szól, hogy mi volt a kiindulópont előtt, hogy mi minden történhetett korábban a magyar állampolgárokkal. Nem beszél a három zsidótörvényről, a munkaszolgálatról, nem beszél azokról az ügybuzgó polgármesterekről, fő- és alispánokról, akik 1941–1944 között, a szabad és független Magyarországon, faji alapon hoztak helyi rendeleteket, amivel magyar állampolgárokat aláztak meg, tettek tönkre, és akkor még egy szót sem szóltunk azokról a lelkes honfitársainkról, akik nélkül – amint az a német visszaemlékezésekből egyértelműen kiderül – lehetetlen lett volna a „szisztematikus, iparszerű, tömeges népirtás”. Vagyis Schmidt Mária, a témához kapcsolódó leendő emlékhely, a Sorsok Háza vezetője mindazt, ami 1944. március 19-e előtt történt, nem találja említésre méltónak.

Miért is találná? Az elmúlt hetekben bőséggel hallhattunk talán kevésbé veretes, ám hasonló tartalmú álszent szövegeket fideszes politikusoktól, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy ugyanezt mondja a „tudós történészük” is. A lényeg ugyanaz: akinek nem tetszik a kormány emlékezetpolitikája, bekaphatja.

Nap mint nap kapjuk a hasonló stílusú üzeneteket miniszterektől,  szóvivőktől, képviselőktől vagy a Schmidthez hasonló szakelemektől, történészektől, politológusoktól. Tapintatlan, nagyképű, érzéketlen, aljas dumák, vita nincs, csak kinyilatkoztatás.

De az mégiscsak a pofátlanság csúcsa, hogy Schmidt Mária mindehhez még azt is hozzáteszi, hogy „történelemhamisításról pedig kommunista diktatúrákban van értelme beszélni, ahol létezik kötelező történelemszemlélet”.

Nos, pont ő az élő példa meg a főnökei, hogy történelemhamisításról, kötelező történelemszemléletről nemcsak kommunista diktatúrákban van értelme beszélni. Elsőként talán az úgynevezett mértékadó, jobboldali értelmiség véleményét hallgatnánk meg: mit szólnak ehhez a gyalázathoz?

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.