A kutyákat lelövik, ugye?

  • Iványi Zsófia
  • 2013. október 30.

Plüssviking

false

Éri pár meglepetés az embert, ha kutyát akar tartani Koppenhágában. Eleinte nem értettem, hogy miért van szinte az összes kutya még a parkokban is pórázon, és miért rángatják el pánikszerűen kedvencüket a tulajdonosok, ha egy másik eb közelít feléjük. Kicsit rosszul is esett, mikor a nem kimondottan rémisztő megjelenésű kis labradorkeverékemmel, Szambával (lásd a fotón) közlekedtem a városban, és többen úgy néztek rám, mintha az aligátoromat sétáltatnám. Aztán megtudtam, hogy Dániában pár éve néhány legalább annyira értelmetlen, mint amennyire szigorú szabályozást vezettek be a kutyatartást illetően, ami paranoiás gazdikhoz és minden ok nélkül elpusztított kutyák sokaságához vezetett.

A 2010-es szabályozás értelmében, ha egy kutya súlyos sebet ejt egy emberen vagy egy másik kutyán – súlyos sebnek az számít, amit már össze kell varrni –, akkor a rendőrség elaltatja az állatot. Nem számítanak az eset körülményei (például hogy esetleg valamitől megijedt, és ezért odakapott), a gazdi nem fellebbezhet, és ami a legsúlyosabb, nem kérik ki állatorvos vagy egyéb szakértő véleményét. Ennek köszönhetően a kutyatartók többsége egyáltalán nem engedi kedvencének, hogy más kutyákkal bárminemű érintkezésbe lépjen, ami egyrészt nettó állatkínzás, másrészt valóban veszélyes állatokhoz vezet, hisz’ ha egy kutya kölyökkorától kezdve azt tapasztalja, hogy ha megjelenik egy fajtárs, a kedves gazdánk befeszül és áthúz minket az út túloldalára, nyilván azt a következtetést vonja le, hogy a többi kutya félni való és/vagy elpusztítandó ellenség. Épp ezért, mikor ezek a szerencsétlen állatok valahogy elszabadulnak, megesik, hogy agresszíven viselkednek az útjukba kerülő ebekkel. Mire jól elaltatják őket, a gazdi meg vesz egy új kutyát, amit ugyanúgy nem, vagy „az esetből tanulva” még annyira sem fog szocializálni.

Nemrég nagy felháborodást váltott ki annak a rendőrnek az ügye, aki nem volt hajlandó elaltatni egy kutyát, amiért felfüggesztett börtönbüntetést és két év próbaidőt kapott. A rendőrség hatáskörébe tartoznak a kóbor kutyák is: az ember azt hinné, hogy miként a legtöbb országban, itt is befogják őket és elviszik egy menhelyre, remélve, hogy vagy előkerül az eredeti gazdi, vagy valaki más befogadja szerencsétlent – de nem. A kóbor állatokat nemes egyszerűséggel lelövik.

És ez még mindig nem a legsúlyosabb.

Dániában bizonyos, veszélyesnek ítélt kutyafajták tiltólistán vannak: a törvény értelmében minden, a szabály életbelépését követően született kutya illegális, tehát elpusztítandó – függetlenül az adott állat jellemétől. Így esett, hogy a világ egyik legliberálisabb országában több száz kutyát altattak el az utóbbi pár évben csak és kizárólag a fajtájuk miatt – nem ritkán kölyökkorban. Bár számos állatorvos megtagadta a kegyetlen és teljesen értelmetlen eljárást, és több állatvédő szervezet is fellépett a „faji alapú gyilkolás” ellen, hangsúlyozva, hogy egy kutya viselkedése kizárólag a nevelésén múlik, egyelőre úgy tűnik, a döntéshozók nem szándékoznak felülbírálni a sajátos szabályozást.

Mindazonáltal a dánok szeretik az állatokat – csak egy kicsit másképp. Egyik törvényük értelmében legális az ember és állat között létesített szexuális kapcsolat, már amennyiben az állat nem szenved közben. Hogy miképp állapítják meg, hogy az érintett négylábúak – többnyire lovak és birkák – hogyan élik meg a nem kicsit beteges közeledést, rejtély, az mindenesetre biztos, hogy számos állatbordély működik országszerte, melyekben pár tízezer forintért lehet négylábú barátainkkal szerelmeskedni. Persze, csak ha az állat nem szenved közben. Sőt bizonyos esetekben nyilván még élvezi is a kitüntetett figyelmet, különben nem csillogna olyan szépen a szőre vagy nyerítene oly vidáman.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.