Olvasói levél

Magyar Narancs, 2012. szeptember 13.

  • 2012. október 27.

Olvasói levelek

Megítélésem szerint kissé elhamarkodottan teszi fel Kálmán C. György az erősen szónoki kérdést olvasói levelében: "Mi volt Illyés, ha nem társutas?"

Először azonban nem árt megkísérelni a definíciót: mi a társutas és mit jelentett ez a Kádár-Aczél-szisztémában? Egy válaszlehetőség: a társutas, és hangsúlyozottannem az útitárs, olyan személy, aki együtt utazik velünk, és bár részben vagy teljesen elutasítja úti célunkat, mégsem tiltakozik ellene, nem száll ki és le, ráadásul elfogadja az út alatt az általunk kínált mindenféle kedvezményeket, előnyöket. Ebben az értelemben természetesen társutas volt Illyés. De ki nem volt azúgynevezett szocializmus irodalmi világában? Akkor társutas volt Déry Tibor, Mándy Iván, Ottlik Géza, Pilinszky János, Tamási Áron, Vas István, Weöres Sándor, az Újhold költői, a népiesek és az urbánusok, a narodnyikok és a zsidók, gyakorlatilag az egész művészeti világ (a kivételeket most nem sorolom fel, olyan kevesen vannak, hogy mindenki fújja a nevüket). Társutasok, azaz nem sokat mondóan, azaz zajosan hallgatók, hanem halk szóval egyetértők-támogatók voltak, mivel műveiket szocialista állami nyomdákban, az állam által biztosított papíron nyomtatták ki, az állam által fenntartott könyvesboltokban terjesztették, az állam által üzemeltetett televízióban és újságokban reklámozták, az állam által fizetett kritikusok menlevelei mellett. És csodálatosképpen ez ellen soha nem volt semmi kifogásuk, továbbá a megítélt Kossuth- és egyéb díjak, kiemelt honoráriumok ellen sem. És társutasok voltak, mivel a rendszer ellen semmilyen formában, soha nem tiltakoztak, annak legitimitását műveikben soha meg nem kérdőjelezték, ám ilyenkor - a becsületesebbek legalább is - őszintén hazudtak, mivel a rendszer létét természettől adottnak és megváltoztathatatlannak vélték, éppen ezért természettől adottnak gondolták a kiemelt írói státuszt és társadalmi status quót is, melyet csak megbolygatnak az olyan izgága nem társutasok, mint mondjuk Eörsi, Konrád vagy Petri, akik ráadásul még rossz, vagy legalábbis másodvonalbeli írók is voltak a szemükben.

Még egyszer: társutas volt Illyés? Tegyük fel, hogy igen, de mivel a fenti levezetés értelmében szinte mindenki az volt, a kérdésre adott igenlés totálisan üres, és alig valamit mond vagy állít Illyés moráljáról és művészetéről, különösen akkor nem, ha az ebből az alapból levezetett állítás feddő, netán elítélő szándékú. Alighanem valami más szót kellene kitalálni. Meglehet, éppen erre utalt György Péter is, szorgalmazva az árnyaltabb elemzést - nem csupán Illyés esetében.

Bán Zoltán András

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.