"Nem megmondtam, hogy keményebben?"
"Én pedig nem megmondtam, hogy okosabban?"
Ez a párbeszéd 1982-ben egy lengyelországi internálótáborban zajlott le a Szolidaritás szakszervezet egyik radikális vezetője és értelmiségi tanácsadójuk között. Egyiküket a keménysége juttatta ugyanoda, mint a másikat az okossága. A tanácsadó, az óvatosságáért és lassúságáért később is bírált Tadeusz Mazowiecki hét év múlva az ország miniszterelnöke lett. Az első nem kommunista ezen a poszton a népköztársaságban.
A PAX-tól a kormányig
Nem volt nyilvánvaló, hogy ez lesz az útja. Egy nemesi származású kisvárosi orvos fia volt. Jogra járt, de nem fejezte be, és az 1940-es évek végén abban a PAX katolikus szervezetben kezdett dolgozni, amely sok értékes vallásos irodalmat adott ki ugyan, és legálisan terjesztette a hit eszméit, de a politikában gerinctelenül kiszolgálta a sztálinista állampártot, és szembefordult a püspöki karral. Mazowiecki számláját is terheli egy gyalázatos 1953-as cikk (címe: Az imperializmus pap ügynökei) egy hamis vádakkal bíróság elé állított püspökkel szemben. Ám hamar feleszmélt, szakított a szervezettel, és 1956 végén már azok között volt, akik a fogságából kiszabadult Wyszynski bíboros-prímással együttműködve az eleinte nagy reményekkel fogadott - és 1954-ig szintén törvénytelen rabságot szenvedett - új kommunista pártvezetőt, Gomulkát támogatva hoztak létre szellemileg függetlennek nevezhető szervezeteket és lapokat (bár persze a cenzúra és a titkosrendőrségi aknamunka őket is sújtotta). 1961 és 1972 között tagja volt a Znak képviselőcsoportnak, amely természetesen az állampárt engedélyével létezett, de nyíltan nem marxista világnézetet képviselve próbálta időnként tágítani a rendszer határait. E csoportnak voltak ugyan konfliktusai a prímással, aki szerint túlzottan fellelkesítette őket a vatikáni zsinati megújulás, de parlamenti jelenlétüket a roppant tekintélyű főpap végig támogatta. A Znak végül szembekerült a hatalommal, például amikor 1968-ban kiállt az üldözött diákság mellett, és végül erkölcsi győztesként vonult ki a parlamentből, amikor a kommunisták engedelmesebb katolikusokat ültettek a helyébe.
1980-ban Mazowiecki lett az újonnan alakult Szolidaritás tanácsadói csoportjának a vezetője. 1981 végétől egy évig volt internálva, de utána továbbra is Lech Waleţsa egyik legfontosabb támasza volt. Aktívan részt vett az 1989-es kerekasztal-tárgyalásokon, de óvott attól, hogy a választásokon fényes eredményt elért, alig pár hete legalizált Szolidaritás a hatalomért nyúljon. Úgy vélte, erre a szakszervezet nincs felkészülve, se programja, se embere. Képviselőjelöltséget se vállalt, és tiltakozott, amikor Adam Michnik júliusban meghirdette: "tiétek a köztársasági elnök, miénk a miniszterelnök!" (Tudniillik ha már a nemrég még üldözött ellenzékiek közreműködésével, taktikából államfővé választották a kommunista párt vezérét, Jaruzelski tábornokot, akkor a tényleges kormányzást viszont vegyék át ők.) Ám hiába kapálózott, az akkor megfellebbezhetetlen tekintélyű Waleţsa közölte vele: "Maga lesz a miniszterelnök" - és ő végül beleegyezett.
Régi barát, új ellenség
Kormányfői expozéjában volt egy mondat, amely miatt élete végéig mentegetőznie kellett: "Az általam alakított kormány nem visel felelősséget azért, amit örökölt, ám befolyásolhatja a körülményeket, amelyek között működnünk kell. A múltat egy vastag vonallal elválasztjuk. Csak azért leszünk felelősek, amit mi teszünk, hogy kihozzuk Lengyelországot a mostani összeomlásból."
Szerintem ez a szöveg világos: mégis, 23 éve él a "vastag vonal" legendája, miszerint ezzel Mazowiecki bocsánatot ígért minden kommunista bűnösnek, vagyis ő tehet róla, hogy nem történt igazi rendszerváltás, és az egykori káderek átmentették hatalmukat. Hiába bizonygatta ezerszer, hogy nem ezt mondta, és nem is ezt akarta mondani, a bélyeg rajta maradt.
Pedig nem szabad elfelejteni, hogy mi volt a helyzet 1989 szeptemberében. Vígan hatalmon volt még az NDK-ban Honecker, Csehszlovákiában Jakes, Ceausüescu román diktátor pedig 1968-as tirádáit feledve fegyveres beavatkozást követelt a lengyel "ellenforradalommal" szemen. Arra se vehetett mérget senki, hogy Gorbacsov nem bukik meg. Élt a Varsói Szerződés, és szovjet csapatok állomásoztak Lengyelországban. Ezért kellett államfőnek a kommunista tábornok, és ezért vették be a kormányba a lényegében már megbukott, de a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező addigi állampárt embereit a hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgálatok irányítására. Mazowiecki belügyminisztere az őt pár éve még lecsukató Kiszczak tábornok lett, aki azonban vitán felül a békés rendszerváltozás egyik fő előmozdítója lett. A kormányban maradását ugyanakkor felhasználta rengeteg irat megsemmisítésére. Jó néhány hónapnak kellett eltelnie, mire a miniszterelnök az állampárt 1990. januári feloszlása után el tudta érni a cenzúrahivatal megszüntetését és az addigi titkosszolgálat felszámolását, az átalakított intézmények élére egykori üldözötteket állítva. A korabeli televízió gumibábos politikai állatmese-sorozatában őt egy teknősbéka jelképezte - de nem pusztán arról volt szó, hogy nehezen hozott döntést és sokszor halogatta a szükséges lépéseket. Az óvatosságot gyakran a körülmények diktálták.
Balcerowiczot, a gazdasági reform atyját viszont rögtön megtalálta, és az ország bámulatosan rövid idő alatt működő piacgazdasággá alakult, bár ez sok - valószínűleg elkerülhetetlen - bajjal és szenvedéssel járt az emberek jelentős része számára. Ahogyan a látványos fejlődés ellenére erősödtek a konfliktusok, úgy romlott a semmilyen állami tisztséget nem viselő Szolidaritás-vezér és a miniszterelnök viszonya. Waleţsa a teszetosza értelmiségit látta Mazowieckiben, és nem vette komolyan, amikor azt mondta: ha ragaszkodnak hozzá, vállalja a miniszterelnöki tisztséget, de akkor tényleg ő fogja vezetni a kormányt, nem lesz báb. Waleţsa bele akart szólni a kormány munkájába, sőt a személyzeti ügyekbe, és döbbenten vette tudomásul, hogy ezt nem engedik neki, csak annyira, amennyire az egyik - bár akkor legnagyobb - érdekképviselet elnökeként erre a törvény jogot ad neki. Válaszul Waleţsa maga kezdte szétverni azt, amit megteremtett, és viszályt szított saját addigi támogatói között azzal az egyébként nem teljesen alaptalan érveléssel, hogy a Szolidaritás ne válhasson újabb állampárttá.
Mazowiecki válaszul hosszú habozás után úgy döntött, hogy elindul az 1990 végére előre hozott, immár közvetlen elnökválasztáson a legendás szakszervezeti vezérrel szemben. Keserves csalódás érte: 18 százalékos eredménnyel, 3 millió szavazattal be sem jutott a második fordulóba, Waleţsának pedig végül egy külföldről előbukkant, máig rejtélyes kalandort kellett legyőznie.
A partvonal felé
A bukott elnökjelölt ekkor a kormány éléről is távozott, és egy Demokratikus Unió nevű új párt élén nyalogatta sebeit. Ez kereszténydemokrata, szociálliberális és konzervatív-liberális vonásokat egyaránt mutatott, és többször volt kormányon is, amíg 2001-ben - egy másik liberális párttal történt egyesülés után akkor már Szabadság Unió néven - el nem tűnt a parlamentből és az egész politikai porondról. Mazowiecki 1995-ig volt az elnöke. Bár e párt számos vezetőjének egész élete bizonyította mély és őszinte vallásosságát, liberális eszméi miatt a szervezet a jobboldali erők, a klérus és a főpapság jelentős része szemében maga volt az ördög.
1997-ben, amikor óriási vita folyt arról, hogy a készülő új alkotmány preambuluma hogyan tükrözze a vallás társadalmi szerepét, Mazowiecki fogalmazta meg azt a félmondatot, amelyet azóta is a bölcs kompromisszum példájaként emlegetnek világszerte - bár akik azt követelték, hogy az alkotmány "A mindenható Isten nevében..." formulával kezdődjön, azok természetesen elvetik. A ma is hatályos szöveg így szól: "Mi, a lengyel nemzet, a köztársaság minden polgára - azok is, akik hisznek Istenben mint az igazság, az igazságosság, a jóság és a szépség forrásában, és azok is, akik e hitben nem osztozva más forrásokból vezetik le ezeket az egyetemes értékeket..."
Ex-miniszterelnökként elvállalt egy nemzetközi megbízást is: 1992-től az ENSZ bosznia-hercegovinai emberi jogi különmegbízottja volt. Részletes jelentést írt a srebrenicai vérengzésről és más súlyos jogsértésekről. Munkája eredménytelenségét látva, a nemzetközi közösség passzivitása ellen tiltakozva elkeseredetten mondott le tisztéről 1995-ben.
Az utóbbi években már csak a bölcs öreg nyugalmazott politikus szerepében lépett fel időnként, és különböző évfordulókon nyilatkozva próbálta védeni kormányzásának sokfelől vitatott eredményeit. Október 28-án, hétfőn reggel halt meg életének 87. évében. Lech Waleţsa volt államfő, aki őt miniszterelnöknek "kitalálta", és aztán évekre dühödt ellenfele lett, a gyász pillanatában ezt mondta róla: "Rendkívül becsületes ember volt, egyszerre bátor és megfontolt. Akkor pontosan ilyen miniszterelnök kellett."
