Ölbe tett kézzel – Gyilkosság és nagypolitika

A múlt héten meggyilkolt soroksári asszonyra emlékezve tartott tegnap demonstrációt a Jobbik, ma  ugyanezért rendezik meg az „Emlékezz és Tiltakozz! Megemlékező futás egy Anyáért” elnevezésű programot a Boráros tér és Soroksár között. Míg az első esemény gátlástalan kampányfogás volt, a mai rendezvény nem az. Kétségbeesett civil kezdeményezés. Mert mondhat akármit Pintér Sándor (amellett, hogy két héten belül rend lesz ebben az országban), a lakosság semmit nem észlel abból, hogy javult volna a közbiztonság, fel sem merül benne, hogy megbízhatna egy  rendőrben, hogy lenne valaki, aki megvédené, ha baja esik.

 

Fotó: Emlékezz és Tiltakozz!

A kormány maszatol, statisztikát kozmetikáz, lépéseivel mintha csak Semjén Zsolt és a keresztényvirtuálisok kegyeit keresné, ám fogalma sincs a bűnmegelőzésről, és főleg arról, mit kellene tenni, hogy a félelem ne hatalmasodjon el az embereken.

Épp ellenkezőleg. Mindent megtesz azért, hogy a félelem még jobban elhatalmasodjon az embereken. Újabb és újabb gumibotos szervek jelennek meg a színen, iskolarendőrök állnak csatasorba – egy füves cigi elszívása, sőt a hajléktalan lét is sittel fenyeget, mintha bárki ettől érezné magát nagyobb biztonságban. Mintha tényleg az lenne a megoldás, hogy a gyengébbe még nagyobbat rúgjunk.

Vezető politikusok játsszák a nagyfiút, keménykednek, mert azon kívül, hogy hangoskodnak, talpnyalókat bérelnek és el vannak ájulva saját nagyságuktól – „akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér” –, mást nemigen képesek fölmutatni. Szétverték a közoktatást, a munkanélküliség megszüntetésének hazudják a  közmunkát reggel, délben és este, és roppant élvezetet jelent nekik, ha rettegik őket.

De arra, hogy mit kellene, pontosabban mit kellett volna tenni, hogy a soroksári gyilkossághoz vagy éppen a tanyavilágban, faluhelyen immár rendszeressé váló brutális rablótámadásokhoz hasonlók csak a legritkább esetben forduljanak elő, nem csak nekik nincs hozzáfűznivalójuk. Mert az nem csak a mostani kormány sara, hogy a legesélytelenebbek körében hagytak egy teljes generációt felnőni úgy, hogy remény sem volt a munkához jutáshoz vagy ahhoz, hogy képezze magát. Lassan negyedszázada, hogy az éppen hatalmon lévőket egyáltalán nem izgatja, hogy Magyarország jövője szempontjából talán éppen az lenne, lett volna a legfontosabb, hogy ezeket az embereket bármilyen áron helyzetbe hozzák, s elejét vegyék a további leszakadásnak. Soha, egyetlen olyan politikus nem akadt, aki tett volna valamit ennek érdekében, pedig ahhoz már 1990-ben sem kellett látnoknak lenni, hogy kiderüljön: aki szegény, az a legszegényebb. És azt is sejteni lehetett – de a szakemberek is figyelmeztettek –, ha az egyre nagyobb mértékű lecsúszást és az ezzel járó lezüllést a mindenkori kormányzat nem veszi komolyan, az előbb-utóbb robbanáshoz vezet.

Ez a robbanás immár a küszöbön áll.

Mert egy percig se gondoljuk, hogy azt, amit tegnap Vona Gábor a Jobbik-rendezvényen elmondott a kémiai kasztrációtól a munkatáborokon át a halálbüntetésig, csak néhány szélsőjobbos bohóc gondolja így. Senkinek ne legyen illúziója, ma már gondolkodás nélkül „akasztaná a primitív állatokat” a Fidesz- és az MSZP-szavazók nagy része is. Sem a kormánynak, sem a baloldali ellenzéknek nincs lövése, mit mondjon ezeknek az embereknek, de arra sem képesek, hogy elmagyarázzák  a halálbüntetés tarthatatlanságát. Hogyan is várhatná bárki tőlük a helyzet megoldását? Ezért lassan, de biztosan hárul el minden akadály, hogy a legalantasabb ösztönökre ható szélsőséges eszmék egyre népszerűbbé váljanak.