Gyurcsány a majálison: Debreczeni 2.

Még egyszer a „gazemberekről”

  • Debreczeni József
  • 2012. május 14.

Olvasói levelek

A „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” (valójában mikszáthi) bonmot-ja úgy igaz, ahogy (most már) Vári is érti: aki nem látszik annak, arra nem voksolnak a választók. Gyurcsány valóban érdemtelen volna már a választásokon elszenvedhető (újabb) bukásra is? Egy bizonyítatlan gyanú miatt?

Noha viszontválaszra nem illő felelni, nem tudom megállni, hogy röviden ne reagáljak Vári György második cikkére, amelyben három pontba gyűjti a (szerintem korántsem „nagy ívű”) publicisztikámmal szembeni ellenérveit.

1. Gyurcsányt csak egy büntetőeljárás során illeti meg az ártatlanság vélelme, azon kívül nem: vele szemben elég a gyanú. Ez az abszurd „jogelv” a morális alapúnak hitt hatalmi téboly idején szokott uralkodóvá válni, lásd például a gyanúsak likvidálását a jakobinus terror idején. Gyurcsánnyal szemben persze csak a politikai nyaktilót alkalmaznák – ám azt a bal-, a liberális, a demokratikus oldalon is: másként nem érthető a Narancs címlapján szereplő „Ennyi volt” s a Vári első cikkét záró „most kellene abbahagyni” sem. Második cikkében ez olvasható: Gyurcsányt „bármivel megtámadhatják… az ő politikai felelőssége, hogy minden vád alól tisztázni tudja magát…” Miért is? Mert politikusként egyszer már tisztességtelennek bizonyult? Vagy mert vádlói eddig csak makulátlan eszközöket használtak? (Régen sütőport, most rejtett kamerás, manipulált, utólag cáfolt felvételt…) A „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” (valójában mikszáthi) bonmot-ja úgy igaz, ahogy (most már) Vári is érti: aki nem látszik annak, arra nem voksolnak a választók. Gyurcsány valóban érdemtelen volna már a választásokon elszenvedhető (újabb) bukásra is? Egy bizonyítatlan gyanú miatt?

2. Első cikkében Vári nem „némi vezérkultuszt vélt felfedezni” a majálison, ahogy a másodikban fogalmazott, hanem ezt írta: „A DK épp olyan egyszemélyes vezérpárt, amilyen a Fidesz.” Nem kell hozzá filológusnak lenni: a két állítás nem ugyanaz. Így aztán nem is helyettesíthetők egymással, ahogy azt Vári (bár nyilván tudja, mégis) teszi. Nyilvánvaló az is, hogy hiába citál akárhány passzust a DK alapszabályából, amelyek az elnökség jogosítványait rögzítik: ezek a pártvezetés testületi jellegét igazolják. A vezérelv érvényesülését olyanokkal lehetne alátámasztani, amelyek az elnök egyszemélyi döntési jogát rögzítik. (Fölösleges újra elővenni az alapszabályt: az elnökség összehívásán és az ülésvezetésen túl nincs benne ilyen.) Az az „érv” pedig végképp súlytalan, hogy az elnökségből felsorolt három személy (Vitányi, Molnár és én) Vári szerint Gyurcsány híve: normál esetben bármely párt elnökségére igaz, hogy annak tagjai zömükben (minimum többségükben) támogatják a saját pártelnöküket.

3. Abban egyetértünk, hogy „nem elég gazemberezni”. A magam részéről – több idevágó kötet és temérdek (köztük pár „nagy ívű”) publicisztika szerzőjeként – elmondhatom, hogy ennél többet is tettem Orbánék vonatkozásában. Egyetérthetünk abban is, hogy „a jogállami intézményrendszer helyreállításához számos megegyezésre lesz szükség”. Ám azt semmiképp se gondolom, hogy e kompromisszumokat épp azokkal a gazemberekkel kellene megkötnünk, akik – Rákosiékkal ellentétben: minden külső hatalmi kényszer nélkül – saját kezűleg verték szét a szóban forgó jogállami intézményrendszert.

Debreczeni József

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.