Lebénult egy szúnyogcsípéstől, aztán rajzolt egy 700 oldalas remekművet 5 év alatt

  • Sepsi László
  • 2018. január 11.

Paratéka

Az egyik oldalon még egy kislány fantáziál arról, hogy vérfarkassá változik, a következőn pedig egy haláltáborba tartó marhavagonban járunk, miközben a fejezeteket klasszikus festmények és horrorrajzok tagolják.

Ritka alkalom, hogy egy első könyves, a szakmában teljesen ismeretlen szerző öntörvényű és mélyen személyes debütációja akkora kritikai figyelemben és elismerésben részesüljön, mint 2017-ben Emil Ferris gigantikus és műfajilag nehezen behatárolható képregénye, a My Favorite Thing Is Monsters.

Az ötvenöt éves írónő kötetének már a keletkezéstörténete is felettébb sötét és kalandos. Ferris sokáig szabadúszó képzőművészként dolgozott – például a McDonald's-nak tervezett Happy Meal-ajándékokat –, ám tízegynéhány éve

egy szúnyogcsípés miatt elkapta a nyugat-nílusi lázat, a szövődmények miatt a jobb keze, illetve deréktól lefelé megbénult.

Ferris nem adta fel, beiratkozott egy művészeti egyetemre, lényegében újra megtanult rajzolni, és az összesen hétszáz oldalas, két kötetben publikált My Favorite Thing Is Monsters ennek a rehabilitációnak az eredménye. Elkészítése bő öt évbe, napi tizenhat órányi munkába került.

Ferris hányattatásai ezzel nem értek véget. Leszerződött az amerikai alternatív képregények egyik nagyágyújához, a Fantagraphics-hoz, a megjelenést 2016 őszére ütemezték, ám a nyomdai munkálatokat vállaló cég pont akkor ment csődbe, amikor a köteteket már legyártották Koreában, de még nem szállították át az Államokba. A készlet így hónapokig vesztegelt Panamában, mire 2017 februárjában végre megérkezett az amerikai boltokba.

false

Eddig a legenda. Maga a képregény egy tízéves lány, Karen vonalas vázlatfüzetben vezetett, tollrajzokkal illusztrált naplójából áll, ami már önmagában is feszegeti a médium határait. Az önéletrajzi elemeket is tartalmazó, de alapvetően fiktív történet a hatvanas évek Chicagójában játszódik, annak is egy lepukkantabb részén: Karen az édesanyjával és a kétes körökben mozgó bátyjával él együtt egy lerohadt bérházban, szegénysége és előnytelennek tartott külseje miatt az iskolában számkivetett, legnagyobb örömét a közeli múzeum látogatása és a horrormagazinok jelentik. De még ezek az úgymond tisztes szegénységben töltött hétköznapok sem tartanak sokáig, amikor édesanyjáról kiderül, hogy rákos – az apáról semmit sem tudni, csak a Universal-filmek Láthatatlan Embereként jelenik meg a rajzokon –, az egyik szomszédot pedig, egy középkorú holokauszt-túlélőt, meggyilkolják.

Karen, aki a rajzain csak agyaras kis farkasemberként ábrázolja magát, ballonkabátot és kalapot ölt, majd nyomozni kezd.

Mint a fentiekből is látszik, a My Favorite Thing is Monsters egy klasszikusnak is mondható receptet követ azzal, hogy egy jellegzetes korszakról és szociokulturális közegről beszél egy kiskorú elbeszélőn keresztül, amelyben így magától értetődően mosódik össze a korrajz és a személyes szféra, illetve a gyermeki fantázia. Ugyanakkor Ferris a krimiszálnak köszönhetően meg is kettőzi ezt a narratívát, mikor hősnője vizsgálódásai során hallgatni kezdi meggyilkolt szomszédasszonyának magnókazettákra felvett visszaemlékezéseit a két világháború közti Berlinról. A kötet egyik legnagyobb bravúrja, hogy mindkét világot ugyanolyan autentikusan képes megteremteni: mesterien illeszti össze a weimari köztársaság dekadenciáját bordélyházakkal és gyerekprostitúcióval, majd a náci Németország első évtizedének szorongásteli hangulatát a Martin Luther King meggyilkolása után faji feszültségektől és zavargásoktól lángokba borult Chicagójával. Mindezt továbbra is csíkos füzetlapokon, gyerekrajzokkal.

false

Emil Ferris mintha az egész világot próbálta volna egyetlen gigantikus spirálfüzetbe zsúfolni,

ahol az egyik oldalon még egy kislány fantáziál arról, hogy vérfarkassá változik, a következőn pedig egy haláltáborba tartó marhavagonban járunk, miközben a fejezeteket hol klasszikus festmények, hol horrormagazinok borítóinak színes tollrajz-reprodukciói tagolják. És ennek a világteremtésnek az origójában – mint azt a cím is jelzi – mindvégig a szörnyek állnak, pontosabban az a kérdés, hogy mit is jelent a szörny fogalma. Ebből a szempontból már a képregény jelenidejének megválasztása is árulkodó: a hatvanas évek volt az a korszak, amikor a klasszikus szörnyek végleg a gyerekszobában leltek új otthonra, elkezdték sorra gyártani a fiatalokat célzó horrormagazinokat és fröccsöntött játékokat, a tévé sorra vetítette a fekete-fehér klasszikusokat, és az olyan sorozatoknak köszönhetően, mint az Addams Family, megszületett a családi horrorvígjáték műfaja.

Ennek hátterében az állt, hogy a korszak borzalmai – akár a történelmi közelmúlt, akár akkori jelen eseményei, Vietnamtól a politikai merényletekig – mellett a régi vágású monstrumok, mint Drakula vagy Frankenstein szörnye, gyerekmeséknek tűnnek. Ezt az átmenetet dolgozta fel például Peter Bogdanovich Célpontok című, 1968-as horrorja, amelyben

az idős Boris Karloff került szembe egy orvlövésszel egy autósmoziban, szimbolikus helyszínen egymásnak eresztve a „régi” és „új” monstrumokat.

false

Ferris párhuzamos lányéletrajzában a klasszikus rémfilmek mumusai egyenértékűvé válnak az ógörög mitológia lényeivel: míg a hatvanas években élő Karennek előbbiek, a harmincas évek Németországában élő Ankának a Medúza és társai jelentenek menedéket és szerepmintát a minden rémmesénél sötétebb valósággal szemben. Az (ál)naiv gyereknyelven megfogalmazva a szerző egy éleslátó szörnytipológiát is felállít, miszerint kétféle monstrum létezik: az egyik elvan az odújában, és csak akkor van vele baj, ha piszkálják, míg a másik nemcsak az odúját, de az egész világot a maga képére akarja formálni. És mivel a világ olyan, amilyen, néha elkerülhetetlen, vagy akár üdvös, hogy az ember szörnnyé váljék – viszont nem mindegy, melyik fajtává.

A My Favorite Thing Is Monsters – az eddig megjelent első kötet alapján – bámulatos művészi vállalkozás, amely a médium határait újragondolva képes elmesélni egy epikus méretei ellenére is aprólékosan kidolgozott történetet, miközben afféle enciklopédiáját nyújtja a szörnyekről való gondolkodásnak. Sűrű és súlyos anyag, amely után pár napig minden más egy kicsit kevésnek tűnik.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.