Védett söpredék – Kubatov-nácik akcióban

  • narancsblog
  • 2013. augusztus 18.

Narancsblog

Megszokhattuk, hogy amikor egy Fradi–MTK-meccs után számon kérik a klubvezetésen, a rendezőkön, a rendőrökön a zsidózás elleni fellépést, mindig ugyanaz a válasz: nem láttak, nem hallottak semmit, ha bekiabálás volt is, attól meccs egy meccs, hogy bármit be lehet kiabálni.

És különben is: mi az, hogy zsidózás? A Fradika nácijai tegnap is rákészültek az örök rangadóra. Méretes molinót készítettek In Memoriam Csatáry László felirattal. Magunk előtt látjuk, ahogy a B-közép írástudó elitje szombat délelőtt míves gonddal kanyarítja a betűket a zöld vászonra (kértetek róla áfás számlát, srácok?), s közben azon jár az eszük, hogy megint úgy sikerül borsot törniük a zsidók orra alá, hogy annak az égvilágon semmi következménye nem lesz.

false

 

Fotó: MTI – Krizsán Csaba

És persze igazuk volt! A meccsen nyugodtan magasba emelhették a nagyméretű transzparenst, senki nem akadt, aki elvette volna tőlük, ugyanis a rendezők, rendőrök vélhetően ugyanazt gondolták, amit ezek a sunyi férgek mondtak volna, ha bármit számon kérnek rajtuk: csak egy 99 éves korában elhunyt hősre emlékeznek, aki a hazáját védte. S a meccs után sem történt semmi. Egy letartóztatásról sem írnak a mai lapok. Zsidóztak, nem is akárhogy, és kuss van. Innentől hiába minden.

Csatáry bűnlajstroma egyértelműen kiolvasható a korabeli jegyzőkönyvekből; úgy védte a hazáját, hogy életében nem járt csatamezőn, viszont nőket, gyerekeket bántalmazott. De ez nyilván túl kacifántos már ahhoz, hogy az egyértelmű náci provokáció az illetékesek szemében gyűlöletkeltésnek tűnjön. Pedig az, kurvára az: semmi mást nem üzen, mint polgárháborút. Magyar embereket fenyegetve nem kevesebbel, minthogy összefogdosunk benneteket, aztán megdöglötök. Ja, zsidókat vagy bárkit, akinek nem tetszik a pofája.

Aki szerint a Csatáry-transzparens nem uszítás, s aki nem lép fel ellene, legyen szó ügyészségről, rendőrségről, az MLSZ-ről vagy a stadion rendezői gárdájáról, aki köztévés riporterként szó nélkül hagyja, hogy a rendező  hosszú másodperceken át látványosságként kezelje a mutatványt, szóval, aki ilyenkor a maga eszközeivel nem lép, nos, minimum gyáva alak. Gyáva cinkos. Majdnem annyira kártékony, mint az, aki ezeknek (hiszen ki másnak, ki jár rajtuk kívül Fradi-meccsre?) épít nem csak új stadiont, de mindjárt egy új várost is.

 

 

Megszokhattuk, hogy amikor egy Fradi-MTK meccs után számon kérik a klubvezetésen, a rendezőkön, a rendőrökön a zsidózás elleni fellépést, mindig ugyanaz a válasz: nem láttak, nem hallottak semmit, ha bekiabálás volt is, attól meccs egy meccs, hogy bármit be lehet kiabálni.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.