Orbán Viktor kicsit megzuhant megint: szerinte újra 1956 van, a szabadságharcunkat pedig ő vívja Brüsszel ellen

  • narancs.hu
  • 2017. október 23.

Narancsblog

Egy nem létező közép-európai összefogás élén!

Áll Orbán Viktor a mikrofonok előtt Budapesten, a Terror Háza előtt október 23-án és szlovák–lengyel–magyar összefogásról beszél a Brüsszel és a globalizáció elleni harcban. A felcsúti, a mezőkövesdi meg még az isten tudja, milyen általa kreált futballcsapatok buszain elé hordott pár ezernyi lelkes híve meg azt üvölti, hogy „így van, így van”. Hogy van? Hát úgy van, hogy Közép-Európa, Európa egyetlen „migránsmentes övezete” (csak emlékeztetőül és a miheztartás végett, a formula eredetije: „cigánymentes övezet”) pedig majd vezeti a harcot a Nyugat ellen, mert ott nem értik, hogy mire is vagyunk ezen a tájon kulturálisan büszkék.

Így van, így van – zúgja tehát ezer ajak.

Gyakorlatilag ugyanezekben a percekben Pozsonyban, ugyancsak nagy nyilvánosság előtt Robert Fico a következőket mondja: „Az európai és atlanti irányultság egyértelmű megőrzése Szlovákia stratégiai érdeke, az európai uniós és NATO-tagság pedig alapvető keretet jelent az ország biztonsága, stabilitása és erősödése tekintetében.” Egyértelmű szavak, a szomszéd ország miniszterelnöke külön hangsúlyt is fektet az egyértelműségükre. Szlovákiában azért ült ma össze a három legfőbb közjogi méltóság, hogy kinyilvánítsák, aláírásukkal szentesítsék országuk abbéli szándékát, hogy ők bizony a Nyugathoz kívánnak tartozni, senki máshoz.

Akkor hogy is van az így van?

Nos, úgy van, hogy Orbán Viktor áll a mikrofonok előtt Magyarország nemzeti ünnepén, utolsó forradalmunk és szabadságharcunk ünnepén, és hazudik, hazudik, hazudik. Hazudik, mint a vízfolyás. Nem csak az Orbán Viktor vezetése alatt küzdő kelet-európai élcsapat meséje nem igaz, de az sem, hogy most megint valami ötvenhat lenne; mert szerinte ötvenhatban az ellen kellett harcolnunk, hogy ne csináljanak belőlünk Homo Szovjetikuszt, most meg azért, hogy a globalizáció ajtót ránk törő erői ne csináljanak belőlünk Homo Brüsszelikuszt. Ma „újra veszély fenyegeti mindazt, amit Magyarországról és a magyar élet rendjéről gondolunk”. Orbán Viktor szerint a Nyugat bár tisztelte, de nem értette ötvenhatot, s mert már azt sem értették, azért nem értenek minket, a „szabadságnemzetet” most sem.

Az igazság ezzel szemben az,

hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke nem érti ötvenhatot, pontosabban nem akarja érteni, tesz rá magasról, úgy rendeli mondandójának, választási kampányát megnyitó szónoklatának a szolgálatába a forradalmat, hogy közben fikarcnyit sem foglakoztatja 1956 igazsága, sőt, semmiféle igazságtól nem hajlandó zavartatni magát. Ötvenhatot vizionál, saját használatra, túl minden igazságon.

Nincsen ma ötvenhatos helyzet, nem állunk hadban Brüsszellel.

Csak Orbán Viktor harcol Brüsszellel, alighanem azért, mert ott épp a helyén kezelik a személyét, és ő nem ehhez van szokva. Orbán a felcsúti buszokhoz van szokva. Amikor azt mondja, hogy „azt akarjuk, hogy tiszteljék azt, akik és amik vagyunk”, valójában arról beszél, hogy őt nem tisztelik Nyugaton. De hát az isten szerelmére, mivel szolgált rá? Egy szétlopott országgal, egy teljesen szétesett személyiséggel? Hazugságokkal.

Lead-kép: Kovács Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.