Valaki leszólhatott Rogánnak, hogy nem lesz itt több helikopterezés

  • narancs.hu
  • 2021. február 16.

Narancsblog

A miniszter tíz nap késéssel cáfolta azt, amit azonnal is cáfolhatott volna, ha igaz, amit mond, és annyira érdekli őt a magánélet védelme.

Február elején, Rogán Antal vagyonnyilatkozatából nemcsak az derült ki, hogy jelentősen növekedtek megtakarításai, de az is, hogy megházasodott. Azt viszont csak egy február 2-án megjelent újságcikkből derült ki, hogy azt a miniszter már nem árulta el, hogy az új felesége, illetve családtagjai közvetlenül a házasság előtt kölcsönszerződést kötöttek a Budapest Bankkal, és az adásvétel tárgya nem más, mint 1022 hektárnyi borsodi termőföld. Nos, mindez jócskán nagybirtoknak tekinthető, nagyjából akkora, mint Budapest I., V., VI. és VII. kerülete egyben.

A bevásárlás egy tavaly novemberben kötött, nyilvános adásvételi szerződésből derült ki, mely szerint

az 1,66 milliárdos vételárból Rogán Barbaráéknak csak 83,5 millió forint önerőt kell felmutatniuk,

ami még a méltányosnál is méltányosabb, hiszen olyasmi nem gyakran fordul elő – pláne ekkora összegnél –, hogy a minimális önrésszel rendelkezzenek a hitelért folyamodók. Amúgy a hír kapcsán szó volt arról is, hogy Rogán új felesége regisztrált földművesként szerepel az adás-vételben, noha regisztrált földműves nem lehet akárki – a jogosítvány agrárdiplomához, mezőgazdasági szakmunkás- vagy aranykalászos OKJ-vizsgához kötött –, pár évvel ezelőtt még Mészáros Lőrincnek is le kellett vizsgáznia  .

A botrányos eset kapcsán csak Rogán szólalt meg, de csak azért, hogy felmondja a szokásos leckét: „A feleségem nem kíván közszereplő lenni és

élni kívánunk a joggal, ami a magánélet védelméről szóló törvény alapján

mindkettőnket megillet”, és hozzátette azt is, hogy „bármilyen, a magánéletükre vonatkozó információ jogosulatlan közlése esetén bírósághoz fordul.”

Ezt követően helyszíni riportok, ellenzéki tiltakozások és mémek is nagy számban jelentek meg az ügylet kapcsán, Rogán azonban egészen péntekig – majd’ tíz nappal a bírósággal ijesztgetése után – állt csak elő azzal a meglepő kijelentéssel, hogy felesége nem kapott hitelt és semmilyen föld nem került a tulajdonába. „Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni” – közölte a Magyar Nemzettel Rogán Antal, ahogy azt is, hogy „a megjelent hamis cikkek kapcsán a család megtette a szükséges jogi lépéseket, ami természetesen nem megy egyik napról a másikra”. A miniszter elmondta azt is, a nem létező ügyletet „a baloldali újságírók is világosan láthatták, ennek ellenére a nyilvánosságot félrevezetve tényként kezelték a hírt”.

Noha biztosak lehetünk abban, hogy Rogán ezúttal nem a levegőbe beszélt, de ha így van, miért várt ennyi ideig, hogy kihúzza a nyulat a cilinderből? A földvásárlással kapcsolatos állítása ugyanis annyira evidens, hogy azt – elvileg – már a hír megjelenése napján, február 2-án is tudnia kellett, és már csak azért is el kellett volna mondania, hogy

elejét vegye a további találgatásoknak, felesége elmémesítésének, és annak is, hogy a szerkesztőségek riportereket küldjenek a helyszínre,

tovább piszkálva a „magánélet védelmét”. Vagyis nehezen tudunk olyan logikus magyarázatot elképzelni, hogy Rogánnak miért kellett másfél hét ahhoz, hogy előálljon e magabiztos, ámde némileg váratlan bejelentéssel.

Ha csak azt nem, hogy a hír megjelenése után valaki leszólhatott, hogy itt nem lesz még egy helikopterezés, és ennyi ideig tartott a kormány propagandaosztályának brainstormingja, mire kiötlöttek valami épkézláb magyarázatot. Pontosabban: mivel ilyet nem sikerült kitalálniuk – mivel nincs ilyen –,

inkább visszaszívták (szívatták) az egész földvásárlást.

Most meg úgy tesznek mintha az egészet csak a gonosz baloldal találta volna ki. Ezzel csak az a gond, hogy még a Magyar Nemzet is azt írja „a sokat idézett szerződésről”, hogy az „soha nem ment teljesülésbe” – vagyis azt, hogy nem létezett a sokat idézett adásvételi szerződés, még ők sem merték leírni. Ezek után viszont nem tűnik különösen életszerűnek, hogy egy ilyen milliárdos szerződést – amelyen fekete-fehéren ott áll a későbbi Rogánné aláírása mellett az is, hogy „a vevők a teljes vételárból fennmaradó 1.580.981.600 Ft-os vételárrészt utolsó vételárrészként a Budapest Bank Zrt.-től igényelt termőföld vásárlási kölcsönből kívánják megfizetni” –, tényleg csak azért írták meg és írták alá, hogy hónapokkal később szívathassák az ún. baloldali sajtót.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.