Ilyen volt Sára és Lezsák Sándorok nagy összeborulása László Petrával

  • narancs.hu
  • 2016. október 19.

Narancsblog

Vigye már haza a kedves férjének ezt a kis pénzt, drága!

Áh, nem, dehogy László Petra kapta a rangos Lakiteleki Filmfesztivál (zsűrielnök: Sára Sándor) különdíját, a világért sem, csak a tények figyelembevételét mindig oly kedvvel elhagyó baloldali sajtó és a nevetséges kis baloldali pártok kaptak itt megint vértolulást, mert meglátták a művésznő nevét valahol, és máris epét hánytak. Ahelyett, hogy forráskritikát gyakoroltak volna, hiszen nem kapott semmit László Petra – ezt a legilletékesebbtől tudjuk. A híres operatőrnő kedves férjétől, aki a rémes hír hallatán, hogy tudniillik felesége díjat vett át Lezsák Sándortól a mondott nemzetközi léptékű filmes seregszemlén, nos, azonnal felkerekedett, s meg sem állt a Habony-galaxis vezető orgánumáig, ahol elmondta, hogy „a filmet mindig a rendező jegyzi, tehát a díj az enyém”. László Petra a díjazott mű (a Nemzetidegenek című televíziós doku) szerkesztője volt, ami a férje szerint ugyan fontos pozíció, de díj az kurvára nem jár érte, vagy ha jár is, nem az enyimé. Az okozta a bajt, hogy a díj jogos tulajdonosa „nem volt jelen”, ezért a feleségének adta oda Lezsák Sándor.

false

 

Fotó: ATV

Lehet egy ilyen szabálya a lakiteleki mustrának, hogy a díjat akadályoztatás esetén a legközelebbi hozzátartozó veheti csak át. S a szabály, az szabály. Úgyhogy tessék szíves a tisztelt baloldali törpepártocskáknak és a sajtójuknak elkussolni, és legfőként tanulni az esetből.

Mert nem az történt, hogy Lezsák Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament egyik alelnöke a kezibe nyomott az állami menekültpolitika arcának egy szép kitüntetést, Sára Sándor kitartó asszisztenciájával. Hanem az, hogy egy rangos filmfesztivál díjazott egy kiváló alkotást.

Nem az történt, hogy Sára Sándor és az általa – már jó ideje hamis módon – megtestesített nagy és kellőképpen ájtatos nemzeti gondolat összeért László Petrával és az általa teljesen önazonos módon megtestesített tettlegességgel.

Nem az történt, hogy Lezsák Sándor s az általa megtestesített Fidesz végre önfeledten a keblére ölelhette üldözött eszmetársát.

Nem, nem ez, hanem az, hogy László Petrát megkérte a hites ura, hogy hozza már fel a postaládából a szokásos hülyeségeket, de vigyázzon, mert lehet, hogy nehéz lesz, ugyanis megint kitüntette valamelyik filmfesztivál.

Nos, ennél még az is őszintébb lett volna, ha László Petrát direktben tüntetik ki azért, mert úgy felrúgott egy gyerekével menekülő apát, mint egy lyukas vödröt. Az érte járó díjat pedig ugyanúgy átadhatta volna Sára Sándor és Lezsák Sándor, hisz az ő gondolataik, cselekedeteik, utóbbi időbeli kiállásuk is ösztönözte László Petrát nemes küldetésében. Köszönőbeszédében el is mondhatta volna a kitüntetett: ők és a hozzájuk hasonlók vezérelték a lábam.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.