Olvasói levél

Magyar Narancs, 2012. szeptember 13.

  • 2012. október 27.

Olvasói levelek

Megítélésem szerint kissé elhamarkodottan teszi fel Kálmán C. György az erősen szónoki kérdést olvasói levelében: "Mi volt Illyés, ha nem társutas?"

Először azonban nem árt megkísérelni a definíciót: mi a társutas és mit jelentett ez a Kádár-Aczél-szisztémában? Egy válaszlehetőség: a társutas, és hangsúlyozottannem az útitárs, olyan személy, aki együtt utazik velünk, és bár részben vagy teljesen elutasítja úti célunkat, mégsem tiltakozik ellene, nem száll ki és le, ráadásul elfogadja az út alatt az általunk kínált mindenféle kedvezményeket, előnyöket. Ebben az értelemben természetesen társutas volt Illyés. De ki nem volt azúgynevezett szocializmus irodalmi világában? Akkor társutas volt Déry Tibor, Mándy Iván, Ottlik Géza, Pilinszky János, Tamási Áron, Vas István, Weöres Sándor, az Újhold költői, a népiesek és az urbánusok, a narodnyikok és a zsidók, gyakorlatilag az egész művészeti világ (a kivételeket most nem sorolom fel, olyan kevesen vannak, hogy mindenki fújja a nevüket). Társutasok, azaz nem sokat mondóan, azaz zajosan hallgatók, hanem halk szóval egyetértők-támogatók voltak, mivel műveiket szocialista állami nyomdákban, az állam által biztosított papíron nyomtatták ki, az állam által fenntartott könyvesboltokban terjesztették, az állam által üzemeltetett televízióban és újságokban reklámozták, az állam által fizetett kritikusok menlevelei mellett. És csodálatosképpen ez ellen soha nem volt semmi kifogásuk, továbbá a megítélt Kossuth- és egyéb díjak, kiemelt honoráriumok ellen sem. És társutasok voltak, mivel a rendszer ellen semmilyen formában, soha nem tiltakoztak, annak legitimitását műveikben soha meg nem kérdőjelezték, ám ilyenkor - a becsületesebbek legalább is - őszintén hazudtak, mivel a rendszer létét természettől adottnak és megváltoztathatatlannak vélték, éppen ezért természettől adottnak gondolták a kiemelt írói státuszt és társadalmi status quót is, melyet csak megbolygatnak az olyan izgága nem társutasok, mint mondjuk Eörsi, Konrád vagy Petri, akik ráadásul még rossz, vagy legalábbis másodvonalbeli írók is voltak a szemükben.

Még egyszer: társutas volt Illyés? Tegyük fel, hogy igen, de mivel a fenti levezetés értelmében szinte mindenki az volt, a kérdésre adott igenlés totálisan üres, és alig valamit mond vagy állít Illyés moráljáról és művészetéről, különösen akkor nem, ha az ebből az alapból levezetett állítás feddő, netán elítélő szándékú. Alighanem valami más szót kellene kitalálni. Meglehet, éppen erre utalt György Péter is, szorgalmazva az árnyaltabb elemzést - nem csupán Illyés esetében.

Bán Zoltán András

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.