Balog Zoltán és minisztériuma úgy látta, túlságosan önállóak a magyar nők, ideje hát tenni valamit.
Azokról az ízléstelen, abortuszellenes plakátokról, amelyekkel múlt héten az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről 25 millió forinttal megsegített Ágota Alapítvány kiplakátozta a fővárost, még csak gondolkodnia sem kellett senkinek, a jól fejlett magzattal és nagy, vörös betűs felirattal („…de inkább adj örökbe, HADD ÉLJEK!”) ékesített posztert csak elő kellett rángatni a kormány ilyen célra fenntartott, dohos szagú raktárából. Ha emlékszünk, 2011 tavaszán már megjárták a várost ugyanezek a plakátok a KDNP-s szociális államtitkár, Soltész Miklós jóvoltából, aki akkoriban sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a magyar társadalom még nem tart ott az evolúciós fejlődésben, hogy betiltsa az abortuszt. A dolog szépséghibája az volt, hogy a 110 milliós programot legnagyobbrészt olyan uniós pénzből finanszírozták, amit egyáltalán nem ilyesmire, hanem esélyegyenlőségi célokra kapott az ország – amint erre Viviane Reding, a jelenlegi magyar kormány által olyannyira gyűlölt igazságügyi EU-biztos szíveskedett is gyorsan rámutatni. A plakátok akkor végül lekerültek az utcáról, de ha az uralkodó párt egy tagja valamit a fejébe vesz, nem fog csak úgy lemondani róla.
A nevelőszülői programot vezető Ágota Alapítványt távolról sem csupán társadalmi felelősségtudatból szereti annyira az Emmi. Kothencz János alapító a neten elérhető, részletes önéletrajzából kiderül, hogy 2001–2002 között Harrach Péter (KDNP) javaslatára ő kapta meg Szeged város ifjúságreferensi posztját, 2010-ben pedig a Fidesz jelöltjeként indult az önkormányzati választásokon. Az persze nem kérdés, hogy az állami gondozásban lévő gyerekekért is dolgozó alapítvány hasznos munkát is végez – vezetője azonban nem az a férfi, aki nemet mondhatna egy határozott kormánykérésre, legyen az bármily vállalhatatlan is; és hát 25 millió, az 25 millió.
Ezek a plakátok persze nem az első jelei annak, hogy a Fidesz–KDNP soraiban sokan képtelenek elfogadni azt, amit minden felmérés szerint a magyar társadalom nagyobbik része már rég megértett. Lehet persze, hogy nem mindenki gondolja azt, amit mi: hogy az abortusz (nem a művelet maga; a lehetőség) határozottan jó dolog, amire büszkének kell lenni, hiszen a döntésképesség, az autonómia és nem utolsósorban a női egyenjogúság szimbóluma. Azt azonban csak egy szűk kisebbség vitatja, hogy a legális abortusz minden civilizált közösségben szükséges jelenség. Ennek a minoritásnak felettébb kártékony KDNP-s tagjai tavaly elérték, hogy a fertőzésveszélyt szinte nullára csökkentő abortusztablettát végül mégse vezessék be nálunk, amivel (az Index tudósítása szerint) nagyban hozzájárultak az osztrák abortuszturizmus fellendítéséhez. Persze azt az 500 eurót, amibe a beavatkozás Ausztriában kerül, kevesen tudják kifizetni, így a bevált gyakorlat szerint megint elsősorban a leginkább elesettek életét sikerült a döntéshozóknak megkeseríteni.
A kormányerő nőképe, amely ezekből az esetekből összeáll, egészen elkeserítő. Hol felelőtlen csitriknek nézik az ilyen vagy olyan okból terhességmegszakítást kérő nőket, akik, ha baj van, legföljebb két Facebook-bejegyzés és a Cosmopolitan átlapozása után bedobnak egy pirulát (miközben minden orvosi beszámoló szerint az abortusztabletta használata korántsem valami fájdalommentes, félvállról vehető beavatkozás, így nem meglepő, hogy a WHO statisztikái szerint azokban az országokban, ahol a tabletta elérhető, nem nőtt az abortuszok száma), hol pedig aljas, amorális lényeknek, gyerekgyilkosoknak. Ha ez utóbbi publicisztikai túlzásnak tűnik, vegyük figyelembe, hogy Magyarországon 12 hetes korig lehet a terhességmegszakítást elvégezni, a visszatért plakátokon viszont ennél jóval idősebb magzat látható. Azok pedig, akik a bűntudatkeltés helyett a felvilágosítást és a fogamzásgátló szerek árának csökkentését tartanák (ésszerűen) helyesnek, beszélhetnének akár a falnak is.
Mindennek tudatában kellene becsszóra elhinnünk, hogy a magzati élet fogantatástól számított védelmének belefoglalása az Orbán-alkotmányba semmi más, csupán szép, derűs, szimbolikus gesztus.
