A hét elején világelsők lettünk, mivel a népesség arányában Magyarországon halt meg a legtöbb ember koronavírus-fertőzés következtében. A közeljövőben ez aligha változik, hiszen a kórházba, illetve a lélegeztetőgépekre kerülő betegek száma nap mint nap dinamikusan emelkedik. Mindent összevetve a helyzet a tavalyi bergamói viszonyokra emlékeztet; azokra a napokra, hetekre, amikor az észak-olaszországi tudósításokból a világ először szembesülhetett igazából azzal, hogy mivel is állunk szemben. Mindezek ismeretében a legkevésbé sem tűnik alarmistának vagy fölösleges „riogatásnak” a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újabb szigorítási javaslata, amelyet ha a kormány megfogadna, néhány hétre a jelenleginél is jobban leállna az élet. A jelek szerint – és a jelenlegi oltási tempó mellett – a villámsebesen terjedő járvány megfékezésére ugyanis továbbra sincs hatékonyabb ellenszer a bezárkózásnál.
A MOK múlt pénteki drámai hangú felhívása a járvány eddigi legsúlyosabb időszakában,
„a 23. órában” pedig arra kéri a nyilvánosság szereplőit, hogy fejezzék be „mind a hamis illúziók keltését, mind a vádaskodást, a lakosság félrevezetését és elbizonytalanítását”. A kamara eddigi hasonló jellegű figyelmeztetéseit – például amikor tavaly szeptemberben, majd októberben is a tavaszi szigor visszavezetését szorgalmazta, mondván, ha ez elmarad, az százak életébe fog kerülni – a kormányzat először mindig figyelmen kívül hagyta. És ez volt a jobbik eset; mert az is előfordult nemegyszer, hogy a MOK-ot direkt politizálással vádolták, majdhogynem a magyarellenes sorosista-brüsszelita összeesküvés szereplőjeként azonosították. És aztán mindig kiderült, hogy a kamarának volt igaza.
Minimális autonómia híján a magyar állam cselekvőképessége kizárólag egyetlen személy iránymutatásától, utasításaitól függ. Éppen ezért érdemes megnézni, hogy mit tartott fontosnak közölni („kommunikálni”) e hét elején a miniszterelnök. Az újranyitásról, az újraéledő magyar élet megtervezéséről tárgyalt olyan kompetens aktorokkal, mint például a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A megbeszélés középpontjában a baba-mama klubok, nyári táborok, szakkörök időszerű kérdéseinek a megvitatása állt, és a tárgyalás bizonnyal eredményes is volt, hisz’ több gondosan komponált csoportkép is készült az eseményről; az egyiken a miniszterelnök konkrétan tollal jegyzetel kis noteszébe. De a vírus elleni háború vezénylő tábornoka találkozott a – szavai szerint: „harcos” – gazdasági kamarával, csoportkép erről is van, a hadvezérek egy asztal végénél állva töprengve hajolnak Fontos Papírok fölé.
A beosztottak is teszik a dolgukat:
felhívják a „baloldal” figyelmét az oltásellenes kampány abbahagyására, az önkormányzatok több és jobban szervezett oltópontokra vonatkozó javaslatát, amellyel elejét lehetne venni annak az összevisszaságnak, amely a kormányhivatalok és az illetékes „oltási munkacsoport” munkáját kíséri, azzal hárítják, hogy ötletek helyett inkább segítsék és – ki nem találnák! – ne akadályozzák az emberek oltását, hagyjanak föl végre oltásellenes tevékenységükkel.
Bár éppen azért nevezték ki az egészségügyért (meg az oktatásért is) felelős miniszternek, mert látványosan alkalmatlan bármire, azért ne feledkezzünk meg az emberi erőforrások miniszteréről sem. A harmadik járványhullám tetőzésének előestéjén, az évszázada nem tapasztalt közegészégügyi katasztrófahelyzet kellős közepén K. professzor csontok után kajtat meg a magyar nemzeti etnofitnesz megalapozására szór ki milliókat.
Azért figyeli a járványhelyzetetet, is hiszen minisztériuma, lám, már válaszolt is a MOK hétfői javaslatára: a kamara abban segítsen, hogy az oltásellenes orvosokat állítsa az oltás pártjára.
Mindeközben százával halnak meg emberek, a covidosokat ellátó kórházakban egyre nagyobb és kilátástalanabb a zsúfoltság, az orbáni egészségügyi politika miatti vészes humánerőforrás-hiány következtében a vezényelhető szakszemélyzet már rég elfogyott, és az Országos Kórházi Főigazgatóság önkéntesek toborzásával próbál enyhíteni ezen a helyzeten. Ezekben a kórházakban mindenki – orvos, ápoló, mentős, rezidens, vezényelt orvostanhallgató, önkéntes –
az utolsó utáni erőtartalékait mozgósítva próbál helyt állni.
Számukra a kezdetektől nyilatkozatstopot rendeltek el: gyanítjuk, a hadsereg kórházakba vezénylésének is ez a fő oka: az információáramlás megakadályozása, illetve az elrettentés mindenféle kibeszéléstől. Ennek ellenére újabb és újabb beszámolók születnek azokról az infernális állapotokról, amelyek a kormányzat szerint legfeljebb a vele „ellenséges” sajtó és politikusok képzeletében léteznek. A propaganda nem cifrázza: szerintük a kormányzat hazai ellenfelei abban érdekeltek, hogy minél több áldozata legyen a járványnak. Vagyis lényegében legyilkosozzák azokat, akik a járványhelyzet valóságáról próbálnak beszélni; ugyanúgy, mint tették azt a főpolgármesterrel a tavaszi járvány idején. Ennyire telik.
