Védett söpredék – Kubatov-nácik akcióban

  • narancsblog
  • 2013. augusztus 18.

Narancsblog

Megszokhattuk, hogy amikor egy Fradi–MTK-meccs után számon kérik a klubvezetésen, a rendezőkön, a rendőrökön a zsidózás elleni fellépést, mindig ugyanaz a válasz: nem láttak, nem hallottak semmit, ha bekiabálás volt is, attól meccs egy meccs, hogy bármit be lehet kiabálni.

És különben is: mi az, hogy zsidózás? A Fradika nácijai tegnap is rákészültek az örök rangadóra. Méretes molinót készítettek In Memoriam Csatáry László felirattal. Magunk előtt látjuk, ahogy a B-közép írástudó elitje szombat délelőtt míves gonddal kanyarítja a betűket a zöld vászonra (kértetek róla áfás számlát, srácok?), s közben azon jár az eszük, hogy megint úgy sikerül borsot törniük a zsidók orra alá, hogy annak az égvilágon semmi következménye nem lesz.

false

 

Fotó: MTI – Krizsán Csaba

És persze igazuk volt! A meccsen nyugodtan magasba emelhették a nagyméretű transzparenst, senki nem akadt, aki elvette volna tőlük, ugyanis a rendezők, rendőrök vélhetően ugyanazt gondolták, amit ezek a sunyi férgek mondtak volna, ha bármit számon kérnek rajtuk: csak egy 99 éves korában elhunyt hősre emlékeznek, aki a hazáját védte. S a meccs után sem történt semmi. Egy letartóztatásról sem írnak a mai lapok. Zsidóztak, nem is akárhogy, és kuss van. Innentől hiába minden.

Csatáry bűnlajstroma egyértelműen kiolvasható a korabeli jegyzőkönyvekből; úgy védte a hazáját, hogy életében nem járt csatamezőn, viszont nőket, gyerekeket bántalmazott. De ez nyilván túl kacifántos már ahhoz, hogy az egyértelmű náci provokáció az illetékesek szemében gyűlöletkeltésnek tűnjön. Pedig az, kurvára az: semmi mást nem üzen, mint polgárháborút. Magyar embereket fenyegetve nem kevesebbel, minthogy összefogdosunk benneteket, aztán megdöglötök. Ja, zsidókat vagy bárkit, akinek nem tetszik a pofája.

Aki szerint a Csatáry-transzparens nem uszítás, s aki nem lép fel ellene, legyen szó ügyészségről, rendőrségről, az MLSZ-ről vagy a stadion rendezői gárdájáról, aki köztévés riporterként szó nélkül hagyja, hogy a rendező  hosszú másodperceken át látványosságként kezelje a mutatványt, szóval, aki ilyenkor a maga eszközeivel nem lép, nos, minimum gyáva alak. Gyáva cinkos. Majdnem annyira kártékony, mint az, aki ezeknek (hiszen ki másnak, ki jár rajtuk kívül Fradi-meccsre?) épít nem csak új stadiont, de mindjárt egy új várost is.

 

 

Megszokhattuk, hogy amikor egy Fradi-MTK meccs után számon kérik a klubvezetésen, a rendezőkön, a rendőrökön a zsidózás elleni fellépést, mindig ugyanaz a válasz: nem láttak, nem hallottak semmit, ha bekiabálás volt is, attól meccs egy meccs, hogy bármit be lehet kiabálni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.