Stohl András nem tudhatja, hogyan udvarol egy úriember

  • narancs.hu
  • 2017.10.24 17:30

Narancsblog

Ez egy nagyon nehéz ügy.

Tíz napja, amióta Sárosdi Lilla kiírta Facebookra húsz évvel ezelőtti történetét egy rendezőről, aki szexuálisan zaklatta, sokan sokféleképpen nyilvánítottak véleményt. A később megnevezett rendező, Marton László rövid közleményben tudatta álláspontját, miszerint a színésznő állításai minden valóságalapot nélkülöznek, ezért megteszi a megfelelő lépéseket. Erre azóta sem került sor, jelentkezett azonban több (Sárosdin kívül szám szerint hét) áldozat, akik ugyancsak Marton ellen vallottak. A Vígszínház is kiadott előbb egy semmitmondó, majd az áldozatok mellé álló közleményt, Eszenyi Enikő pedig azt mondta: „Jómagam 35 éve dolgozom a Vígszínházban, amelynek 2009 óta vagyok az igazgatója, ez idő alatt nem értesültem ilyen vagy ehhez hasonló esetről.”

A hivatalosnak mondható reakciók mellett sok közéleti szereplő is megnyilvánult az ügyben. Néhány órával ezelőtt például Oroszlán Szonja színésznő osztotta meg Facebook-oldalán gondolatait az ügyről. Ebben kifejti, idén volt negyvenéves, és soha semmilyen inzultus, szexuális bántalmazás vagy zaklatás nem érte a pályáján, sőt dolgozott együtt Marton Lászlóval is, és semmi olyan „üzenetet” nem kapott tőle, amitől rosszul érezte volna magát. Eddig nincs is semmi gond, hiszen az éremnek két oldala van; ha valaki jót tapasztalt mind a színészi pályán, mind Marton Lászlóval való munkája során, azt mondja is el a nagyközönségnek.

A baj valahol ott kezdődik, amikor Oroszlán Szonja azt írja: „Végtelenül egyszerű. Ha egy férfi tiszteletlenül közeledik és elkezdi a nyomulós dumát, ott kell hagyni, ahol van. A férfiak mondanak dolgokat, de nem kell meghallani. Bólogatni kell, hogy jól van, hallom, amit mondasz, de nem hallom meg. Az ember elmegy a helyszínről, befejezi a beszélgetést.” Vagyis a férfiak ugyan mondanak dolgokat, adott esetben be-beszólogatnak, de nőként ne halld meg, ne kapd fel rá a fejed, hanem struccpolitikát követve bólogass és menj el onnan. Úgy fejezd ki, hogy ez nem tetszik, hogy ez nem oké, hogy szó nélkül eljössz, és ne úgy, hogy aktívan fellépsz, esetleg párbeszédet kezdeményezel a dologról.

Így folytatja: „Ebben a világban, ahol most divat a női emancipáció, most épp meg vagyunk sértődve férfiakra. Most ki lehet adni, bátrak leszünk és lázadunk. De ez csak minket stresszel. Nem ettől leszünk emancipáltak és erős nők, hanem az önmagunkba vetett hitünktől. Igenis tehetünk róla, ha egy férfi félreért minket.” Nos, a női emancipáció nem mostanság jött a divatba és baromira nem arról szól, hogy „meg vagyunk sértődve férfiakra”. A bátorsághoz már van köze, azt jól érzékeli, de van ott talán még némi egyenlőség is. Amihez megint csak hozzátartozik a poszt szerint egyáltalán nem kívánatos párbeszéd, a nem tetszés kinyilvánítása, a problémák értelmes megvitatása.

És hogy egy nő tehet róla, ha egy férfi félreérti? Hogyne, van olyan is. De ha egy gyanútlan fiatal lány beül az általa idealizált férfi kocsijába, ráadásul úgy, hogy nincsenek egyedül, abból nehéz egyből arra következtetni, hogy ez a lány félreérthetetlenül arra utalt ezzel, hogy semmi gond, ha a férfi lehúzza a sliccét előtte. Vannak azért fokozatok.

Ma pedig felkerült egy rövid részlet a Class FM egyik reggeli műsorának a beszélgetéséből, ahol Pataki Zita, Stohl András és Janklovics Péter értekezik az ügyről. Súlyosabbnál súlyosabb mondatok hasítanak az éterben: „nem kell beülni az autóba”, „ennyi idő után mi értelme volt”, „nem történt erőszak”, és így tovább. „Egy úriember így udvarol, hogy beül a kocsiba, aztán azt mondja, adjál rá egy puszit, András?”, kérdezi Janklovics, mire Stohl így felel sóhajtozva: „Nem tudom, nem tudhatom, ez nagyon nehéz.” Ez azért nem tűnik olyan nagyon nehezen megítélhető szituációnak, az udvarlás sokféle lehet, de tízből tizenegyen talán nem sorolnák oda azt, amikor a férfi a hímtagját a nő arca elé tolja és arra kéri, puszilja meg.

Stohl költői kérdésként felveti: „Engem tudod hányan jelenthetnének fel szexuális zaklatással? Neked állandóan megsimogatom a válladat, a hátadat, megfogtam a fenekedet is” – mondja Pataki Zitának, aki erre kedélyesen azt válaszolja: „Én ezt nem is tartom zaklatásnak.” A szexuális zaklatás mindenkinek mást jelent, erről szól a #metoo kampány: van, akit nemi erőszak ért, van, akit megcsókoltak anélkül, hogy akarta volna, és van, akinek az is traumát okozott, hogy valaki egyszer verbálisan bántalmazta. A #metoo kampány lényege az, hogy ezt bárki elmondhassa, hogy el merje mondani, hogy elkezdődjék egy szélesebb körű, társadalmi párbeszéd.

A műsorvezetők a rövid részlet végén azt mondják, azt szeretnék, hogy erről a fontos témáról beszéljenek az emberek, hogy ne bagatellizálják el, és hogy a nők, akiket ilyen jellegű zaklatás ért, bátran ki merjenek állni, hogy igen, őket is, velük is.

Csakhogy a bátor kiállás éppen az olyan megszólalások miatt marad el, az elbagatellizálás pedig éppen azért történik meg, mert rádiók reggeli műsorában vagy a Facebook-oldalakon műsorvezetők, színészek és az utca egyszerű embere legitimálja a nők fenekének simogatását, vagy azért hibáztatja az áldozatot, mert az őt zaklató elkövető úgymond félreérti.

Stohl András Marton László szexuális zaklatási ügyéről

Uploaded by lacitoth91 on 2017-10-24.

 

 

Neked ajánljuk