Van néhány dolog, amit az ember nagyon gyorsan megtanul, ha Koppenhágába költözik:
1. Egy napon belül háromszor-négyszer lepörög a négy évszak; a folyton magunknál tartott esőkabát, pulóver és napszemüveg nélkül esélyünk sincs a túlélésre.
2. Ne próbálj meg szemkontaktust létesíteni embertársaiddal, semmi értelme. Itt már az is az intimszféra megsértésének számít, ha egy másodpercnél hosszabb ideig nézel valakit, de az is nagy parasztságként van elkönyvelve, ha benézel egy ablakon – bár függönyt szinte sehol sem látni. Ugyanakkor teljesen rendben van, ha valaki zsebkendő nélkül fújja ki az orrát közterületen.
3.1. Ha pasi vagy, ne kezdeményezz a csajoknál, akármilyen gyönyörűek is. Nagyon csúnyán el leszel küldve mindenfele, ha mégis bepróbálkozol.
3.2. Ha meleg vagy, lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít neked a dán főváros: Koppenhága tele van jobbnál jobb melegbárokkal, a Gay Pride itt népnemzeti örömünnep, és miután anno innen indult a mozgalom, még a helyi szélsőjobboldali párt is büszkén hirdeti, hogy Dánia élen jár a melegjogok biztosításában.
3.3. Ha nő vagy, csinálj bármit, amihez kedved van: pasizz, csajozz, biciklizz nagyestélyiben, pisilj közterületen – ezen a ponton fontosnak tartom megjegyezni, hogy asszimilációs törekvésem még nem jutott el odáig, hogy kipróbáljam magam a felsoroltakban –, ha helyes pasit látsz az utcán, fütyülj utána, tetováltass az arcodra egy hatalmas nyulat, és így tovább. A lehetőségek kiapadhatatlanok, csak egy dolgot ne csinálj: ne várd, hogy a férfiak bármilyen módon reagálni fognak a viselkedésedre. Szegények annyira be vannak fenyítve, hogy mérhetetlen passzivitásuk egyfajta túlélési stratégiának tekinthető.
4. Annak ellenére, hogy az alkohol nem olcsó, a koppenhágai népesség tetemes hányada csütörtök estétől hétfő reggelig full el van ázva. Ebben az időintervallumban semmin se lepődj meg, és vigyázz, hogy ne üsd el a bicikliúton teljes lelki nyugalommal heverésző lakosokat.
Mindezen ismeretek birtokában indultam neki pár hete az első dán házibulimnak, ahol aztán több meglepetés is ért. Az első az volt, hogy a dán srácoknak az ivás nem kellemes időtöltés, a lazulás egy formája, hanem nagyon komolyan vett program, ahol egy bizonyos, előre meghatározott időpontra seggrészegnek kell lenni, „különben semmi értelme”. Úgyhogy onnantól kezdve, hogy beléptünk a designbútorokkal és robotgépekkel bőven felszerelt lakásba, beindult a nagyüzemi ivászat. Van a dánoknak két érdekes röviditala: az egyik a Fisk vodka, ami olyan, mintha évekig fogkrémben érlelték volna, a másik az enyhén nyálkás Original blå – ezeket lögybölték össze a lelkes fiatalemberek egy barna, nyúlós, rettenetes ízű valamivé, majd tolták belőle a feleseket igen gyors ütemben.
Nagyjából egy órával azután, hogy megérkeztünk, az addig csendes, szolid és udvarias fiúk többségéből minden átmenet nélkül kitört a szunnyadó viking. Jött a bárokból már ismerős asztalon táncolás, üvegdobálás, pólószaggatás, meg persze az elmaradhatatlan danolászás. Aztán történt valami, amit korábban még nem láttam. A fiúk – akiknek egy kivétellel mind van barátnőjük, akik szintén a helyszínen tartózkodtak – elkezdtek erősen… khm, közeledni egymáshoz. Volt sok seggrepacsi, egymás izmainak méregetése, ölelkezés, egymás testfelépítésének hosszas méltatása, birkózás, illetve ezek gyors ütemű váltakozása.
Nők ilyen kevés figyelmet egy részeg férfiakkal teli helyiségben még nem kaptak. A lányokat, köztük a barátnőket és menyasszonyokat mindez láthatóan nem izgatta különösebben, javarészt unottan ültek a kanapén. Felteszem, nem először láttak ilyet. Csak olyankor avatkoztak közbe, amikor a fiúk túl sokáig maradtak kettesben a mosdóban, vagy mikor az egyik nagydarab, szakállas, agyontetovált srác valamiféle macsó lapdance-t kezdett nyomatni egy másiknak.
Mint később megtudtam egy szintén nagydarab, szintén szétvarrt és szintén heteró ismerősömtől, mindez Dániában teljesen normális időtöltésnek számít. Ulrich szerint még a viking időkből jön az intenzív férfibarátság hagyománya, és büszkén megjegyezte, hogy ő és a haverjai a metálbandájukban még keményebben nyomatják ezt, mert a metálosok természetesen ebben is, mint minden másban, a legmenőbbek.
Mindezen ismeretek birtokában persze felmerült bennem a kérdés, hogy ha a helyi srácok alapjáraton még ahhoz is félénkek, hogy beszélgetésbe elegyedjenek egy nőnemű lénnyel, ugyanakkor mikor nekiállnak feloldani a gátlásaikat, annyira beállnak, hogy legszívesebben a földön fetrengenek a haverjaikkal, akkor hogy a fenébe nem haltak még ki a dánok? Ulrich erre is megadta a választ: valahol a nyolcadik és a tizedik ital között vannak abban az állapotban a bennszülött férfiak, hogy képesek legyenek nőkkel érdemben kommunikálni; ilyenkor születnek a kapcsolatok, ezen a szűkös időintervallumon kívül próbálkozni sem érdemes.
És tényleg: múlt pénteken elmentünk pub-hoppingolni pár barátommal, és volt szerencsém megfigyelni, hogy a dán lányok – akik nyilván jól ismerik a fenti szabályt – frankón kivárják, amíg kiszemeltjük betermel pár korsó sört, majd akcióba lendülnek. Még egy, max. két italt elfogyasztanak a sráccal, de mielőtt a fiú véralkoholszintje a vörös zónába érne, elráncigálják a pult – és a könnyedén konkurenssé váló ivócimborák – mellől, majd ki a kricsmiből.
És innentől kezdve nyilván boldogan élnek, míg meg nem halnak. Vagy ki nem józanodnak.
