Olvasói levelek

  • 1996. május 23.

Olvasói levelek

Úgy hiszem, TGM-nek nincsen szüksége az én védelmemre, de az biztos, hogy egy ilyen tartalmú és hangulatú levél mellett jóérzésű ember nem megy el szavak és gondolatok nélkül.
Lovas István olvasói levele
MaNcs 1996. május 2.

Úgy hiszem, TGM-nek nincsen szüksége az én védelmemre, de az biztos, hogy egy ilyen tartalmú és hangulatú levél mellett jóérzésű ember nem megy el szavak és gondolatok nélkül.

Bárkinek jogában áll egyet nem érteni bármilyen cselekedettel vagy írással, azonban azok (szándékos) félreértelmezése értelmes embereknél csak valamilyen dühtôl vagy "legádázabb elôítélettôl" vezetve képzelhetô el. TGM ominózus írását LI igencsak félreértelmezte, amikor azokat a gondolatokat nem valamilyen szimbolikus tartalommal fogta föl. TGM valóban igen erôs szavakat használt és talán egy kissé veszélyes módon gyakorlati képeket villantott fel írásában. Azonban a kisebbségek jogaira érzékeny emberek ebben az országban sokat szenvednek LI-tôl és elvbarátaitól. Az aktuális politikai szituációban én tökéletesen megértettem TGM túlreagálását.

Azonban egy olyan ember írásával soha nem fogok egyetérteni, vagy akár tolerálni, amely az SZDSZ-t csótányhoz hasonlítja, és a sárga csillag, valamint a Kristallnacht után vágyakozik. Úgy érzem, LI levelében önmagát gúnyolja, mert már nem tud milyen képhez nyúlni, és elborult aggyal szidalmazza TGM szakállát (!), a Soros Alapítványt, egyszóval büszkélkedik elôítéletével.

Én nagyon remélem, hogy egyszer Magyarországra is eljön az az idô, amikor már az emberek racionálisan tudják a történelmüket feldolgozni, és olyan hangulat lesz, ahonnan nem érdemes elmenni, csak visszajönni. Ahhoz azonban még sokat kell dolgozni...

Várnai Péter

(Budapest)

Címlapok

Hogy az újság jó, nagyon jó, szuper, (K.-)Európa legjobb hetilapja, ez nyilvánvaló; érdekes cikkek, kiváló bel- és külpolitikai elemzések, izgalmas riportok, interjúk, értô és/vagy személyes hangú írások filmrôl, képzôművészetrôl, zenérôl (Tandori, Travolta és Tamás Gáspár Miklós együtt, nekem ennyi elég; ja, és Narancsfület vissza!), életteli stílus, eredeti design stb. (ennyit a kötelezô tiszteletkörrôl). De! Amirôl írni akarok: a nyilván szándékoltan sokkoló hatást elérni szándékozó címlapfotók, amelyek az utóbbi (?) idôben hozzátartoznak a lap gondosan kitalált arculatához.

Legelôször a karácsonyi szám címoldalán díszelgô kibelezett hal láttán jutott eszembe, hogy talán valamit megnyilvánulnom kéne (bár esküszöm, hogy nem vagyok egy megrögzött levelezô). Megpróbáltam értelmezni a nyilván nagyon szellemes, ugyanakkor káprázatosan mély (vagy lírai? ironikus? filozofikus? metafizikai? posztmodern?) metaforát, de attól tartok, nem vagyok képes venni az üzenetet. Hogy a hal a keresztény szimbolikában minek a jelképe, azt gondolom, nem kell részleteznem; nyilván jól tudjátok, ha egyszer ezt tettétek a karácsonyi szám elejére. De miért pont kibelezve??? Hogy egyszerűen csak jó poénnak tartjátok, azt nem tartom valószínűnek. Én mindenesetre ünnepi címlapként gusztustalan ötletnek tartom.

Másik példa. Tudom, hogy a lapot le kell adni, negatív gazdasági környezet, konkurencia, emelkedô papír-, nyomdaköltségek és így tovább, tehát a címlapra minél feltűnôbb, minél durvább, minél "keményebb" fotót kell tenni, hogy már elsôre megragadja a potenciális vásárló figyelmét. De például az izraeli buszrobbanás utáni csuromvéres arcú férfi látványa szerintem legalább annyira el is riasztja a szelídebb olvasót. Nekem etikai fenntartásaim is vannak a valóságos emberi (sors-)tragédiák horrorisztikus módon való közzétételével kapcsolatban. Ez ugyanis, úgy gondolom, a konkrét esemény vagy a szélesebb folyamatok megismeréséhez nem segít hozzá, legfeljebb megütközést, szörnyülködést kelthet. Arról nem is beszélve, hogy már unom, hogy olyan hülyeségekkel kelljen törôdnöm, hogy (egyébként) kedvenc hetilapom nehogy tízéves lányom keze ügyébe kerüljön, felesleges lelki gyötrelmet okozva neki. Tévedés ne essék: ezt a képet mint publicisztikai fotót jónak, értékesnek, fontosnak (telitalálatnak!) tartom, oké, hogy közlitek, de miért pont a címlapon? Biztos, hogy a Kacsával és a Zsaru Magazinnal kell versenyeznetek?

Végül: ami az utolsó lökést adta az íráshoz, az az április 11-i szám címlapja, amin az angliai marhavész kapcsán egy kampón függô, üveges tekintetű, a véres kövezetre lógó fejű döglött tehén (bika?) látható, a (heti vicces mottóként) "boci, boci, taccsra" felirattal. Ezt már nincs is kedvem hosszan elemezni. Hát legyen eszetek, gyerekek! Szerintetek ez jópofa? Vagy csak kéne lenni?

Micskó Zoltán

(mz [at] szfv [dot] szuv [dot] hu)

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.