Kapásból egyetlen olyan jelentős megnyilvánulást sem tudnánk említeni, amely Áder János nevéhez fűződött volna 2020-ban. Lógással mégsem vádolhatjuk, hiszen a munkaköri leírásában szereplő legfontosabb tevékenységet – bárminek a szignálását, amit elé tesznek – szorgalmasan végrehajtotta, sőt azzal, hogy a hulladékgazdálkodási törvényt visszadobta, mintha azt is jelezné, ügyel a részletekre; konkrétan arra, hogy továbbra is nagy környezetvédőnek, a vizek nagy barátjának lássék. (Persze annyira azért nem a barátja, hogy a gyalázatos szigetszentmiklósi vízszennyezéshez is hozzászóljon.)
A járványhoz végképp nem volt hozzáfűznivalója, azon túl, hogy tavasszal simán aláírta a felhatalmazási törvényt.
Aki ilyen előzmények után arra számított, hogy Áder – aki eddig is részvétlen, közömbös és cinikusan ostoba újévi köszöntőkkel próbálta meg nem zavarni a szilveszterező NER-világot – valamiféle katartikus beszéddel fog előállni az újévi kijárási tilalom éjfelén, az valószínűleg karácsony óta nem józanodott ki, vagy nem ebben az országban él.
Ám épp emiatt volt váratlan felütés Himnusz után az, hogy a még szokásosnál is citromba harapott pofával felbukkanó köztársasági elnök mesemondásba kezdett. A szegény emberről, aki gyermekét eladta az ördögnek (anélkül, hogy tudta volna!), de mivel „az égiek tanácsára” kirakott egy beszélő kenyeret az ablakba, az szóval tartotta patást. „És amíg a kenyér mesél, egyszer csak megszólal a kakas, hajnal lesz. Ekkor a gonosz léleknek már nincs hatalma. Az ördög eliszkol, a gyermek pedig megmenekül.
Jó lenne manapság is egy ilyen hajnal, amely varázsütésre elűzi a gondot, a bajt!” – mondotta a nagy mesemondó, s ennek más értelme nem nagyon lehet azon kívül, hogy rajtunk csak a csoda segíthet.
A szerény tanulsággal bíró mese után úgy tűnt, hogy Áder mindent kiad magából, amiről az elmúlt évben szinte végig hallgatott, de kizárólag a járványról beszélt, vagyis inkább a járvány előtti világba való süket visszavágyásról. „A hagyományos újévi fogadkozások helyett most tegyünk egyetlen komoly elhatározást! Elhatározást, hogy 2021-ben hálásak leszünk. Hálásak az életekért, amiket megmenthetünk” – szólított fel mindenkit, majd hosszas felsorolásba kezdett, hogy ki mindenkit illet hála az egészségügyi dolgozóktól kezdve, a tudósokon és tanárokon át „a földeken és a gyárakban dolgozóknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rend őrzőinek”.
Mivel papok és politikusok nem voltak a felsoroltak között,
egyesek azt is belemagyarázhatnák az amúgy alig is értelmezhető újévi köszöntőbe, hogy a köztársasági elnök ezzel Orbán Viktor tavaszi járványügyi fontossági sorrendjét (papok, állami vezetők, katonák, rendőrök és csak ezután az orvosok), s ezzel magát a miniszterelnököt tette helyre, de tudjuk jól, hogy egy ilyen gesztus még a beszélő kenyérnél is nagyobb csoda lenne. Ezért, illetve a félreértések elkerülése végett, rögzítsük, Áder legfőbb kívánsága mégis csak ez volt: „Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás! Kevesebb a kétely és több a bizalom”. Kiben, szerencsétlen?
