Az AIDS-es tűvel szurkáló őrült sztorija sokkal régebbi, mint gondolnánk

A legenda valahogy így szól: a népszerű szórakozóhelyeken egy őrült portyázik, aki véletlenszerűen kiválasztott fiatalokat szúr meg egy fecskendővel, majd közli velük – esetleg egy fecnin memót hagy nekik a zsebükbe dugva –, hogy „isten hozott az AIDS világában”.

Az „AIDS-agresszor” története, azon belül is a fertőzött tűkkel felszerelt támadóról szóló verzió talán a leghírhedtebb városi legenda volt a kilencvenes években és az ezredfordulón: az ártatlan főhősök kilépnek a nyilvánosság tereibe – elmennek moziba, sétálnak egy parkban, felszállnak a metróra, elmennek táncolni –, és ott közvetlenül vagy közvetve találkoznak az őrült AIDS-essel, aki egy tűvel megfertőzi őket. Ezt teheti akár személyesen – odalép hozzád és megszúr –, vagy ravasz csapdákkal, amikor is tűket rejt a moziszékek vagy a metróülések bélésébe. A városi legendákkal és elterjedt tévhitekkel foglalkozó snopes.com-on alapos összefoglaló olvasható a tűs támadóról, korabeli lánclevelekkel, a különböző területeken elterjedt változatokkal, és persze tételes cáfolattal, amit csak az árnyal kissé, hogy mint oly sokszor, ebben az esetben is

megtörtént, hogy valaki megpróbálta életre hívni a legendát, és tűket rejtett el nyilvános helyeken.

 

Fotó: Flickr CC/

Ám az AIDS-es tű legendája a betegségekkel kapcsolatos legendák sorában csak a jéghegy csúcsa, és az AIDS-hez kötődő rémtörténetek közt is egy evolúciós fejlődés igen késői állomása. Gillian Bennett, a Bodies című városi legendákkal foglalkozó tanulmánykötet szerzője egyenesen a Gesta Romanorumig vezeti vissza a szándékos fertőzés motívumát.

Ebben a középkori példabeszéd-gyűjteményben bukkan fel két szomszéd története, akik egy bizarr ügylet keretében földet cserélnek feleségre: mivel az egyikük neje igen rút, ő átadja használatra a termőföldjét a másiknak, míg a másik használati jogot biztosít felebarátja számára a saját feleségéhez. Igen ám, de a földes szomszéd felettébb romlott ember, ezért szándékosan leprával fertőzi meg a nőt, akinek ezután azt tanácsolják, hogy álljon ki az utcasarokra és adja tovább a betegséget, így megszabadulhat tőle. A történet szálai innentől egészen a királyi udvarig gyűrűznek, ám a szándékos fertőzés motívuma már ebben a részletben teljes kiforrottságban látható: kódorog a városi térben egy ember, aki szexuális szolgáltatásain keresztül kórságot terjeszt a gyanútlan, de kéjvágyó polgárok között.

Ugyanennek a sémának később megszülettek a változatai pestissel – ezt Defoe és Camus is felidézi a járványról szóló könyveiben –, a huszadik század elejére pedig elterjedtek a szifiliszre és más nemi betegségekre átszabott verziók. Tehát amikor a nyolcvanas évek elején lábra kaptak az első szándékos AIDS-fertőzésről szóló pletykák, az valójában egy évszázados történet modernizált változata volt.

Ám a tűvel felszerelt AIDS-agresszor még ezekhez képest is késői fejlemény.

A legenda első változata San Franciscóban terjedt el 1982 körül: egy fiatal, homoszexuális férfi futó kapcsolatba bonyolódik egy szőke, vonzó, akcentussal beszélő alakkal egy rosszul megvilágított helyen. Az aktus után az idősebb férfi felkapcsolja a villanyt, és megmutatja bőrén a Kaposi-szarkóma tüneteit, azzal a szöveggel: „– Hallottál már a buzirákról? Mert most már neked is van.” Randy Shilts az AIDS kitörésének első éveiről szóló dokumentumregényében, az And The Band Played On-ban arról spekulált, hogy a történetnek ezen korai változatában beazonosítható a vírushordozó: nem csupán a leírás illik a „nulladik páciensként” számon tartott Gaëtan Dugas-ra, de a férfi hatalmas szexuális étvágyával és gyakran váltogatott partnereivel valóban hozzájárult a HIV-vírus terjedéséhez. Az persze már inkább mítosz, hogy részéről ez szándékos lett volna, ennek ellenére Dugas alakja szinte démoni vonásokat kapott az évek során, habár újabb kutatások kimutatták, hogy a járványban betöltött szerepe talán mégsem volt akkora.

Ahogy a nyolcvanas években egyre többet megtudtak a betegségről, kiderült, hogy nem csupán a melegeket fenyegeti, hogy milyen testnedvekkel terjed, hogy különbség van maga a kórokozó (HIV-vírus) és a legyengült immunrendszer miatt kialakuló tünetegyüttes (AIDS) között, a városi legenda is ezeknek az új információknak megfelelően módosult. Feltűntek a heteroszexuális szereplőkre komponált verziók, amelyekben a főhős egy egyéjszakás kaland után a fürdőszobatükrön pillantja meg a feliratot: „Isten hozott az AIDS-esek klubjában!”

Ennek a sztorinak egy felettébb gonosz változata, amelyben a főhős egy fiatal lány, aki nyaralás során találkozik álmai pasijával. A pompás, közösen töltött idő után a lány búcsúzóul egy kis csomagocskát kap a férfitól, és azt a tanácsot, hogy ne nyissa ki, amíg haza nem ért. A lány alig várja, hogy hazaérjen, abban reménykedik, hogy a csomagban egy eljegyzési gyűrű lesz: ám amikor kinyitja, egy apró koporsót talál benne, és egy cetlit:

„Isten hozott az AIDS-esek között!”

Amellett, hogy ezek a pletykák lekövetik az AIDS terjedését – ahogyan a nyolcvanas évek meleg szubkultúrájának tereiből eljutott a heteró hálószobákba –, tanulságaik is fokozatosan módosultak. Az első változatok még a kicsapongó szexuális élet veszélyeire figyelmeztettek, hasonlóan ahhoz, ahogy a század elején ugyanilyen történetek keringtek kankóval és tripperrel.

A koporsós és a tűs verziók azért tűnnek különösen elvetemültnek, mert itt az áldozatok nem óvatlanságuk miatt lakolnak meg: a koporsós sztori hősnője stabil, hosszú távú kapcsolatot akar, mégis áldozatául esik a betegséggel riogató gonosztevőnek. A köztereken felállított tűcsapdák vagy a fecskendős őrültek támadásai pedig már teljességgel kivédhetetlenek, ezek ellen nem használ az óvszer: a megfertőzött áldozatok sorsából nem vonható le még hevenyészett tanulság sem, hacsak az nem, hogy ne mozdulj ki a lakásodból, mert tűbe léphetsz.

Ami viszont változatlan maradt, az az agresszor alakja. Szinte mindegyik történetben ugyanaz az amorális pszichopata tűnik fel, aki mintha gyűlölné az egészségeseket. A kollektív félelmek által életre hívott rémalak olyan régi és téves beidegződések modernizált formája, amelyek végigkísérték az emberiség történetét.

A tévhit lényege, hogy a betegség vagy a normától eltérő testkép hatással van az egyén lelkivilágára,

de mindenekelőtt a moráljára. Ha a teste korrumpálódott, bizonyára a lelkével is ez történt – tetten érhetjük ezt a receptet III. Richárdtól A sebezhetetlen Mr. Glassáig, és az AIDS-es agresszor képében ott kísért a városi legendáinkban is.

___

A Paratéka már harmadszor foglalkozott a városi legendák különböző aspektusaival. A pletykák, szóbeszédek, városi legendák legnagyobb hátulütőjéről – tudniillik előbb-utóbb önbeteljesítő jóslatként valósággá válnak – itt írtunk, a halloweeni szadistáról és az almába rejtett pengéről pedig itt.