Aki tetszik neki, kinevezi, aki nem tetszik, kizárja. S a szerencsétlenek, akiket elé tereltek, akik jöttek megbámulni, állva tapsolják, megszavazzák közfelkiáltással maguk fölé, ő meg visszatapsol nekik, s nem szavaz magára. Csak áll a mindig rossz helyeken gyűrődő zakójában, és jólesőn konstatálja, hogy mekkora nagy is az ő hatalma. Olyan nagy, hogy nem is tud vele mit kezdeni, igaz, nem is akar, az a fő, hogy megvan, hogy töretlen. Jaj annak, aki csorbítani meri!
Ők is tudják
Ne jöjjön már senki azzal, hogy köszöntjük pártunk XXV. kongresszusát! Ne jöjjön már senki a dörgő tapsokkal, a hajbókoló szónokkal! Ne mutogasson Kádárra senki, de még Rákosira se! A múltra húzott hasonlatok elkoptak, jelentésüket vesztették, csak jobb színben tűnik fel tőlük, ami volt, amely legalább olyan fals érzet, mint az, amit az örökös komcsizás sugall. Egy ideje nem hasonlóságokról van szó. Egy ideje minden stimmel – hittük máig. De ma megtudtuk: egy kicsi híja mégis van.
| ||
Orbán Viktor uralma azoknak a legrosszabb, akik bele sem szagoltak a múltba. Azok rohannak ma Orbán Viktor elől világgá, akiknek a szülei úgy voltak velük a bölcsőik mellett, hogy nekik már milyen jó lesz, csak a történelemkönyvekből hallanak majd Kádár Jánosról. Ők állnak térdig habban most huszonéves fejjel világvárosok kocsmáinak fekete mosogatójában, ők viszik a pizzát egy másik bevándorló címére, s ha szerencséjük van és bírják a meló mellett vagy a szüleik pénzén, ők iratkoznak be külföldi egyetemekre.
A rendszerváltásnak nem az volt a célja, hogy el lehessen innen menni, mert menni akkor már lehetett; mire kitört a demokrácia, rég nem volt piros és kék útlevél, nem kellett hívólevél sehova. A rendszerváltozás éppen arról szólt, hogy lehessen végre itthon maradni. Hogy itt lehessen élni, urambocsá! úgy, mint ott. Rendesen.
Erre jön ez a kis ember a torz zakójában, és a rohadt fejedelmi többesében sorolja vég nélkül, hogy mi minden jót cselekedett ezzel az országgal, hogy megvédte a munkahelyeket, elzavarta a karvalytőkét, csökkentette a rezsit, emelte a fizetéseket, s hozzáteszi: „az oldalára dőlt hajót felállítottuk, megújítottuk, és az újra működik”, mert ő a képes beszédek embere is. S mindezt tette ellenszélben, rosszakarók huhogásától, acsarkodásától kísérve, de tántorítatlanul. „Megvédtük az országot és a magyar embereket a valaha volt legnagyobb dunai árvíztől, történelmi mélypontra szorítottuk a pénzromlást, növeltük a keresetek értékét, és ezzel átléptünk a fizetések emelkedésének korszakába. Munkahelyek százezreit védtük meg a munkahelyvédelmi akciótervvel, évtizedek után először jelentősen, 10 százalékkal csökkentettük a magyar családok rezsiköltségeit, és van erőnk, hogy november 1-jétől további 11,1 százalékkal mérsékeljük azokat. Beindítottuk – az európai gazdasági válság elhúzódása ellenére – a magyar gazdaság növekedését…”, tódítja pártja kongresszusán.
Ez hülye! – mondhatja erre bárki, aki akár csak valamelyest is jól látja Magyarország pillanatnyi helyzetét. Arról az országról beszél, melynek kilencmilliónyi lakosából négymillió a nettó szegény – az állam adatai szerint. De a kisember nem hülye, még csak nem is nézi hülyének az elé terelteket – tudja, hogy ők is tudják. Csak úgy van vele, hogy megteheti, mert akkor is rá szavaznak, igen, például azért a trafikért, azért a színházért, tudják, de inkább viselkednek. Orbán Viktor csak azokat nézi egészen hülyének, akiknek trafik sem jutott, annyival van beljebb, ahányan azok közül beveszik ezt a maszlagot.
Kulcsmondatok
A Fidesz XXV. kongresszusán tartott Orbán-beszédnek két kulcsmondata volt. Újdonságot ugyan egyik sem tartalmazott, de korábban nem tűntek ennyire félelmetesnek. „Három év alatt a kormány ellenzékéből az ország ellenzékévé váltak” – mondotta politikai ellenfeleiről. „Aki nem végzi el tisztességesen a munkát, nem ad bele mindent, és nem teszi meg azt, amit a helyzet megkövetel, az jön nekem 25 évvel” – üzente meg elvbarátainak. Magyarul: reszkessetek! Mindenki reszkessen! Aki ellenem van, nem magyar. Aki velem, szolgáljon erején felül!
Az ellenzéknek címzett mondat Orbán régi rögeszméjét takarja, amikor ő került ellenzékbe, így hangzott: „a haza nem lehet ellenzékben”. Aki ellenem támad, népére ront – királydrámák tébolyba hanyatló negatív hősei, amikor nagyon elengedik magukat, akkor mondanak ilyet. A másik megfejtése még jobb: aki merészeli nem hozni a választókörzetét, személyes ellenségévé tesz, s meglakol – kellemesebb éghajlatú, mérsékelten demokratikus országokban ilyenkor a selyemzsinórt szokás emlegetni. Előtte dicsőítő szónoklatok, minderre dörgő taps, induló, minden, ami a királynak kijár…
Ugyanezekben az órákban egy nevesincs vidéki bíróság messze az ünneplők zajától halkan, de határozottan kimondja: csaltál, bitang! Elcsaltatok Baján egy választókörzetet, épp azt, amivel nyerni látszottatok. Tessék megismételni az elcsalt helyen a választást! Hát, ebből áll, ennyit tud és ennyit ér ez a fene nagy hatalom.
A kisember meztelen.
