Dús hétvégénk volt, két – szerfelett terjedelmes – magyarázkodást is végighallgathattunk. Az egyiket Hajós András adta elő Friderikusz Sándor indexes interjújának néhány mondata miatt, a másikat pedig Szőcs Géza, akinek azért fáj a bántás, mert a német PEN központ lemondta a magyar PEN központ 90 éves fennállásának megünneplésére küldött meghívást. E lemondás egy 2300 leütésnyi terjedelmű levélben esett, Szőcs válasza ötször ilyen hosszú, 11 ezer karakternél adtuk fel a számolgatást.
Tehát ez lenne az átfedés, a pár mondatos – inzultusnak tekintett – közlésekre tirádákkal válaszoltak az érintettek. Semmi különös, láttunk már csomószor ilyet, éppenséggel általánosításokat is lehetne levonni belőlük, de mindkét szóban forgó esetben felesleges lenne, hisz válaszaik szószátyár voltuk dacára oly beszédesek, hogy szükségtelenné teszik a terjedelmükből adódó következtetések levonását. S itt érkeztünk el a különbözőségekhez.
Hajós nem tagad ugyanis.
Mindketten visszatámadnak, de Hajós a beismerésből, Szőcs a megátalkodott tagadásból. Friderikusz kábé azt állítja, az a baj a Hajóssal, hogy Andy Vajna kormányzati segedelemmel elcapcarázott tévéjében húzza az igát, s ezzel legitimizálja az Orbán-rendszert. A német PEN meg azt, hogy Szőcs Orbán közvetlen tanácsadójaként egyenest felelőssé is tehető siralmas közállapotainkért.
Erre Hajós azt mondja, ja, az Andy-tévében zúzom (mondjuk, ezt nem is lenne oly könnyű letagadni), de milyen sok pénzt keresek, s a világ folyásán meg szemernyit sem gravíroz éppenséggel, hogy én hol űzöm az ipart. E véleményt s a belőle kiabáló önfelmentést persze egy óvodás is különösebb gondolkodás nélkül cáfolná, de ez a cikk nem erről szól, hanem a kiállásról. S két kiállás egyenességét méri össze, merő műélvezetből.
Szőcs azt mondja, hogy Magyarországon minden rohadt frankó, s az írók ezen szövetkezése, tudniillik a PEN, nem politizál, mert olyan veszettül független, hogy az rangján aluli lenne. Nos, Magyarországon nincsen minden rendben – legfeljebb Szőcs Gézának (bár ezt sem hisszük, de az ő lelki békéje tényleg nem érdekel minket).
A lényeg ugyanis e különbözőség és azonosság harmóniájában lakik, s csak másodlagos-harmadlagos a szereplők igaza vagy nem igaza. Ugyanis két teljesen tipikus megnyilatkozásról van szó, amelyek ’89 előtti – de inkább ’85 előtti – emlékeket idéznek.
Az egyik: mér’ vagy párttag, egykomám? Pézér’, öreg. Ha én nem lennék itt, hidd el, más lenne. Még mindig jobb, hogy én vagyok itt, mint ha valami vonalas tahó lenne. Na, ugye!
A másik: Magyarországon demokrácia van, szocializmus, az emberek egyenlők, a fejlődés töretlen. Nyugaton kizsákmányolás van, elnyomás, s különben is, a vesztükbe rohannak.
Hajós annyit még megengedhet magának, hogy beismerje, pénzért teszi, amit tesz. Szőcsnek már a beismerés luxusa sem adatik meg. Szabadabb volt Ceauşescu börtönében, mint Orbán ölelésében.
