Felségsértés vagy bolhazaj – Merre dől O. V. szobra?

  • narancsblog
  • 2013. október 5.

Narancsblog

Milyen dolog volt már – épp egy hete – Orbán Viktor szobrát ledönteni? Fúj, fúj – hangzik jobbról, ej-ej – hangzik balról, de még a magát függetlenként aposztrofáló sajtó is fintorog, fene a gusztusát, hogy micsoda ízetlenkedés és nem is szellemes.

Ja, lehet, hogy nem volt szellemes, de tűpontos volt.

Menjünk végig az egészen, mint a dedóban, mert az elmúlt hét éppen arról szólt, hogy ezt a dolgot senki nem akarja érteni. S jól látható stratégiák épültek arra, hogy potenciális szavazói rétegek valóban nem is értik az egészet, hát segítsünk rá nekik, hogy még jobban félreértsék.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Mi viszont kezdjük ott, hogy Orbán Viktort azon a tüntetésen nem bántotta senki, állítson bármit is a felségsértést kiáltók s a felségsértést istenkáromlásnak megélők retorikai eszközökben alig is válogató kórusa. Azon a tüntetésen Orbán Viktor szobrának papírmasé-hungarocell mását döntötték le, azon praxis ellen lépvén fel, mely a hivatalban lévő vezetőknek szobrot emelne, s esetleges gesztus szintű bántalmazásukat felségsértésként értelmezze. Hogy speciel ennek a gyakorlatnak Magyarországon pont Orbán Viktor a legfőbb terjesztője, az különösen súlyos istencsapás (mindenkinek, még Bayer Zsoltnak is, csak ő nem tudja vagy nem hajlandó tudomást venni róla, valszeg bagóért). Értsük jól: nem pusztán arról van szó, hogy e bálványimádásnak Orbán Viktor lenne a kiválasztottja, hanem arról is, hogy ő a fő gerjesztője, életben tartója, mind közönségesen a lelke. A személyi kultusz ugyanis rohadtul nem alulról jövő kezdeményezés, veszettül nem civil mozgalom (még ha Bayerék a Békemenettel és a CÖF-fel ezt hazudják is), hanem az egy felülről lefelé irányuló erőszakprogram. S nyugi, kedves olvasó, annyit sem mondasz, hogy fapapucs, máris tele lesz/van az ország Orbán-emlékművekkel. Mely emlékművek lehet, hogy nem a sportos vezető fizimiskáját ábrázolják, hanem éppenséggel valami stadionfélére hajaznak a falu végén, a főváros közepén, lassan minden kilométerkőnél, de attól még különösebb szimbolizmus nélküli, hiperrealista emlékművek azok, s tegye fel a kezét az, akinek más jutna eszébe róluk (az ég felé kúszó stadionokról), mint Orbán Viktor.

De a Clark Ádám téren még csak nem is valóságos stadiont tettek a földdel egyenlővé, csak egy szimbólum szimbólumát. Aki erre azt mondja, hogy egy ember elpusztítására buzdítottak ott, nos, az nem lehet más, mint rosszindulatú ferdítő. S ebbe, bármilyen – brrr! – csúnya dolog, beletartozik az is, hogy az eseményen megjelent művész (milyen alapon mondhatná bárki, hogy Dopeman nem az, abból él, abbéli tevékenységéért tartják el a magyar fogyasztók: igen, a magyarok, nemzetközi sikereiről még nem hallottunk), tehát e művész a helyszínen belerúg egy nagyot az inkriminált műtárgy főtagjába, azaz a fejébe (magyarul: a szimbólum szimbólumának szimbolikus részébe).

Ezen aztán tényleg lehet hörögni meg a szívünkhöz kapkodni, csak egyszerűen hamisság, rút képmutatás. Amiben a fő tragédia az, hogy nem az lett a válasz rá, hogy, ugyan már, menjetek ti a fenébe, a kutya sem bántotta ott az Orbánotokat, hanem az egymásra mutogatás, a mosakodás. Hogy én nem tudtam, hogy szétrúgjuk a fejét, én nem tudtam, hogy bazmegolás is lesz egy tüntetésen, egyáltalán mosom a kezemet, a többiek a hülyék, s még így többen, vice versa.

S ez pedig a felségsértést óbégatókat igazolja, s nem jelent mást, hogy itt tényleg Orbán Viktor megveszekedett hatalma fáj, s nem az, amit ez a hatalom folyamatosan okoz három éve Magyarországnak. Tehát kétszeresen is az a helyzet, hogy a múlt hét végén nem történt semmi a Clark Ádám téren. S ez az igazi baj.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.