Főszerkesztőket persze továbbra is lehet kirugdalni, csak strapás, bízzuk a sajtó beszántását inkább a Magyar Postára

  • narancs.hu
  • 2016. december 29.

Narancsblog

Azt hinnénk, az a dolguk, hogy kézbesítsenek, csak hát derogál.

Ilyen dumát utoljára tán Ionesco valamelyik darabjában olvastunk: „a napilapvolumen jelentős csökkenése indokolttá tette a kora reggeli kézbesítésben érintett településkör felülvizsgálatát”, pedig ezt a Magyar Posta írta. Mielőtt különösebben elragadtatnánk magunkat, s tanácsokkal szolgálnánk arra nézvést, hogy hová dugják a volumenjüket, próbáljuk meg lefordítani a közlést. Az a helyzet, csuprok, hogy ahhoz már kevesen fizettek elő napilapokra, hogy emberszámba vegyünk titeket, majd megkapjátok valamikor délután, akkor is ugyanaz lesz benne. S örüljetek, ha a postás nem csak egy értesítést dob be, hogy napilapod érkezett, fáradj be érte holnap a postahivatalba, de szedd a lábad, mert ha nem jössz érte, visszaküldjük.

false

 

Fotó: MTI

A január 1-től esedékes leállás egyelőre 19 települést érint, olyanokat, mint Ajka, Balassagyarmat, Balatonfüred, Budakeszi, Érd, Esztergom, Mezőkövesd vagy éppenséggel Tapolca. Ha beválik, a Magyar Posta nyilván en bloc beszünteti az egész fölösleges vircsaftot, és reggelente nem vesződik tovább az egyre csak apadó volumenjeivel.

A dolog kereken, magyarán annyit jelent, hogy az érintett helyeken tökéletesen értelmetlen pénzkidobás lesz januártól előfizetni az újságokra. Nem is fognak előfizetni, miért tennék?

A Magyar Posta egy máig monopolhelyzetben lévő állami monstrum. Amit tesz, nem véletlenül teszi, s amikor mérlegeli, hogy mit tegyen, nemcsak a napilapvolument veszi figyelembe, hanem számos egyéb dolgot is, adott esetben akár politikai természetű dolgokat. A Magyar Posta minden cselekedete során a magyar államot képviseli, s a magyar állam szándékai szerint cselekszik. Ilyenformán persze most nem kéne annyira meglepődnünk, hiszen a magyar állam funkcióit pillanatnyilag gyakorló garnitúra napi rendszerességgel demonstrálja, hogy a sajtót az ellenségének tekinti – még a sajátját is, amit pedig közpénzmilliárdok felperzselésével barkácsolt össze magának. S most megint odacsaptak egyet ennek az ellenségnek. Pontosabban annak az igazi főellenségnek, amelyiknek csak afféle zsoldosokból verbuvált segédcsapata a sajtó; a tájékozódni kívánó embert próbálják végleg megfosztani a lehetőségeitől. S higgyük csak el nyugodtan: sikerrel. Hisz a most pórul jártak közt számosan lehetnek olyanok, akik nem tudnak úgy válaszolni erre a szemétségre, hogy jól van, rohadékok, akkor reggel felkelek, s lemegyek az újságoshoz megvenni valamelyik még meg nem szüntetett, ki nem herélt, be nem tagosított lapot. Zömmel nyilván az öregek járnak majd így, az előfizetők derékhada. Akik nem interneteznek. Mert hiába vagy velünk, tata, ha tájékozódni akarsz afelől, hogyan is mennek itt a dolgok, akkor ellenünk vagy, s megkapod a magadét (ami persze nem a reggeli lapod).

Figyelmébe ajánljuk

Helyreigazítás

  • narancs.hu

Helyreigazítás az Egy elképesztő történet: gondnokság alá akarta vetetni egykori barátját, majd bíróságra ment, de a pert is elbukta című cikk miatt.

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.