Felmutatni a gonoszt – Búcsú Bíró Gáspártól

  • Unger Anna
  • 2014. február 21.

Nekrológ

A megfogalmazás a kormány és az egyetem közleményében is az ilyenkor szokásos: 2014. február 16-án, életének 56. évében elhunyt dr. Bíró Gáspár, az ELTE egyetemi tanára, a Tom Lantos Intézet egykori kutatási igazgatója, a korábbi Teleki és Dunatáj Intézetek munkatársa, a rendszerváltás utáni első magyar kisebbségi törvény egyik szellemi atyja, számos nemzetközi szervezet szakértője, tanácsadója, az ENSZ szudáni különleges jelentéstevője.

Néhány hírportál még felidézi a szudáni évek következményeit, hogy állítólag rá is kimondták a fatwát, mint Salman Rushdie-ra, sokan keresztes lovagnak, ördögi felforgatónak tartották az 1993–98 közötti szudáni emberi jogi küldetése miatt. Gyászolják családja, barátai, kollégái és diákjai…

false


Halálával azonban nemcsak a magyar tudományos életet, egyetemi hallgatókat és külpolitikai döntéshozókat érte jelentős veszteség. Mindenki, köztük mi magyarok, polgárháborúk és terror áldozatai, rabszolgasorban élők, prostituáltnak elrabolt nők és gyerekek milliói veszítettek el valakit, aki szót emelt értük. Nem pulpitusokról, nem elegáns irodák kényelmes bőrfoteljeiből, hanem akár az életveszélyt is vállalva, személyes tapasztalataiból írta jelentéseit, ajánlásait. A legborzalmasabb élményeit csak keveseknek mesélte el, akadnak talán olyanok is, melyeket megtartott magának. A kevés, vele készült interjúban is csak érzékeltette ezeket a borzalmakat. De aki elolvassa az 1993–98 közötti szudáni jelentéseit, szembesülhet mindazzal az ember teremtette szörnyűséggel, amit ő tapasztalt, amikor megjárta a poklokat: népirtások helyszínei, börtönök, gyerektáborok, menekülttáborok jelentették az úti céljait. Mert, ahogy egy interjúban elmondta: valakiknek ezt is kell csinálni; dokumentálni, leírni, elmondani a világnak, hogy mit művel, milyen aljasságokra képes is az ember.

Honnan szedte ehhez az erőt és kitartást, máig érthetetlen. Elképzelni sem lehet, mit érezhetett, amikor rögtön első szudáni útján azt tapasztalta, hogy a vele beszélő, neki panaszkodó asszonyokat a szeme láttára pakolja be a helyi biztonsági szolgálat egy autóba, és további sorsukról soha többé érdemi információt nem kapott – a női börtönöket megjárva csak borzalmas sejtései lehettek róluk. Mi hajtotta, amikor eltűnt emberekről, tömeggyilkosságokról, állítólagos bírósági tárgyalásokról, titkos börtönökről írta tájékoztatást kérő levelek tömkelegét a szudáni kormánynak, és soha egyikre sem jött érdemi válasz. Született néhány aggodalmaknak és rosszallásnak hangot adó ENSZ-dokumentum, hivatalos ejnye-bejnye, és nem sok minden változott.

Bár minden emellett szólt, mégsem lett híres, nem lett sztár, nem lett felkapott közéleti szereplő, aki, ha bárhol bármilyen bomba robban vagy tüntetések indulnak, máris feltűnik tévében-rádióban, és magyarázza a miérteket. A találkozás kiváltsága csak egyetemi hallgatóinak adatott meg – nem véletlen, hogy külpolitikai elemző szemináriumaira bejutni nagyjából a lottóötös esélyével lehetett. Legendás tanár volt, elképesztő mennyiségű információ és tapasztalat birtokában képes volt arra, hogy sajátos, első hallásra sokszor cinikusnak tűnő stílusában tegye tartalmassá, élettelivé a sokszor száraznak tűnő tananyagot: „Ültünk hajnalban az afrikai szavannán, néztük a napfelkeltét, és az állam bukásáról beszélgettünk.”

Legendáját azonban nemcsak az ordítozó orosz diplomatákról, korrupt ENSZ-tisztviselőkről szóló sztorijai, vagy a sokszor valósággá vált előrejelzései („Várják önök a hétvégi moldovai választásokat? Mondom az eredményt, 70 százalékkal a kommunisták nyernek.”) teremtették. Róla tényleg el lehetett hinni, hogy egy al-Káida-kiképzőtáborban találkozott Osama bin Ladennel, hogy Szudánban fogságban tartották, vagy hogy különleges védelem és titkos ügynökök sora kísérte lépteit – még akkor is, ha ezeket nyilvánosan sosem erősítette meg.

Büszkén ünnepeljük sportolóinkat, művészeinket és tudósainkat, akik sikereikkel, teljesítményükkel hírnevet, dicsőséget szereznek ennek az országnak, és érdemeiket sorolva gyászoljuk őket, amikor meghalnak. S még ha tetteit, munkáját, személyét nem is ismerik annyian ebben az országban, mint az a kockázatvállalásáért, tevékenységéért és tudományos munkásságáért kijárna neki, de talán születnek majd alaposabb emlékezések is Bíró Gáspárról – egykor volt diákja itt csak elköszön tőle. Megint vacakabb lett a világ, és szegényebb az emberiség. Nyugodjék békében!

Bíró Gáspár lapunkban megjelent publicisztikáit itt, itt, itt, itt, és itt olvashatják.


Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.