Június 28-án, 84 éves korában elhunyt Harlan Ellison, az amerikai fantasztikus irodalom meghatározó alakja. Ellison Ray Bradburyhez, Philip K. Dickhez és a tavaly meghalt Ursula K. LeGuinhoz hasonlóan a modern angolszász fantasztikum nagy generációjához tartozott, akik az ötvenes évektől kezdve rendre újrafogalmazták a műfaj határait. A hihetetlenül termékeny, mintegy ezerhétszáz novellát, számtalan esszét, forgatókönyvet és több úttörő antológia szerkesztését jegyző Ellison felforgatásban kiváltképp az élen járt, nem csupán nehéz természetéről volt hírhedt – egy vitás ügy alkalmával 213 téglát és egy döglött hörcsögöt küldött a kiadójának utánvéttel –, de írásaiban is rendre szubverzív témákhoz nyúlt, a sci-fi, a horror és a fantasy elemeit vegyítve provokálta a hatvanas évek decens zsánerolvasóit. Mindebből itthon viszonylag kevés látszik: bár a Terminátor kapcsán benyújtott plágiumperének híre Magyarországra is elért, önálló Ellison-kötetet egyelőre nem olvashatunk. A Galaktika 1992-ben egy egész lapszámot szentelt Ellison munkásságának, amelyben olvasható néhány olyan klasszikus novella, mint a „Vezekelj, harlekin!” – szólt a Tiktak-ember parabolikus disztópiája vagy A kivetettek űrbéli biohorrorja. Ha valaki igazán kitartó, antológiákban és más lapokban fel tudja hajtani még néhány írását, mint a Szája sincsen, úgy üvölt látomásos történetét a szuperszámítógépként elképzelt pokolról vagy A fiú és kutyája szívmelengető meséje szexről, fiúkról, lányokról és világvégéről, ami remek választás, ha bárki ismerkedni akarna Ellison munkásságával.
Az eredetileg 1969-ben megjelent, majd 1975-ben megfilmesített kisregény bizarr átmenet a Mad Max-féle atomháború utáni posztapokalipszis és a Gépnarancs erőszakkal kapcsolatos kérdésfelvetései között. Főhőse, Vic a Blood nevű intelligens, telepatikus képességekkel bíró kutyájával járja a sivatagos senkiföldjét, portyázó bűnbandákkal kekeckedik, lerobbant moziba jár régi B-filmeket és sikamlós szexfilmeket nézni, miközben folyton nőt akar. Nagyon. Hasonlóan az említett Gépnarancs Alexéhez, Vicet leginkább az alapösztönei irányítják: kaja, pornó és szexuális vágy, amelynek kiteljesítésében különösen éles szaglású kutyája segíti, aki képes kiszagolni a közelben lévő nőket. Ha pedig megvan az áldozat, a fiú a nemi erőszaktól sem riad vissza – sőt, ugyanúgy, mint a többi sivatagban portyázó fiúbanda, ezt tartja a férfi-nő kapcsolatok megszokott módjának. A fiú és kutyájáról emiatt már a maga korában leszedték a keresztvizet – a szintén sci-fi-szerző Joanna Russ a filmváltozat kapcsán cincálta szét a sztorit feminista nézőpontból –, ami leginkább annak köszönhető, hogy Ellison szokásához híven a közgondolkodásba mélyen beágyazott motívumokat forgat ki teljesen.
| ||
Ilyen például már a címben is jelzett fiú-kutya páros. A vadon szavától a Lassie-ig a kutya többfunkciós haszonállat: a felnőtt férfi számára kapcsot jelent a civilizáció előtti világhoz, a vadság és szabadság ideájához, gyermekek számára viszont épphogy civilizációs erő, hiszen a poronty a társául szegődött kutyán keresztül megtanulhatja a felelősségvállalást, a gondoskodást és a másik igényeinek figyelembevételét. Ellison novellájában ezek a minták több szempontból is megbomlanak: a címbeli fiú se nem gyermek, se nem felnőtt férfi; szülők nélkül vándorol, tehát valamilyen szinten önálló, de amit a világról tud, azt a kutyájától tanulta, aki olvasni és történelemre tanítja társát. Itt a fiú az ösztönlény és a kutya a civilizációs erő, habár igen szelektíven nevel: átad bizonyos fokú lexikális tudást, de morális szempontból egoista, csak a kettőjük hasznát nézi. Ellison kutyája okos és ravasz, mint a legtöbb bűvös mesebeli állat, ám erkölcsi iránytűje csak egy irányba forog.
Ezt a torz kamaszfantáziára emlékeztető felállást borítja fel a szituációba megérkező nőalak, aki a testi vágyak kielégítésére szolgáló tárgyból jóval nagyobb befolyással bíró erővé növekszik. Jelenléte azzal fenyeget, hogy a fiúnak fel kell adnia addigi életvitelét, és kutya nélkül betagozódnia egy föld alatti társadalomba, ahol amellett, hogy kedvére kufircolhat, az idős polgári lakosság afféle tenyészbikaként használná. A szex odalent nem kaotikus, hanem pragmatikus: a szabad rablás és nemi erőszak felszíni posztapokalipszisével szemben a föld alatti társadalomban diktatórikus konformizmus uralkodik, teli unalmas vénemberekkel, akik ugyanúgy megkísérlik átnevelni Vicet, mint a Gépnarancs Alexével is történik. Az eredeti novella és a filmadaptáció között itt a legnagyobb a szakadék: míg Ellison történetében Vic a narrátor, így minden információt az ő szexuálisan túlfűtött, kamaszosan dühös nézőpontjából kapunk meg, a film nem jelzi, hogy a vásznon látottakat befolyásolná a főhős gondolkodása. Eközben még jobban kibontja a föld alatti elképzelt társadalmat, festett arcú polgárai és overallos robothóhérjai a század elejének vidéki Amerikáját idézi, ahol templom után a hívek együtt piknikeznek a szalmakazlak árnyékában, és a renitenseket kíméletlenül megbüntetik.
Végül az igazi választás nem civilizáció és a határvidék szabadsága, hanem kutya és nő között történik. A konformista társadalom elnyomó jellegét maga a lány is felismeri, így csak kezdetben próbálja hozzászelídíteni a főhőst – ahogy a decens tanítónők szokták a westernfilmek magányos cowboyaival –, ám előlépése partnerré azzal is járna, hogy a kutyát kitúrja a helyéről. Kiváltképp a westernfilmes hagyományban erős a modern civilizáció előtti időkre irányuló nosztalgia, a főhős esetleges betagozódása a család és társadalom kötelékébe éppúgy melankolikus lemondással jár, mint magányos ellovaglása a naplementébe. Harlan Ellison ezt a gondolatot fordítja ki A fiú és kutyája zárlatában, amikor a bajtársias maszkulinitás és az éhség felülkerekedik minden egyéb megfontoláson: a fiú nem válik felnőtté és érett partnerré, ehelyett kutyával közösen elfogyasztja a lányt, és így konzerválja korábbi állapotát, marad vad, szabad, szexéhes és a civilizáció elleni végső atrocitásként immár kannibál. Végső csavarként mindezt a szeret jegyében, hiszen ahogy az egyik leghíresebb Ellison-zárópasszus szól:
„Lassan haladtunk, mert Blood még gyenge volt. Soká tartott, mire a fejemben végleg elhalkult Quilla June kérdése: tudod, mi az a szerelem?
Hát persze, hogy tudom.
A fiú szereti a kutyáját.”
