Olvasói levelek

Egotrip. Maga itt a tánctanár?

Tisztelt Szerkesztőség! Mérő László "Olyan, mint az ország" című cikkének általam problematikusnak vélt állításaira szeretnék reagálni. Szerintem a plágium és a bérmunkás által írt dolgozat beadása közötti fő erkölcsi különbség nem az, hogy az előbbi a "könyvtár szégyene", míg az utóbbinak "jogos [lehet] a helye a könyvtárban [ha] eredeti, új alkotás", hanem az, hogy a plágium esetén az illető lop is és csal is, míg bérdolgozat esetén "csak" csal.
  • 2012. május 19.

Miért viszik el?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, cikkükkel kapcsolatban tennék kiegészítést, fölelevenítve a Károlyi Mihály ellen már az I. világháború idején folyó kampány egy szerintem meglehetősen kevéssé ismert epizódját.
  • 2012. május 19.

Még egyszer a „gazemberekről”

A „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” (valójában mikszáthi) bonmot-ja úgy igaz, ahogy (most már) Vári is érti: aki nem látszik annak, arra nem voksolnak a választók. Gyurcsány valóban érdemtelen volna már a választásokon elszenvedhető (újabb) bukásra is? Egy bizonyítatlan gyanú miatt?
  • Debreczeni József
  • 2012. május 14.

"Húsz év tétlenség"

Mélyszegénység, az elesettek életének kilátástalansága, a kialakult vigasztalan helyzet súlyos társadalmi következményei - aligha van a Narancsnak olyan olvasója, aki ne szembesülne nap mint nap az interjúból is elénk táruló valósággal. Az külön a lap érdeme, hogy túllépve a "nem számít, mit mond, az számít, ki mondja" önpusztító gyakorlaton, az elmúlt hónapokban több olyan írás is megjelent, amely eddig a liberális oldalon csaknem szentségtörésnek számított. A Kiút Zrt.-ről szóló januári írás mellett, amelyben az újságíró alig leplezte véleményét a több száz milliót "eltapsoló" szervezetről, ebben az interjúban a feltételhez kötött segélyt sem az ördögtől valónak mutatták be.
  • 2012. május 12.

Megrengette

Tisztelt Szerkesztőség! A fenti című cikkhez van néhány észrevételem. 1) Nem igaz, hogy cunami hatására nem méretezték az atomerőművet: 8-10 m-es magasságúra igen, de ez 15 m-es volt. Minden, műszakilag és gazdaságilag megvalósítható védelmi méretezés alapja valamilyen valószínűséggel bekövetkező esemény lehet csak.
  • 2012. május 5.

Hanyatlásunk évtizede

Kedves MaNcs! Boda Zsolt kollégám múlt heti cikkéhez Bundula István fűzött megjegyzéseket, és ott említette a Védegylet 2008-as, "Úgyis elpatkolsz, nyugger!" című "különösen ízléses performanszát". Mivel a szövegből nem derül ki, a félreértések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy egy groteszk szatíráról van szó, amellyel a társadalombiztosítási alap akkor tervezett privatizációja ellen tiltakoztunk.
  • 2012. május 5.

Hoffmann baltája

Mintha a kontinens sztárszakácsait kérnénk fel, hogy mondjanak véleményt a lakótelepi óvoda menüjéről, ők pedig szóvá tennék, hogy túl kevés a szarvasgomba a sajtos makaróniban. Sajnos azonban nemcsak a tudósok gondolkodnak így, hanem a tanárok jelentős része is.
  • Nádori Gergely
  • 2012. május 3.

Költők társasága

Testközelben, szereplőként vettem részt a nyugat-európai minták szerinti közjogi gazdasági kamarák 1992-ben indult létrehozásában, működésük és törvényszerű hanyatlásuk első évtizedében. Ma is híve vagyok a kamaráknak.
  • 2012. április 29.

Reagált a Heti Válasz főszerkesztője

Azzal vádol bennünket Borókai Gábor, hogy hamis vagy hamis színben feltüntetett tényeket vonultattunk fel a Heti Válaszról, s leszögezi: egyetlen kerület sem támogatta a lapot. De akkor miért szerepelt a kerületekkel kötött szerződésekben ez a szó? A Heti Válasz főszerkesztőjének levele, külön cikkben a mi válaszunk.
  • Borókai Gábor
  • 2012. április 22.

A napos oldal

A mélyére ásnának Magyar Narancs, 2012. március 1. A Tokaj-Hegyalja átalakulásáról szóló kétrészes cikk nyomán az alábbi kép alakulhat ki a régiót nem vagy csak felületesen ismerő olvasóban: Tokaj-Hegyalján mindössze két választás van, borászat vagy bányászat.
  • 2012. április 22.

Odacsapna

Kedves Narancs! Az új Btk. tervezetéről szóló cikkben döbbenettel olvastam azt a részt, ahol a szerző a kiskorúak elleni egyes bűncselekmények (emberkereskedelem, szexuális bűncselekmények) elévülési idejének módosítását kommentálva hosszan idézve a nemrég elmarasztalt, kétes hírű celebnek számító Magyar György ügyvéd blogját, amelynek soraiból a nők és a gyerekek elleni bűncselekmények kapcsán oly ismerős relativizáló, kétkedő, áldozathibáztató attitűd világlik ki.
  • 2012. április 14.