Félj attól, akitől Orbán! – Szivárgási ügyek

  • narancs.hu
  • 2014. február 23.

Narancsblog

Magyarország titkosszolgálata gyakorlatilag arra sem volt képes, hogy megnyugtatóan tisztázza egy elbitangolt hangkazetta útját, ám arra minden további nélkül kapható, hogy beszálljon a választási kampányba – ez önmagában is nonszensz.

Emlékszik még valaki Kandikó Imrére? Kár, pedig maga Horn Gyula rúgta ki az összes fogát egy szál jól felsliccelt pufajkában. Az 1994-es választási kampány nagy komcsizós sztorija volt, tán a Panoráma című tévéműsor rángatott elő egy svédországi emigránst, aki színtisztán emlékezett Horn lába nyomára. Húsz év múltán Kandikó Gyula sajnos nem tudta vállalni a vendégszereplést (végtére nem egy Dumas-hős ő), ezért jelen választási kampányban Eduardo Rózsa Flores bravúros beugrása mentette meg az előadást, ami annál is nagyobb teljesítmény, lévén posztumusz abszolválta nevezett. Horn Gyula szerepét Gyurcsány Ferencre osztották, csak nehogy ebből is baj legyen.

Ám ezzel a tagadhatatlan analógiával együtt sem mondhatjuk, Gyurcsány őszödi beszédének mostani, tán épp ezredik előrángatása csak afféle gumicsont lenne, amit azért dobtak be, hogy lehasadjanak végre az emberek a szovjet–magyar barátság orbáni felmelegítéséről. Az örök őszödözésnek ennél mélyebb okai vannak még akkor is, ha csupán a stabil fideszes (orbános) szavazói bázist lehet vele megszólítani, egyben tartani, izzítani áprilisra, hogy még csak véletlenül se jusson eszükbe a választás napján otthon maradni, mert jön a mumus. De az, hogy Orbán Viktor a teljes azonosulás óhajtásában odáig is elmegy, hogy híveitől (tehát mindenkitől) azt is elvárja, hogy attól szálljon inukba a bátorságuk, amitől ő is fosik, nos, az egyfelől persze nevetséges vagy szánalmas, kinek hogy tetszik, másfelől viszont meglehetősen jó szolgálatot tesz a rezsim ideológiai alapjainak kiépítéséhez, ami eddig ugyebár nem nagyon történt meg. Megvan a felépítmény, a lejtős választási törvény, a kilenc-tíz évekre helyére ragasztott klientúra, a közgépes napi üzletmenet is biztosítottnak látszik, csak a miért hibázik kicsinyt még mindig. Hogy tudniillik miért Orbán? Miért az ő képére szabott rendszer?

false

 

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Őszöd üzenete szerint azért, mert az utca nem tévedhet (s ez Kijev jelen fényében akár még hihetőnek is tűnhet, holott hamis). Mert ami az utcán történik, az a nép akarata. Az ősbűn pedig nem a tatárjárás, török uralom, a holokauszt vagy a kommunista diktatúra, s még csak nem is Trianon, hanem Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, vagy annak egy sajátságos értelmezése, miszerint azért sikerül pár héttel-hónappal korában legyőzni a legyőzhetetlent, mert hazudtunk éjjel-nappal. Magyarul: csak csalással lehetett legyőzni Orbán Viktort. S mikor ezt a nép, aki alkatánál fogva oly mélyen hisz a demokratikus keretekben, hogy a választás után közvetlenül fel sem fogta, végül Gyurcsány szövegéből maga is megértette tisztán, menten kitódult az utcára, s egyebek mellett mondjuk a tévé kapujának fölgyújtásával adott hangot az igazság (=Orbán) utáni vágyának.

Hát, egy frászt.

De ha a holokausztot át lehet írni egy szoborral (a németek csinálták, mi ott sem voltunk), akkor egy ilyen pimf kis belső használatú politikai szónoklat, mint a Gyurcsányé, nyilván meg sem kottyan, nem mutat majd ellenállást. Elég lesz néhány tudatosan kiválasztott jelentés, részigazságoknak tűnő hamisságok vagy valami affélék, s a többit az idő elvégzi magától. Ha múltat lehet hamisítani, félmúltat a hülye is tud. Vagy hülyén is lehetséges.

Ugyanakkor az ideológiai disznóságok mellett már maga a praxis is elveheti a kedvünket az élettől. Magyarország titkosszolgálata gyakorlatilag arra sem volt képes, hogy megnyugtatóan tisztázza egy elbitangolt hangkazetta útját, ám arra minden további nélkül kapható, hogy beszálljon a választási kampányba – ez önmagában is nonszensz. Arra pedig, hogy milyen eszközökkel szállt be, mondhatjuk nyugodtan, hogy Orbán Viktorra jellemző eszközökkel szállt be, csak átverjük magunkat, hiszen ez továbbra is a mi országunk lenne, a mi titkosszolgálatunk, nota bene a mi miniszterelnökünk – s egyiket sem kezeljük a helyén.

Ilyenformán ennek a szivárogtatási esetnek momentán az a legfőbb tanulsága, hogy azoknak a fiataloknak van igazuk, akik tömegesen elszivárognak innen.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.