Czunyiné megingathatatlan – Kit érdekel a szülők, a tanárok véleménye?

  • narancs.hu
  • 2015. július 3.

Narancsblog

Nem csillapodnak a kedélyek a Budai Nagy Antal Gimnáziumban. Vajon az egykori tanár bosszúálló igazgatóként tér vissza?

„Pályázatot írtak ki, ketten jelentkeztek. Manapság ennyiből kitalálhatjuk, hogy egyikük az iskolát jól ismerő, ezer éve ott dolgozó pedagógus, míg a másiknak legfeljebb annyi köze van a gimnáziumhoz, mint a taxisnak, akinek bemondják a címet. Legyen szó kis iskoláról vagy nagy, állami intézményről, mostanában mindig e két típus áll rajthoz, és a végén mindig az utóbbi győz” – két éve írtuk ezt a Kölcsey Gimnázium kapcsán, de nem lett igazunk, hiszen ott a minisztérium jelöltjének nemhogy gyakorlata nem volt, viszont még a pályázatát is úgy lopta. A közfelháborodást követően Hoffmann Rózsáék szép csendben kitáncoltak a képből, vagyis győzött az igazság. Na, de mennyit ér egy ilyen győzelem? Bizonyára sokat, ha tanulnak belőle az illetékesek.

Fenéket tanultak. Most a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban játszódik le hasonló eset, mint anno 2013-ban a Kölcseyben.

false

Hoffmann Rózsa – aki időközben Czunyinéra változtatta a nevét – kikérte a haverellátóból azt a Manolovitsnét, aki ugyan nem lopta a pályázatát, mi több, még tanított is Budai Nagy Antalban, csak éppen „megsértődött” és olajra lépett, még azt a másfél hónapot se várta ki, hogy osztálya leérettségizzen. Nos, ő Czunyiné jelöltje – ahogy azt a botrány kirobbanásakor írtuk: „A tanári kar és a szülők által preferált korábbi igazgató ellenében a mindenki által egyöntetűen alkalmatlannak tartott tanarat jelölte ki dirinek.”

Az elkeseredett szülők most petícióval keresték meg Balog Zoltánt és demonstrációt is szerveznek. A hangsúlyozottan „pártsemleges” szülői közösség a Hír24-hez eljuttatott közleményében megerősíti, hogy „nemcsak ők, hanem a tanárok, a diákok sem támogatják az új igazgatót. Még a Klik sem. Csak a helyi önkormányzat és a minisztérium. Ez szerintük példátlan Budafok-Tétény életében”.

A szülők persze hiába kérték nyílt levélben a polgármestert, hogy támogassa a Balog Zoltán emberminiszterhez intézett petíciójukat: június 30-án elutasító választ kaptak. A fideszes polgármester, Karsay Ferenc tudatta velük, hogy „nem áll módjában, de szándékában sem a hatáskörrel rendelkező minisztérium döntésével szemben ellenérzést kifejezni”.

Itt tart a dolog, a szülők tüntetésre készülnek, a polgármester mossa kezét, Balog egyelőre hallgat. Manolovitsné („Czunyiné egyetemi társa és közeli jó ismerőse Németh Zoltán alpolgármesternek”) pedig készülődik a nagy visszatérésre. Valószínűleg egy csöppet sem érdekli, amit a szülők mondanak, hogy „erkölcsileg nem fogadja be a gimnázium”, és hogy „közutálatnak örvend”, miért is érdekelné.

Parancsolni készül, ahogy neki is parancsolgatnak. Vajon bosszúálló típus?

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.