Ha a demokratikus ellenzék pártjai közötti erőviszonyokban nem történik érdemi átrendeződés, akkor a következő választáson minden fogadkozás ellenére ugyanaz történik majd, mint 2014-ben. Az ellenzéki összefogásnak nevezett bohózat dramaturgiája szinte szükségszerűen alakult úgy, ahogyan – és ugyanez a dramaturgia fenyeget 2018-ban is, hiszen az ellenzéknek nincs olyan domináns szereplője, aki rá tudná kényszeríteni akaratát a többiekre.
A tavalyi gyászos szereplés egyik fontos oka maga az összefogás, annak kialakulása és végeredménye volt. Valójában akkor is egy előválasztás zajlott az ellenzéki térfélen, csak éppen szabályok nélkül. A riadt balliberális szavazótábor pedig előbb meghökkenve, később nem kevés utálkozással szemlélte, hogy saját vezetői hogyan adják elő az isztambuli nagy bazár üzletkötési technikáitól a kocsmai verekedés laissez-faire szabálykezeléséig terjedő regiszterben azt, amit hivatalosan ellenzéki összefogásnak neveztek.
Annyi tehát bizonyosan állítható, hogy ez az út nem vezet győzelemre. Vannak persze más feltételei is annak, hogy Orbán Viktort ne a szélsőjobb győzze le, de nem kell váteszi képességekkel megáldott elemzőnek lenni ahhoz, hogy kimondjuk: a rendezetlen, szabályok nélkül zajló, összefogási megállapodásnak álcázott előválasztás nem vezet eredményre.
Az ellenzéki előválasztás gondolata nem új. Ami újdonság, hogy a Republikon Intézet vette a fáradtságot és végiggondolta, hogy mit jelenthet mindez, majd konferenciát szentelt a kérdésnek. Javaslatuk nyilvános volta önmagában is fontos: azt jelzi, hogy csak olyan diskurzust érdemes a kérdésről folytatni, amely a közvélemény előtt zajlik.
Az előválasztás ideája azon az egyszerű gondolaton alapul, hogy maguk a szavazók – esetünkben a balliberális beállítottságú választópolgárok – döntsenek arról, hogy kit indítsanak egyéni jelöltként választókerületükben, és nem utolsó sorban arról, hogy ki méltó arra, hogy miniszterelnök-jelöltként képviselje őket. Mindez azt jelenti, hogy nem a pártvezetők alkuja, hanem a szavazói akarat dönt.
Az előválasztás üzemszerűen működik az USA-ban, ahol mindkét nagy párt így választja ki jelöltjeit. Majd megjelent Franciaországban és Olaszországban is – utóbbi példája azért fontos, mert a miénkhez hasonlóan megosztott volt ott is a politikai tér. A példákért pedig nem is kell ennyire messzire menni: az RMDSZ alapszabálya is lehetővé teszi az előválasztást, számos területi szervezet is így választja ki jelöltjeit.
Az előválasztás előnyei nyilvánvalóak. A részvételi demokrácia eszméjének működtetése mellett konkrét gyakorlati haszonnal is jár: megmozgatja a szavazókat, ráirányítja a figyelmet az adott politikai oldal témáira, jelöltjeire – ennek jelentősége pedig meglehetősen egyértelmű a Fidesz által kiépített nyilvánosság szerkezetében.
A Magyarországon lebonyolítandó előválasztás kockázatai és mellékhatásai közül legalább kettő érdemel említést. Az egyik a meghekkelés veszélye, a másikat maguk a pártok jelentik. Az elsőre egyértelmű, bár vitatható megoldást javasol a Republikon, a másikra nem is akar – hiszen ez nem az ő asztala.
Minden előválasztási forma kérdése az, hogy ki jogosult szavazni. Másképpen: hogyan érhető el az, hogy az ellenoldal ne szavazzon. Például ne a republikánus meggyőződésű választó befolyásolja, hogy ki legyen a demokrata jelölt. Magyarországon a kérdés konkrétan úgy hangzik: hogyan akadályozható meg, hogy a Kubatov-gárdisták döntsenek arról, ki indul mondjuk Veszprém 2. számú választókörzetében.
A nemzetközileg ismert technikák vagy nem alkalmazhatóak, vagy nem nyújtanak egyértelmű védelmet. Az USA-ban regisztrált szavazók vannak, így a legtöbb államban a regisztrált demokraták, illetve a regisztrált republikánusok szavaznak. Erdélyben a kérdés egyszerűen eldönthető: aki magyar, szavazhat – és viszonylag könnyen megállapítható, hogy valaki megfelel-e ennek a kritériumnak vagy sem. A Republikon javaslata a francia megoldást követi: eszerint a szavazásra regisztrálóknak alá kell írnia egy hitvallásszerű nyilatkozatot és befizetni egy szimbolikus összeget (ami a franciáknál 1 euro, nálunk pedig 200 ft). Majd, ha regisztrált, szavazhat a választókerületben létesített szavazóhelyiségek egyikében. A javaslat azon az előfeltevésen alapul, hogy minél több akadályt gördítünk a szavazó elé, annál jobban csökkentjük annak valószínűségét, hogy a hithű elkötelezetteken kívül mások, így taktikai szavazók is megjelenjenek.
Csakhogy. Minél több a részvételt nehezítő feltétel, annál kisebb lesz a szavazási kedv. Biztonságos eredmény születik, csak éppen nagyon kevesen mennek el szavazni. Ha kevesen szavaznak, akkor az előválasztás éppen azt nem éri el, ami a célja: a szavazótábor mozgósítását. A regisztráció önmagában is jelentősen csökkenti a szavazói aktivitást (nem véletlenül akarta a Fidesz is bevezetni), másfelől a meghekkelés veszélye miatt elkerülhetetlen. Ám a mai világban a pusztán személyes szavazás anakronizmus. A megoldás az lehet, ha a személyes regisztráció után a baloldali érzelmű választópolgár a lehetséges szavazási formák bármelyikét választhatja – de legalább az online, a telefonos és a levélszavazást is a személyes megjelenés mellett.
A másik akadályt maguk a pártok jelentik. Az együttműködési kultúra még a táboron belül is igen alacsony színvonalú. Márpedig ha az ellenzék pártjai ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták, akkor nincs az a csodaszer, ami megmentené őket az újabb katasztrofális vereségtől. Az együttműködés tehát nem valamiféle emelkedett morális parancs, hanem üzleti nyelven szólva egyszerű higiénés tényező. Az egy oldalhoz tartozó, de egymással rivális politikai pártok körében előválasztást akkor érdemes tartani, ha nem csak mindenki tarja magát a játékszabályokhoz, hanem, ezen felül közös erőfeszítéseket is tesz azért, hogy az ügy sikeres legyen.
Az együttműködés kényszerének van egy másik aspektusa is, ez pedig a pénz. Egy előválasztás költséges dolog. A szokásos jelölti kampány-költségek mellett a választás lebonyolításának technikai költségeivel is számolni kell. Az informatikai háttér, a szavazóhelyiségek üzemeltetése, a szavazás lebonyolításában közreműködők akár csekély díjazása egyaránt pénzbe kerül. Adott párt szempontjából a kérdés tehát úgy is feltehető, hogy érdemes-e azt a pénzt költenem az előválasztásra, amit amúgy elkölthetnék a választási kampányban is. Érdemes-e bedobnom a közösbe, amit a magam céljaira is felhasználhatnék?
Mindent egybevetve a Republikon javaslata technikailag és politikailag alaposan végiggondolt javaslat. A technikai hiba viszonylag könnyen orvosolható – a közös politikai akarat hiánya annál nehezebben. Mert ma az ellenzéki pártok közötti együttműködésnek csak a lehetősége van meg, az akarat, a közös célért hozott akár anyagi áldozat vállalása hiányzik hozzá.
De ennek kialakítása már nem a Republikon feladata.
