Érdekes módon ez nem volt lehetséges, nyilván azért, mert volt saját kórházuk és egészségügyi ellátásuk. Ezért valaki kitalálta a kórházban azt a praktikus megoldást, hogy amikor egy szovjet tiszt szemüveget íratott volna, akkor behívták Gizike nővért vagy Marika asszisztensnőt, akinek nevére, címére annak rendje és módja szerint felírták a szemüveget. Utána az illető Gizike vagy Marika a szovjet tiszttel annak autójával elment egy kiválasztott állami optikába, ahol a tiszt kiválasztott egy neki tetsző keretet, majd azt később át is vette. Ez a gyakorlat évekig ment, amíg valakinek ez feltűnt és feljelentés lett a vége. A tb terhére elkövetett csalás miatt lefolytatott büntetőeljárásban a szemészeti osztály szinte összes orvosa vádlott lett. Mivel a magyar tb-t érte a kár, amit akkoriban társadalmi tulajdon sérelmére elkövetettként minősítettek, súlyos büntetésre lehetett számítani, bár az ügynek volt egy komikus stichje. Hónapokig tárgyaltuk ezt az ügyet, az osztályvezető főorvos, aki egyben régi elvtárs is volt, véletlenül kimaradt az ügyből, noha mindenki tudta, hogy ő adta ki az utasítást erre a gyakorlatra. Az ügyben rengeteg embert hallgattak ki, s furcsa módon csak a magyar orvosok voltak a vádlottak, sem a nővérek, sem a szovjet tisztek nem kerültek a vádlottak padjára.
A különbség a Legát Tibor által felidézett ügy tárgyalása óta az volt, hogy ebben az ügyben egyértelműen kimondták, hogy az ügy hátterében szovjet tisztek állnak, és a társadalmi tulajdon sérelmére még az ő érdekükben sem lehet csalni. Az orvosok példás büntetést kaptak, szerencsére börtönbe egyiküknek sem kellett mennie. Hogy mi lett a szovjet tisztekkel, nem tudható. Nekik saját katonai bíróságuk volt itt, de lehet, hogy bíróság elé nem is kellett állniuk. Mindenesetre más idők voltak már ezek, a tárgyalás unalmas perceiben mi ügyvédek a Magyar Nemzet egy számát adtuk körbe, melyben - az íróasztal alatt - egy tudósítást olvastunk hüledezve, mely a lakitelki találkozóról szólt. 1987-et írtunk.
Dr. Sziklai János
