Orbán Viktor öt napon át nem mert elmenekülni, aztán összeszedte a bátorságát, és eliszkolt

  • narancsblog
  • 2017. február 23.

Narancsblog

De nyugi, már forralja a bosszút.

Nem volt szomorúbb dolog annál, ami ma reggel fogadta a budapestieket az utcán: jöttek sorra egymás után a totál kékre pingált villamosok az olimpiai hirdetéssel, híres sportolók többszörös életnagyságú arcmásával, s mindenkinek a képébe kiabálták: hazugság volt, hazugság volt, csak lopni akartunk. De már nem akarunk lopni sem, legalábbis úgy nem, hogy közben fenyegetve e lopvágy megalapozását. Tegnap ugyanis összeült a nagy olimpiai triumvirátus (Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester, Borkai Zsolt MOB-elnök), összedugták a fejüket, s vésztanácsuk arra jutott, hagyjuk a francba az álmokat, hagyjuk a francba az egészet.

false

 

Persze, milyen triumvirátus az, ahol kettő a harmadik kegyelméből csücsül ott, ahol csücsül, s mindkettő tudja, hogy csupán addig, amíg jól viselkedik – Borkai speciel addig sem, az ő napjai, sőt percei meg vannak számlálva a hivatalában. Nem triumvirátus volt ott, hanem az, hogy Orbán eligazítást tartott: menekülünk hanyatt-homlok, el-eblábalunk világtalan világig, s tiétek érte a dicsőség. Igen, főnök. Ezt már láttuk egyszer. Egyszer? Százszor. De legutóbb kétségkívül a vasárnapi boltzár esetekor: nem volt az még egy éve sem! A kormány 2016. április 11-én vonta vissza a vonatkozó törvényt. Akkor is volt minden, de azután, hogy kopaszokat vezényeltek a választási irodához, hogy ellökdössék a népszavazási kérelmet benyújtó ellenzéki képviselőt, nyilvánvaló lett, hogy eszközeik mennyire végesek és nevetségesek, s csak idő kérdése volt, hogy egy kérdés csak átmenjen. És amikor átment, Orbán nem habozott, s elfutott tényleg az első szembejövő kérdés elől. Ma meg már kopaszai sem voltak, csak a félelem, hogy beleléphet-e másodszor is ugyanabba a folyóba. Vajon elszaladhat-e ismét. Úgy látszik, nem látott más kigázolást. Orbán ugyanis pont olyan, mint a leggyávább utcagyerek: akkor nagy a szája, akkor támad, ha biztos a túlerőben. Egy az egyben elég csak toppantani egyet, s már kereket is oldott – megírtuk ezt már egy csomószor. Ennyit ér közel harminc év politikai tapasztalata, ennyit ér Orbán jelenleg viselt hatalma, jön egy maroknyi fiatalember, aki tudja, hogy mit akar, s kész, vége: potty a gatyába. De nyugi, már forralja a bosszút. Már hogyne forralná, mert több ment itt is a levesbe, mint az olimpiai előkészületek során eszközölhető túlszámlázás, sundám-bundám csóresz. Ugyanis ezzel Orbán nemzetközi sportszervezői karrierjének vége: eztán már csak a Puskás-díj átadóján lehet fotózkodni rég kiöregedett sztárokkal. Mert lehet ugyan, hogy Budapest nem nyerte volna el Párizzsal szemben a rendezés jogát, de nagy szüksége volt rá a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak – különösen Hamburg és Róma visszalépése után – afféle fügefalevélként, hogy lám, mekkora a versengés az ötkarikás játékok rendezéséért. Korántsem véletlen, hogy Thomas Bach NOB-elnök nem tétovázott öt napig, hanem még aznap, amikor világgá futott a 266 151 aláírás híre, megeresztett egy szerfelett csalódott nyilatkozatot. Eztán már aligha fog ő több olimpiai fáklyát ajándékozni Orbán Viktornak, s a láng is gondosan messzire kerüli majd Felcsútot.

S hogy hazai vezetői karrierje meddig tart még, az ettől fogva nemcsak a magukat kéjesen vaknak és süketnek, olykor elmeroggyantnak tettető hívein múlik, hanem azon is, képes lesz-e felnőni valaki vagy valami a közakarat e 266 151 bátor aláírása mellé.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.