Neveket akarunk! – Hofi Géza csaliszerepben

  • narancsblog
  • 2014. szeptember 1.

Narancsblog

Dúl a kampány! A DK ezúttal Hofi nevét kapta elő Kőbányán. Ócska trükkről vagy méltó tervről van-e szó?

Ellenzéki győzelem esetén Hofi Géza Színház lesz Kőbányán – ígéri szombati közleményében Élő Norbert, a Demokratikus Koalíció kőbányai polgármesterjelöltje. „Azt szeretnénk, ha ott minden hónapban lenne egy-két előadás, amely kifejezetten közéleti témákkal foglalkozna, folyamatosan frissülő tartalommal, a könnyűnek nevezett műfaj ismert színészeivel” – írja a politikus, sőt még az is kiderül a kiáltványból, hogy „a tervek szerint az első előadást már novemberben repertoárjára tűzné a Hofi Géza Színház, erről meg is kezdődtek az egyeztetések szerzőkkel és művészekkel is”.

Arról viszont egy árva kukk sincs sajnos, hogy mégis kik lennének azok a „kifejezetten közéleti témákkal foglalkozó szerzők és művészek”, akikkel már meg is kezdődtek a tárgyalások? Vajon miért nem? Talán óvni akarják őket a jobbról jövő támadásoktól? Mert ha erről van szó, akkor mire egyáltalán ez a közlés? Netán maguk Élőék is szégyellik azokat az ún. szerzőket és művészeket, akikkel tárgyalni kezdtek? Vagy a terv kiókumlálói tényleg azt hiszik, hogy választást lehet nyerni azzal, hogy bedobják Hofi nevét?

Valószínűleg tényleg azt hiszik. Csak hát nem ilyen szép a pite. Hofi Géza, bár a rendszerváltás vagy éppenséggel a halála után mondtak sok mindent róla, nagy művész volt: pódiumképessé tett egy olyan hangot, amiről a fellépéséig – tévesen – úgy gondoltuk, hogy csak szűk körben képes értő fülekre találni. Persze, lehet azt mondani a munkásságára, hogy valamiféle szelepként szolgált, ahol a felgyűlt feszültségek egy pár harsány röhögés kíséretében távoztak, de ez csak az igazság fele. A másik fele viszont az, hogy a szabadság híre akkor is a szabadság híre, ha viccekbe csomagolják. Ám mindez mindegy is, ahogy Hofi teljesítménye és teljesítményének emlékezete levet magáról mindenféle utólagos ráfogást, úgy kampánycélokra is alkalmatlan. Aki kampányidőszakban vele hozakodik elő, aligha moshatja le könnyen azt a gyanút magáról, hogy azért csinálja, amit csinál, hogy Hofi máig tartó népszerűségéből reá is hulljon valamicske. Elő tehát a nevekkel, hogy lássuk, méltó-e a terv, vagy tényleg csak valami kispályás kampánytrükk.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.