Kedves Narancs,
a NAT kritikáiról írva felemlítik azt az érdekes helyzetet, hogy atervezet természettudományokkal foglalkozó részét két helyről is érte bírálat teljesen ellentétes szempontokból. A Hálózat a Tanszabadságért azt rója fel, hogy nem elég progresszív és nem veszi figyelembe a neveléstudomány elmúlt ötven évének eredményeit, míg az MTA a szaktárgyak némiképp közös keretben történő kezelését tartja ördögtől valónak. E ponton érdemes eltöprengeni azon, hogy vajon milyen alapállásból fogalmazza meg kritikáját a tudós társaság.
A kérdés különösen fontos, hiszen arra kell választ adnunk, mire való a középfokú oktatás. A széles körben osztott vélekedés szerint a középfokú oktatás, az érettségi az általános műveltséget testesítené meg. Tanításunk gyakorlata azonban nem ezen az elven működik. A 19. században kezdődött az a folyamat a kontinensen, ami az iskolai oktatást az egyetemi tükörképeként, lekicsinyített változataként képzelte el. A létrejövő tantárgyak tulajdonképpen az egyetemi tanszékek másai lettek, és elsődleges céljuknak az adott tudományok alapismereteinek oktatását tűzték ki. A középiskola kis történészeket, irodalmárokat, kémikusokat és matematikusokat kívánt képezni. Nem volt szempont a tananyag relevanciája, használhatósága, életszerűsége, hiszen az csak az egyetemi képzés belépőjét jelentette. Ez a szemlélet máig fennmaradt, és ez tükröződik az Akadémia gondolkodásában is.
Az alternatív elképzelés szerint az iskola elsődleges célja, hogy használható, az életben való eligazodáshoz szükséges ismereteket és készségeket adjon. Ennek fontos része, hogy a diákok elsajátítsák azon módszerek alapjait, amikkel az emberiség a valóságot megismerni tudja, legyen az esztétikai (művészetek), logikai (matematika), racionális (természettudomány) vagy éppen etikai (társadalomtudomány). Ezeken túl vannak még olyan fontos képességek, amikre a jó polgárnak szüksége van: ilyen a pénzügyi ismeret vagy a helyesírás. Ha így tekintünk az iskolára, akkor máris több az értelme annak, ha a természettudományokat részben egységes keretben kezeljük, hiszen megismerési metódusuk alapvetően azonos. Fontos lenne az is, hogy az ismeretek kapcsolódjanak a mindennapok tapasztalataihoz. (Ebben a NAT-tervezet nem feltétlenül segít; előírja ugyan, hogy a diákok ismerjék meg a laptop és a mobiltelefon működésének fizikáját, de ezt nem gondolhatja komolyan.) Az egységes keret nagyobb teret ad a felfedeztető, projekt- és problémaalapú tanításnak is. A tudós társulat szemében ezek azonban nem lényeges szempontok. Nem is lehetnek azok, hiszen ők pontosan a saját szakterületük elhivatott és mély ismeretekkel rendelkező művelői, az ő látásuk éppen ezért szükségképpen korlátozott. Mintha a kontinens sztárszakácsait kérnénk fel, hogy mondjanak véleményt a lakótelepi óvoda menüjéről, ők pedig szóvá tennék, hogy túl kevés a szarvasgomba a sajtos makaróniban. Sajnos azonban nemcsak a tudósok gondolkodnak így, hanem a tanárok jelentős része is. A tantárgyi integráció (bármilyen mérvű is) vörös posztó a fizika-, kémia- és biológiatanárok szemében. Ennek két oka van: az első, hogy ebben valamiért óraszámcsökkentést, tehát kenyérkérdést látnak. A másik, hogy úgy érzik, ők maguk nem lennének alkalmasak ilyen szellemben tanítani. A kutatások szerint a tanításban az elsődleges mintáink nem is azok, amiket a tanárképzésben tanultunk, hanem az, ahogyan minket tanítottak. Ez az oka a tanítási gyakorlat konzervativitásának. Így maradhatnak meg hibás példák évtizedeken át a tankönyvekben, ezért kövül meg a kötelező olvasmányok listája. Minthogy a mai tanárok külön bontott tantárgyakat tanultak, ezt tartják helyesnek maguk is.
Meglehet, van egy harmadik ok is: a magyar tanárok jelentős része nem a NAT, még csak nem is a helyi tantervek, hanem a tankönyvek alapján tanít. Így aztán nem is teszik fel maguknak a kérdést, hogy mi az adott tárgy, témakör, anyag célja, értelme. Miért kerül bele egyáltalán a tananyagba, miért pont az, és miért nem más? A jelenlegi állásfoglalások annyiban is érdekesek, hogy nem a tantárgyi integráció kényszere, hanem annak lehetősége ellen születtek meg. Az a baj, hogy a NAT-tervezet szerint aki szeretné, akár integráltan, közös szemléletben is taníthatná a természettudományokat - ez pedig skandalum. A hazai természettudományos oktatással valóban nagy a baj, de véleményem szerint nem az a legnagyobb kudarca, hogy kevesen mennek vegyésznek és geofizikusnak. A tény, hogy érettségivel rendelkező emberek homeopátiás szereket és pí-vizet használnak, azt mutatja, hogy a nagy többség számára a tudományos szemlélet alapjait sem sikerült átadni. Ezen az sem fog változtatni, ha emelkedik az óraszám vagy kötelező lesz természettudományos tárgyból érettségizni. Nem tudom, megszerette-e bárki a spenótot attól, hogy kapott még egy tányérral, és kötelező volt megennie.
Fontos tudni, hogy nem is csak magyar problémáról van szó. Közismert a ROSE-paradoxon: minél jobbak egy ország diákjai a természettudományos tárgyakból, annál kevésbé vonzó számukra a kutatói pálya. Az egész fejlett világnak kell választ adni erre a kihívásra - de az biztos nem a régi struktúrák bebetonozása lesz.
Nádori Gergely tanár,
Alternatív Közgazdasági Gimnázium
